Sikerült mosolyt tenni 150 gyermek hátizsákjába

2019. augusztus 14., 13:57 , 968. szám

A nyár első napján indított „Mosolyt a hátizsákba!” címmel adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány. A célkitűzés az volt, hogy 150 olyan kárpátaljai gyermek egyhetes nyári táboroztatását tudja támogatni a szervezet, akik számára nincs más lehetőség az üdülésre. Hálás szívvel mondhatjuk: sikerült.

Bárhol és bármilyen körülmények között éljünk, a nyárról szinte mindenkinek a pihenés, a kirándulás, a kikapcsolódás jut először az eszébe. Nagyszerű lehetőséget biztosítanak erre a különböző nyári táborok, akár az egyház, az állam vagy iskolák szervezik őket, hiszen különféle szórakoztató és tehetségfejlesztő programokon próbálhatják ki magukat a kisdiákok, mindezt családbarát, kedvező árakon. Kárpátalján is szerveznek a gyülekezetek ilyen gyermektáborokat, szülői hozzájárulásként mindössze ötszáz forintot kérnek a családoktól. Azonban sok család ezt sem engedheti meg magának – a Magyar Református Szeretetszolgálat táborai nekik jelentenek segítséget.

A június elsején elindított adománygyűjtés eredményeként sikerült elérni, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerülettel közösen 150 olyan gyermeket lehessen segíteni, akik igen súlyos anyagi és szociális terhekkel küszködő családban nőnek fel. A helyi gyülekezetek lelkipásztorai segítettek felkutatni azokat a legszegényebb kisdiákokat, akik számára nem lett volna más lehetőség arra, hogy nyáron úgy tölthessenek el egy hetet, hogy ne kelljen a szegénységgel szembesülniük, és egyszerűen csak gyerekek lehessenek.

A nagylelkű adományozóknak köszönhetően a banki átutalások által, valamint a 1358-as adományvonal hívásából befolyt összeggel sikerült összegyűjteni a szükséges 1 125 000 forintot, melyből 150 gyermek nyári szünete válhatott felejthetetlen élménnyé. Július utolsó hetében Csonkapapiban, augusztus 5-től Ráton, valamint augusztus második felében Aklihegyen ötven-ötven óvodás és általános iskolás kisdiák pihenhetett együtt. Fejlesztő és közösségépítő játékok, strandolás, kirándulás, éneklés és közös áhítat, imádság színesítette a tábori programot.

Hálásan köszönjük minden jószívű adományozónak, hogy hozzájárult a mélyszegénységből jövő gyermekek által várt táborok létrejöttéhez, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy néhány napig elfelejthessék a mindennapi gondokat, felhőtlenül élvezhessék a gyermekkort.

Magyar Református Szeretetszolgálat