Kárpátalja színes programokkal vár

Még nem ért véget a nyár

2019. augusztus 16., 15:04 , 968. szám

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) célja, hogy összefogja a kárpátaljai magyar nemzetiségű, turizmussal foglalkozó vállalkozókat, segítse munkájukat. Sokrétű munkájukba a turistacsalogató rendezvények szervezése és lebonyolítása is beletartozik. Programjaik azonban nemcsak a turistáknak, a vendégeknek szólnak, legalább annyira nekünk, helyi magyaroknak is. Mozduljunk ki otthonról, töltsük tartalmasan a nyár előttünk lévő részét, használjuk ki, hogy nem kell több száz kilométert megtenni a kikapcsolódásért! S hogy hová menjünk, mit csináljunk, arra az alábbiakban derül fény, hiszen Mester Andrással, a KMTT elnökével az előttünk álló rendezvényekről beszélgettünk.

– Ha felkeressük a KMTT honlapját és Face­book-oldalát, láthatjuk, hogy a 2019-es évben a Tanács bekapcsolódott több kárpátaljai gasztrofesztivál szervezésébe. Mögöttünk van már az Asztélyi Perecfesztivál és a Benei Barackfesztivál. A legközelebbi rendezvény a IV. Hazahívogató Lecsófesztivál augusztus 17-én. Mit tudhatunk erről a rendezvényről, vannak-e már jelentkezők, és lehet-e tudni, mik lesznek a fődíjak?

– A lecsófesztiválnak Borzsova ad otthont, mely rendezvényre negyedik alkalommal kerül sor. A fesztivál szervezésében a KMTT aktív szerepet játszik, hisz biztosítjuk a kárpátaljai kézművesek megjelenését, és több főzőcsapat a KMTT szervezésében vesz részt a rendezvényen. Egyik fő célunk, hogy minél több csapat vegyen részt a fesztiválon, melyek helyi ételeket kínálnak a vendégek számára.

– Előttünk áll még a Mezőgecsei Lekvárfőző Fesztivál is augusztus 24-én. Hány csapat nevezett be eddig, mire számíthatnak az ide látogatók? Kik játszanak majd a focitornán?

– A lekvárfőző fesztivál programjában hagyományosan a lekvárfőzés áll a középpontban. A részt vevő csapatok a helyszínen reggel 7 órától megkezdik a szilvalekvár főzését, mely késő estig tart. Ez idő alatt a csapatok különböző helyi ételekkel kínálják a fesztiválra kilátogató vendégeket. Jelen állás szerint 10 csapat jelentkezett a lekvárfőzésre, de még várjuk csapatok jelentkezését. Természetesen egész napos programok várják a gyerekeket: kulturális műsor, focitorna, arcfestés, kézműves-foglalkozások stb.

– Milyen programok várhatók még idén?

– Az év végéig még három rendezvény van, melyben részt veszünk: a Nagyberegi Csipkebogyó Fesztivál, a Nagymuzsalyi Bor- és Gasztrofesztivál és a Beregszászi Adventi Vásár. Minden rendezvényre várjuk a kézművesek és természetesen a főzőcsapatok jelentkezését.

– Lassan véget ér a nyár. Milyen volt az érdeklődés az eddig megszervezett programok iránt? Elmondható, hogy nőtt a vidékünket felkereső turisták száma, vagy korai még erről beszélni?

– Az ez idáig megszervezett programokon nagyobb számban vettek részt kárpátaljai lakosok, mint turisták. A célunk az, hogy ezt az arányt megfordítsuk. Több turista kell, hogy részt vegyen ezeken a rendezvényeken, hisz ők azok, akik vásárolnak és érdekeltté teszik a termelőket, kézműveseket, hogy részt vegyenek a gasztrofesztiváljainkon. Turisztikailag ugyanis akkor értékes egy fesztivál, ha arra jelentős számú turista is ellátogat. A szervezetünk célja pedig az, hogy minél több turistával ismertessük meg Kárpátalját.

TJ/CsA