Milyen lehet az ukrán nyelvpolitika a választások után?

Május vége óta új elnöke van Ukrajnának, és a júliusi parlamenti választások eredményei alapján a Legfelső Tanácsban is a Zelenszkij mögött álló párt alkothatja a legnagyobb frakciót. A kárpátaljai magyarok azonban ebben a ciklusban már nem rendelkeznek majd parlamenti képviselettel. Mire számíthat közösségünk ebben a helyzetben az utóbbi két évben számos konfliktust okozó nyelvpolitika területén? Megtörténik-e az oktatási törvény 7. cikkelyének és a 2019 tavaszán elfogadott államnyelvi törvénynek a módosítása, lesz-e irányváltás az állami nyelvpolitikában? Milyen nyelvpolitika volna egyaránt kedvező Ukrajna és a kárpátaljai magyarok számára? Milyen lehet az ukrán és a kisebbségi nyelvek közötti viszony? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csernicskó Istvánnal, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetőjével, akinek egyik fő kutatási témája az ukrajnai nyelvpolitika és a magyar nyelv helyzete Kárpátalján.

Beszélgetésünk első részében arról volt szó, hogy egyelőre fogalmunk sincs, milyen irányt vesz majd az újonnan megválasztott ukrán hatalom nyelvpolitikája. Majd arról kérdeztük interjúalanyunkat, milyennek képzeli el ő az ukrajnai nyelvpolitikai irányt. A folytatásban a nemzetközi és a nemzeti jog érintkezési területére kalandozunk, körbejárjuk a nyelvpolitika és a nyelvoktatás kérdéskörét.

– A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek szerint az államnyelv ilyen fokú erőltetése, mint ami az új oktatási és nyelvtörvényben megjelenik, nem egyeztethető össze Ukrajna nemzetközi kötelezettségeivel. Egyetért ezzel az állásponttal?

– A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont is részt vett az oktatási törvény és az államnyelvről szóló jogszabály elemzésében, és azoknak az angol nyelvű kis információs füzeteknek az összeállításában, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy az oktatási törvény 7. cikkelye, illetve az államnyelvi törvény egésze milyen mértékű jogszűkítést jelent a kárpátaljai magyarok számára. Olyan angol nyelvű összefoglalót is készítettünk, amely azt mutatja be, hogy Ukrajna nem tesz eleget a kisebbségek nyelvi jogai terén vállalt nemzetközi kötelezettségeinek. De nemcsak mi látjuk ezt így. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, vagyis az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Lamberto Zannier is azt nyilatkozta, hogy diszkriminatív elemeket tartalmaznak ezek a jogszabályok, és sértik a kisebbségi jogokat.

– Az EBESZ által a kisebbségek jogairól kiadott több ajánlásban is szerepel az, hogy a nemzetiségi jogoknak és a kisebbségek nyelvi jogainak a megsértése konfliktusokat okoz. Így van ez Ukrajnában is?

– A Krím megszállása és a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kitörése során a kisebbségi és a nyelvi kérdést ürügyként használták fel. Ha ezt figyelembe vesszük, vagy ha arra gondolunk, milyen diplomáciai bonyodalmat okozott az oktatási törvény 7. cikke, akkor láthatjuk, hogy nem alaptalan az EBESZ álláspontja. Bár közvetlenül nem érinti a kárpátaljai magyarokat, de azért az is nyilvánvaló, hogy az államnyelvi jogszabály és az oktatási törvény 7. cikkelye nehezen egyeztethető össze a minszki egyezményekkel is. A minszki egyezmények célja épp a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus békés, politikai eszközökkel történő rendezése, és amikor politikusok megszólalnak ebben a témakörben, rendszerint ez az egyezmény azonnal szóba kerül. A 2015 februárjában aláírt második minszki megállapodás szerint a kelet-ukrajnai régióknak joguk van az orosz és más kisebbségi nyelvek használatára hivatalos funkciókban, például a helyi önkormányzatokban is. Vagyis a minszki egyezmény kidolgozói úgy látják, hogy a harcok befejezéséhez az egyik lépés a nyelvi konfliktusok rendezése lehet. Nem véletlen az sem, hogy a minszki egyezményeknek ez a része bekerült abba a törvénybe is, melyet Doneck és Luhanszk megye egyes járásainak különleges önkormányzati státuszáról fogadott el a kijevi parlament. E törvény 4. cikkelye kedvező nyelvhasználati jogokat biztosít az ott élő kisebbségek számára az oktatásban, a hivatalokban, a kultúrában stb. Azonban – Ukrajnában egyáltalán nem szokatlan módon – a jogszabály gyakorlati alkalmazása körül számtalan probléma van. Ezek közül az egyik – persze korántsem a legnagyobb – gond az, hogy miközben ez a jogszabály az említett 4. cikkben a 2012-es nyelvtörvény rendelkezéseire hivatkozik, ezt a nyelvtörvényt 2018 februárjában a kijevi alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva hatályon kívül helyezte. A 2012-es nyelvtörvény és az idézett jogszabály alapján is világos azonban, hogy nem példátlan az ukrajnai jogrendben az, hogy kisebbségi nyelvek regionális szinten gyakorlatilag hivatalos státuszt nyerjenek. Megfelelő jogszabály elfogadásával ez a jövőben is biztosítható volna, ha akad hozzá megfelelő politikai szándék.

– Ha az oktatási törvény 7. cikkelye és az államnyelv funkcionálásáról hozott jogszabály nem felel meg Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak, akkor talán van esély arra, hogy az új hatalom hatályon kívül helyezi ezeket a vitatott jogi normákat. Tudjuk például, hogy parlamenti képviselők beadványban kérték az oktatási törvény, illetve az államnyelvi törvény kontrollját az alkotmánybíróságtól. Elképzelhető-e, hogy ez a jogi testület megsemmisíti ezeket a törvényeket, esélyt kínálva ezzel Zelenszkijnek és csapatának egy kiegyensúlyozottabb nyelvi jogi szabályozás megalkotására?

– A független Ukrajna egyik legnagyobb rendszerhibája, hogy ez az ország sajnos nagyon távol áll a jogállamiságtól, éppen ezért én személy szerint nem fűzök nagy reményeket ahhoz, hogy az alkotmánybíróság majd eltörli az ukránosító törvényeket. Annál is inkább, mert az oktatási törvény kapcsán már megszületett a döntése. Idén július 16-án kiadott határozatában Ukrajna Alkotmánybírósága kimondta, hogy Ukrajna törvénye az oktatásról, s ezen belül a 7. cikkely, nem ellentétes az alkotmánnyal. A bírák 48 ukrajnai parlamenti képviselő még 2018. október 6-án benyújtott beadványára adtak ilyen választ. A beadvány benyújtása és a határozat kihirdetése között viszonylag kevés idő telt el. Azonban a 2012-ben elfogadott nyelvtörvény alkotmányossági vizsgálatára irányuló beadványt még 2014-ben kérték akkori parlamenti képviselők az alkotmánybíróságtól, ám csak négy évvel később született határozat e tárgyban, amiben el­meszelték a jogszabályt. A 2019. április 25-én megszavazott államnyelvi törvény kapcsán idén június 21-én adta be az alkotmányossági vizsgálatot kérő dokumentumot 51, ma már nagyrészt csak volt parlamenti képviselő. A fentiek alapján nem tudhatjuk, mikor születik döntés ebben az ügyben. Lehet, hogy csak évek múlva. S ha már a jogállamiságot említettem. Kifejezetten érdekes az alkotmánybíróság által az oktatási törvény kapcsán kiadott dokumentumának az a része, amely megállapítja, hogy az oktatási törvény elfogadása során a Legfelsőbb Tanács képviselői nem sértették meg a vonatkozó alkotmányossági normákat, és ezért procedurális okokból sem állapítható meg az oktatási törvény alkotmányellenessége. Ez azért figyelemre méltó, mert az ukrajnai jogrendszerben két olyan eset is ismert, amikor Ukrajna Alkotmánybírósága épp arra hivatkozva helyezett hatályon kívül törvényeket, mert a parlament vétett az elfogadás jogrendje ellen. Az egyik, az ukrán alkotmánybíróság által formai okok miatt hatályon kívül helyezett jogszabály A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának ratifikálásáról hozott 1999-es törvény volt, a másik pedig a kisebbségi nyelvek beszélői számára széles jogokat biztosító 2012-es nyelvtörvény. Nem tudom, véletlen-e, hogy mindkét hatályon kívül helyezett törvény a kisebbségi nyelvek védelmét szolgálta, de mindkettőnél az volt a fő érv, hogy az elfogadásuk során a parlament nem tartotta be a jogalkotás alkotmányos normáit. Amikor azonban Sztanyiszlav Sevcsukot, aki a 2012-es nyelvtörvényről hozott döntés idején az alkotmánybíróság elnöke volt, egy újságíró egy interjúban azzal szembesítette, hogy Kijevben kevés olyan törvény született az elmúlt években, melyek elfogadása során ne vétettek volna a képviselők a szabályok ellen, a jogász azt válaszolta, hogy mégsem lehet minden törvényt ilyen alapon megsemmisíteni, s különben is, vannak esetek, amikor nagyon megsértik a normákat, máskor kevésbé…

– Vagyis a kis törvénysértés nem törvénysértés?

– Nem én mondtam ezt, hanem az alkotmánybíróság egykori elnöke. Mindettől függetlenül az új parlamenti többség, ha megvan ehhez a politikai akarat, simán új nyelvtörvénnyel válthatja fel a korábbi ide vonatkozó jogszabályokat, hiszen – bár még nincs hivatalos végeredménye a választásoknak – az elnök pártja abszolút többséget szerzett a törvényhozásban.

– De vajon akarja-e ezt az új hatalom?

– Nem tudjuk. Meglátjuk. Fontos azonban, hogy jelezzük az erre irányuló igényeinket. Meg kell értetnünk az új politikai elittel, hogy nem példátlan jogokat követelünk, hanem csak azokat a jogokat kérjük, amelyekkel már korábban is rendelkeztünk, például az anyanyelvi oktatás terén  vagy a hivatali nyelvhasználat vonatkozásában. Személy szerint egyáltalán nem ragaszkodnék ahhoz, hogy országos szinten több államnyelv legyen, de azt lehetségesnek és szükségesnek tartom, hogy regionális szinten, ahol erre igény mutatkozik, ott a kisebbségi nyelvek is korlátozás nélkül megjelenhessenek a hivatalokban, a kultúrában, a sajtóban, a kereskedelemben, az oktatásban stb. Nem az államnyelv helyett, hanem az ukrán mellett kellene ezeket a nyelveket használni. Példának okáért, nem hiszem, hogy bárkit zavarna egy kárpátaljai településen, hogy az ukrán nyelvű felirat mellett magyar nyelven is ki van írva a községháza, az iskola, az óvoda homlokzatán az intézmény neve, vagy az, ha az étteremben, a boltban és a sörözőben nem kizárólag ukrán nyelvű feliratok, tájékoztatók, árlisták használatosak. Azt pedig megérteni se tudom, hogyan írhatja elő bárki is, hogy egy magyar orvos, nővér vagy gyógyszerész ne magyarul kommunikáljon magyar anyanyelvű betegével.

– Ha a magyar nyelv hivatalossá válik Kárpátalján, ez nem vezet majd ahhoz, hogy a magyarok egyáltalán nem tanulnak meg ukránul? Eddig se volt könnyű elsajátítani az államnyelvet, de ha egy új szabályozás eredményeként mindig és mindenütt használhatjuk majd a magyar nyelvet, akkor még kisebb lesz az esélye az ukrán megtanulásának.

– Egy nyelv megtanulását nagyban meghatározzák a társadalmi körülmények, azok pedig olyanok az utóbbi időben Kárpátalján, hogy már ma sem könnyítik meg az ukrán nyelvtudás megszerzését. A műholdas televíziózással és internetes rádiózással, a helyi magyar nyelvű sajtó fejlődésével tovább csökkent az ukrán nyelvű rádió- és televízióadók nézettsége a magyarok körében, bár korábban se volt magas. Az internet és a mobiltelefonok elterjedésével, a digitális kommunikációs kapcsolattartási formák (Skype, Facebook stb.) széles körű használatával nőtt a magyar–magyar, és csökkent az etnikumok közötti kapcsolatok intenzitása. A magyar nyelven is működő kulturális és egyéb intézmények számának növekedésével kisebb lett a személyes magyar–ukrán interakciók gyakorisága. Jóval egyszerűbb lett a kapcsolattartás Magyarországgal (részben az egyszerűsített honosítás miatt), s ezzel egyre többet vagyunk kapcsolatban az anyaországgal (személyekkel és intézményekkel egyaránt), s egyre több szálon kapcsolódunk Magyarországhoz a kulturális és gazdasági támogatások révén. Az ukrán állam nem igazán van jelen jól működő államként a régióban, hisz még a legalapvetőbb funkcióit (utak építése és karbantartása, színvonalas egészségügyi ellátás és oktatás biztosítása, az infrastruktúra működtetése, a béke és biztonság szavatolása, a törvények és jogszabályok betartása és betartatása stb.) sem képes megfelelően ellátni, és az állami hatalommal szinte csak adminisztratív akadályokat jelentő hivatalnokok formájában találkozunk. Mindezek összhatásaként a motiváció is csökken az államnyelv megtanulására, miközben a magyar nyelv hasznos nyelvvé vált. Nem mindenki kényszerül rá tehát arra már ma sem, hogy magas szinten megtanuljon ukránul. A kárpátaljai magyarok számára az államnyelv megtanulásának – mivel az állam a függetlenség közel három évtizede alatt sem teremtette meg az ukrán nyelv iskolai elsajátításához a szükséges feltételeket – jelentős (nemcsak idő- és energiabefektetést, hanem anyagi ráfordítást is igénylő) költségei vannak, s ezt sem engedheti meg magának mindenki.

– Mindez valóban nem kedvez az ukrán nyelvtudás terjedésének, s ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy az iskolai nyelvoktatásban megszerzett nyelvtudás a legtöbb esetben szintén nem magas fokú.

– Az iskolában megszerzett ukrán nyelvi kompetenciák különösen akkor tűnnek nagyon alacsonynak, ha figyelembe vesszük, mennyi idő és energia befektetésével alakul ki ez az eredmény. A kárpátaljai magyar diákok az iskolakezdéstől az érettségiig heti 4 órában tanulják az ukrán nyelv és az ukrán irodalom tantárgyakat, ezen felül pedig átlagosan további heti legalább 2 órát foglalkoznak az e két tantárgyból feladott házi feladatokkal (ami persze több és kevesebb is lehet). Ez azt jelenti, hogy egy érettségiig eljutott átlagos diák – csak a formális oktatásban, tehát a házi feladatokat és az esetleges különórákat nem számítva – körülbelül 1630 órát foglalkozik az államnyelv elsajátításával, ha pedig ehhez hozzáteszünk még további heti 2 órát, amit a házi feladatok elkésíztésével tölt a fiatal, az újabb 770 órát jelent.  Az 1.-től a 11. osztály végéig tehát a kárpátaljai magyar fiatalok a magyar tan­nyelvű iskolában összesen 2400 órában tanulják az ukrán nyelv és az ukrán irodalom tantárgyakat, vagyis ennyi órában próbálják megtanulni az államnyelvet. Ha ezt az óraszámot „konvertáljuk”, akkor ez azt jelenti, hogy egy átlagos kárpátaljai magyar iskolás a közoktatásban eltöltött 11 év alatt – hiszen egy nap 24 órából áll – összesen 100 napon át folyamatosan ukránul tanul; ha munkanapban fejezzük ki ezt a hatalmas számot (napi 8 órás műszakokkal számolva), akkor 300 „főállásban” eltöltött munkanapot kapunk. A Közös Európai Referenciakeret: nyelvtanulás, nyelvtanítás, értékelés című nemzetközi dokumentum alapján ennyi óra alatt hatékony nyelvoktatás révén akár felsőfokú nyelvismeret szerezhető. Ehhez képest nálunk az eredmény lehangoló. A fentiekből az is jól látszik, hogy a kárpátaljai magyarok jelentős része számára az ukrán nyelv ismerete nem eleve adott, és nem olyan természetes, mint hogy felkel a nap, vagy hogy levegőt veszünk, hanem az nyelvtudás megszerzése sok erőfeszítést, befektetést, ráfordítást igényel. Ehhez képest – a hatásfokot tekintve – ez sajnos, nagyrészt elfecsérelt idő és energia. Éppen ezért az ukrán államnak és a kárpátaljai magyaroknak egyaránt érdeke, hogy növeljük az ukránoktatás hatékonyságát Kárpátalján. Fontos azonban, hogy nem az oktatás nyelvét, hanem a nyelvoktatást kell megreformálni.

– Szükségük van a kárpátaljai magyaroknak az ukrán nyelvre?

– Igen. Hasznos dolog az ukrán nyelvtudás, szerintem érdemes időt, pénzt és energiát áldozni a megtanulására. A jelen körülmények között azonban az ukrán nyelv elsajátítása nagyon nagy erőfeszítéseket igényel, hiszen az intézményes nyelvoktatás hatékonysága nagyon alacsony, és alig történtek pozitív változások e téren. Továbbra sincsenek digitális nyelvoktató programok, számítógépes játékok, érdekes és hasznos irodalom, kevés a jól képzett oktató, stb. Ennek következményeként egyre több – különösen a magyar tömbvidékeken élő – magyar fiatal számára logikus döntés, hogy az ukrán helyett inkább az angol tanulásába fekteti a véges erőforrásait abban a reményben, hogy ez akkor is jól jöhet, ha külföldön tanul tovább vagy vállal munkát. Ráadásul angolul az ukránok egy részével is meg tudja értetni magát. Azzal semmi gond, sőt, nagyon jó dolog, ha a fiatalok megtanulnak angolul, de az volna az igazán jó, ha emellett ukránul is jól megtanulnának, és persze a magyart se felejtenék el. A nyelvoktatás reformja azonban nem rajtunk múlik, a megoldás itt is – akárcsak a nyelvpolitikai vonatkozásában – a politikai szándék és akarat kérdése.

– Akkor nem tehetünk semmit, csak várjuk, mi történik Kijevben?

– Eddig sem ültünk a sarokban siránkozva, eztán se fogunk. Fontos, hogy a magyar tannyelvű iskolában megtanuljanak a gyerekek ukránul, de emellett angolul is, és az összes többi tárgyból is alapos ismereteket szerezzenek. Ehhez meg kell teremteni a szakmai, tárgyi, személyi feltételeket. E téren sok előrelépés történt, hiszen az utóbbi néhány évben sok oktatási intézményünk megújult, csak éppen nagy kár, hogy a legtöbb nem az ukrán állam jóvoltából. A tehetséggondozás terén is sok eredménnyel büszkélkedhetünk, de emellett legalább annyi erőforrást és figyelmet kellene fordítani a leszakadók, lemaradók, iskolaelhagyók felkarolására is. Mert az oktatási átlag­értékeket nemcsak a kiemelkedő néhány százaléknyi tehetséges gyermek támogatásával lehet növelni, hanem azzal is, ha a kimagasló tehetségeknél nagyobb arányú lemaradozókat feljebb emeljük. Szóval feladat van, több is, mint sokan gondolnák. Csak bízni tudunk abban, hogy a munkánk során az új ukrajnai politikai hatalom partnerként kezel majd bennünket.

Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont/TJ