A harmadik Majdan kísértete járja be Ukrajnát?

2019. augusztus 17., 16:56 , 968. szám

Világszerte általában tűzijátékkal és vidám mulatságokkal méltatják a nemzeti ünnepeket, Ukrajnában viszont rendbontásokra számítanak augusztus 24-én, a függetlenség napján.

A szélsőségesek augusztusi aktivizálódása miatti lehetséges biztonsági kockázatokra az ukrán fővárosban – és vidéken is – először az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége hívta fel a figyelmet. A diplomaták figyelmeztették az amerikai turistákat, hogy különösen az ünnepnapokon kerüljék a nagy tömeget, a nyilvános helyeket, ahol sok turista fordul meg. Önmagáért beszél, hogy amikor az USA a szélsőségesek jelentette veszélyre hívja fel a figyelmet, tulajdonképpen a Közel-Kelethez hasonlítja Ukrajnát.

A némileg váratlan riadalom oka, hogy Kijevben két ünnepi menetet is meghirdettek augusztus 24-ére. Az egyik a „hivatalos” állami rendezvény, amelyet kezdetben a Méltóság meneteként emlegettek, s amelyben előreláthatóan részt vesz Volodimir Zelenszkij elnök is egy sor állami tisztviselővel az oldalán. A másik a kelet-ukrajnai harcok veteránjainak, a radikális és nacionalista szervezeteknek Ukrajna védelmezőinek menete címmel meghirdetett felvonulása, amely mögött egyesek Petro Porosenko exelnököt és pártját, az Európai Szolidaritást sejtik.

A nagy szembenállás alapvetően arra vezethető vissza, hogy komoly az ellentét egyfelől az eddigi hatalompárt, a hadsereg, a nyelv és a hit Porosenko által megfogalmazott szentháromságát hirdető Európai Szolidaritás, valamint a radikálisok és nacionalisták, másfelől a valamivel mérsékeltebb Zelenszkij, illetve pártja, a Nép Szolgája között. Zelenszkij kezdetben eltörölte a függetlenség napján szokásos nagyszabású és drága katonai díszszemlét, amelyet korábban sokan túlzásnak tartottak egy olyan országban, amely hadban áll, s amelynek egy részét megszállták. Amikor azonban több nacionalista és radikális szervezet is bejelentette, hogy ők csak azért is felvonulnak, az Elnöki Hivatalban meggondolták magukat, s úgy határoztak, hogy szintén békés felvonulást szerveznek a nemzeti ünnep alkalmából. A radikálisoknak azonban ekkor már eszük ágában sem volt visszalépni, lemondani a saját rendezvényükről. Annál is inkább kitartottak szándékuk mellett, hiszen azzal vádolhatták meg Zelenszkijt, hogy nem tiszteli az ukrán hazafias hagyományokat, a hon védelmezőit.

A feszültség tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy a két menet haladási útvonala keresztezi egymást. Nem csoda, ha sokan máris biztosra veszik, elkerülhetetlenek a rendbontások a fővárosban augusztus 24-én. Annál is inkább, mivel az ukrajnai radikális szervezeteknek nagy tapasztalatuk van az efféle utcai akciók szervezésében. Ugyanakkor a kísérlet, hogy a kormányzat és a nacionalisták-radikálisok egyeztessenek az ünnepi rendezvények lebonyolításáról, pillanatokon belül kudarcba fulladt.

A strana.ua, amely minap külön összeállítást szentelt a témának, rámutat: vélhetően a készülő „ünneplésnek” tudható be, hogy néhány napja a nemzeti gárda megerősített járőrei is jelen vannak az utcákon „preventív jelleggel”. A portál szerint az elnökellenes megmozdulások szervezői a nemzeti radikális szervezetek, köztük a C14, a Hagyomány és Rend (Традиція і Порядок), a Perun Szekercéje (Сокира Перуна) és a Fehér Pöröly (Білий Молот). Emellett várhatóan önálló akciót szervez a nacionalista Szabadság (Свобода). A strana.ua forrása szerint a görögtűzzel, petárdákkal és füstgránátokkal felszerelt menetelők Zelenszkij- és Medvedcsuk-ellenes transzparensek alatt, az Oroszország előtti kapituláció ellen tiltakozva szándékoznak felvonulni.

A portál értesüléseit a radikálisok készülődéséről a hatóságok is megerősítették. A strana.ua úgy tudja, miután a vezetőségváltás miatt elapadt az SZBU-s finanszírozás, a C14 és néhány más radikális szervezet pénzelését mindjárt átvette a választásokon vesztes eddigi kormánypárt, illetve Petro Porosenko. Az akcióhoz nem csatlakozó nacionalista szervezetek egyikének képviselője a portálnak egyenesen azt mondta, hogy a valódi cél összetűzni a rendőrséggel: „Porosenkónak szüksége van a harmadik Majdan képére. Emiatt van minden.”

Mások szerint viszont, bár nagy a valószínűsége annak, hogy végeredményben erőszakba torkollik a fővárosi ünnepség, nem kell feltétlenül így alakulniuk az eseményeknek. A sajtó idézi a radikálisok egyik szóvivőjét, Anton Kolumbetet, aki szerint „Nem lett elhatározva összetűzés provokálása. A feladat a rendezvény lebonyolítása volt”. Ezt érthetjük úgy is, hogy a radikálisok számba vették ugyan az összetűzések kiprovokálásának lehetőségét, de nem ezzel a határozott céllal vonulnak utcára. Kolumbet mindazonáltal hozzátette, nem zárható ki, hogy „valaki” úgynevezett tyituskákat, azaz sportos testalkatú fizetett verőlegényeket küld a helyszínre az erőszak kiprovokálására.

A témában megszólaló szakértők többsége pillanatnyilag azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a nagyszabású összecsapások helyett a radikálisok inkább afféle pszichikai támadást intéznek majd az új elnök ellen. Talán az cél – amint a strana.ua fogalmaz –, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, ki az úr a Majdanon. Egyúttal pedig felvonultatják az államfő előtt Petro Porosenko „seregeit”, amelyek szükség esetén „megvédhetik” az exelnököt a rendőrségi eljárásokkal, kihallgatásokkal szemben.

(ntk)