Szent István-napi búcsú Tiszacsomán

2019. augusztus 21., 08:08 , 969. szám

Augusztus 20-án magyar népzenénket és néptáncunkat éltető hagyományőrző csoportok és kézművesek várták a tiszacsomai Szent István-templom búcsúja után a honfoglalás kori magyar temetőjéről és emlékparkjáról ismert beregszászi járási faluba látogatókat. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet idén második alkalommal szervezte meg Szent István-napi fesztiválját a tiszacsomai búcsúval egybekötve, együttműködésben a KMKSZ-szel, az UMDSZ-szel, a KMKSZ Ifjúsági Szövetségével, a Görögkatolikus Ifjúsági Szövetséggel, valamint a Tiszacsomai Görögkatolikus Egyházközséggel.

A búcsúi szentliturgiát a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar papjaival közösen Nílus segédpüspök celebrálta. A körmenetet követően a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban tartott megemlékezést az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

Az ünnepi rendezvény megnyitóján annak fővédnökeként mondott ünnepi beszédet Szilágyi Péter, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, hangsúlyozva: „Szent István keresztény királyunkként államot szervezett, megalkotta az első törvényeket, és olyan erős alapot tett le, melyet az őt követő királyok, fejedelmek is példaként követtek, óvtak, melyek az évszázadok során sem koptak meg, és 2019-ben is az origót jelentik minden magyarnak... Ha ő akkor nem hoz egy következetes döntést, mára már nem hangozhatna magyar szó a Kárpát-medencében. [...] Ma hasonló veszély fenyeget bennünket, mint ezer évvel ezelőtt. Idegen népek térhódításától kell védenünk európai-keresztény értékeinket, anyanyelvünket, kultúránkat, valamint ország- és nemzethatárainkat is.” Szilágyi Péter emlékeztetett: „Nemzeti értékeinket úgy óvhatjuk meg, ha mindannyian ápoljuk magyarságunkat legkisebb közösségeinkben is. Ehhez pedig a magyar kormány minden segítséget megad a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság számára egyaránt. [...] A magyar családok, magyar gyermekek támogatását tűzte zászlajára legfontosabb feladatként a nemzetpolitikai államtitkárság az elmúlt időszakban, tematikus éveink is róluk szólnak, hiszen a jövő záloga mindig a magyar ifjúság lesz” – fejtette ki Szilágyi Péter, aki példaértékűnek nevezte azt, hogy a tiszacsomai magyarság a Szent István-napi búcsú rendszeres megszervezésével következetesen őrzi a gyökereit, ahogy a kárpátaljai magyarság is.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy szimbolikus hely Tiszacsoma, hisz Kárpátalján ott tárták fel az első honfoglalás kori magyar temetőt, és ott épül az a látogatóközpont, amely be fogja mutatni ősi múltunk emlékeit. A kárpátaljai magyar vezető első királyunkról elmondta: „A maga korában olyan kihívásokra válaszolt, ami példává állítja a számunkra. Uralkodása kezdetén megértette, hogy azt az életformát, amit addig éltek, tovább folytatni nem lehetett, és István volt az, aki megmutatta az ebből kivezető utat. Integrálta országát Európába azáltal, hogy létrehozta a független, keresztény magyar államot, amit mind a pápa, mind a császár elismert. [...] Olyan útmutatást hagyott az őt követő magyar uralkodóknak, amihez minden válságos helyzetben vissza lehetett nyúlni” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

Köszöntötte még a jelenlévőket Orosz Ildikó megyei képviselő, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és Szvitlana Kovács, Tiszacsoma polgármestere.

A köszöntőbeszédeket követően beregvidéki hagyományőrző csoportok vették birtokukba a színpadot: a Tiszacsomai Bokréta Hagyományőrző Csoport, a Piros Pántlika Tánccsoport, a mezőgecsei Kék Viola és Tüzes Liliom hagyományőrző csoportok, valamint a Derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes és a Nefelejcs Tánccsoport.

Emellett számos érdekesség várta a búcsúra látogatókat Az ízek és szolgáltatások utcájára keresztelt sátrak környékén. A gyerekek közül többen ki is próbálták a hímzés, szövés, nemezelés, ékszerfestés, bőrmegmunkálás, gipszöntés és más hagyományos mesterségek fogásait.

Lapzártánkkal egy időben lépett színpadra a rendezvény sztárcsapata, a Magyarországról érkezett Magashegyi Underground zenekar.

A program Magyarország  Kormánya és ungvári, valamint beregszászi külképviselete, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus­szövetség, a „GEnius” Jótékonysági Alapítvány és a Tiszacsomai Községi Tanács támogatásával jöhetett létre.

B. Zs.