Pintér Lajos: a csongrádi templom-ajtó

2019. augusztus 29., 10:58 , 970. szám

a csongrádi templom-ajtó

előtt haladt el

tóth menyhért

az öreg csoszogi

szakadt volt fáradt

ég-földi vándor

a templom-ajtó félfájához

támasztotta vállát

ma nem osztunk

alamizsnát

szólította meg

berkecz plébános úr

nem koldus vagyok én

hanem festő

vándor festő

árván

világom járván

épp kopott már

e templom-ajtó

mondotta berkecz

plébános úr

jól megfizetném

ha lefestené

menyus mester

a jámbor bice-bóca

elbicegett

ócska festéket vett

s pemzliket

sietve lemázolta

a csongrádi templom-ajtót

és nevetett

őrülten nevetett

mit fizetek

kérdezte tőle

a botor plébános úr

semmit tán semmit

az isten fizesse meg

mondotta a festő

és elbicegett

fejét lehajtva

sírt magában

 

 

 

Posztumusz Kossuth-díjas festőművészünkről, Tóth Menyhértről Pintér Lajos írt egy kiváló versciklust, melynek a csongrádi templom-ajtó című darabjából egy mulatságos, de szívszorító életepizódot lehet kiolvasni.

Az történt ugyanis, hogy zseniális festőművészünket nem csak hogy nem ismerte fel Berkecz plébános úr, hanem még kéregetőnek is hitte. Úgy vélte, egy koldus támaszkodott neki „a templom-ajtó félfájának”, ezért szólott oda mindjárt: „Ma nem osztunk alamizsnát!”.

A szerény öltözetű és járáshibás, „bice-bóca” művész jellemét – bölcsességét, szeretetét, derűjét és tragikumát – igazán az mutatja meg, hogy amikor Berkecz plébános úr „Menyus mestert” mindezen túl még egyszerű mázolónak is gondolta, a művész eleget tett a plébánosi kérésnek. „Ócska festéket vett és pemzliket”, és lemázolta a kopott templomajtót. Ám amikor befejezte ezt a legújabb „művét” és fejét lehajtva indult tovább, bicegése közben, szemét és lelkét bizony elhomályosították a könnyek…

Penckófer János