A beregrákosiak megelégelték a lopásokat és az önkényeskedést

2019. szeptember 6., 09:08

A munkácsi járási Beregrákos (Rakosino) lakói önkényeskedéssel vádolják a szomszédos Dombok (Domboki) községből való romákat – jelentette szeptember 5-én a mukachevo.net.

A falu lakói gyűlést tartottak a beregrákosi községházán, ahol a munkácsi járási rendőrség vezetője is megjelent.

A Sirius regionális tévécsatorna tudósítójának beszámolója szerint a helybéliek azért háborognak, mert néhányan a szomszédos roma település lakói közül meglopják, sértegetik őket, esetenként pedig rájuk is támadnak. A beregrákosiak egyebek mellett elpanaszolták, hogy megdézsmálják a termést a település határában fekvő földjeiken. Vaszil Kostura tanácselnök a televíziónak elmondta, nem múlik el nap anélkül, hogy az emberek ne fordulnának a községi tanácshoz a romák jogsértő cselekedetei miatt.

Jurij Ohnyanik, a munkácsi járási rendőrség vezetője bejelentette, utasítást adott a járőrök számának növelésére Beregrákoson és a szomszédos településeken.

A roma lakosság képviselői ugyanakkor ígéretet tettek az önkényeskedők felkutatására és megbüntetésére.

(mukachevo.net/Kárpátalja)