Tanulók gyújtogattak az iskola területén

2019. szeptember 9., 17:18

Szeptember 7-én 16 óra 13 perckor érkezett a bejelentés a munkácsi tűzoltóság ügyeleti részlegére arról, hogy a Roszvihivszka utcában a 13. számú középiskola területén avartűz keletkezett.

A tűzoltóknak rövid időn belül sikerült lokalizálni, majd teljes egészében eloltani a tüzet. Anyagi kár nem keletkezett. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség a szemtanúk vallomása alapján megállapította, hogy az adott iskola 3. osztályos tanulója gyújtogatott. Majd a gyerektől, s édesanyjától megtudták, hogy egy 5.-es tanuló beszélte rá a gyújtogatásra. A felbujtó és a gyújtogató is beismerte tettét. Mindkettőjükkel elbeszélgettek a rendőrök szüleik jelenlétében.

Kiderült, hogy mindkét családot adminisztratív felelősségre vonták már a hatóságok gyermekeik nem megfelelő nevelése miatt. A mostani esetet úgyszintén jegyzőkönyvezték, és értesítették az iskola vezetőségét.

(uzhgorod.net.ua/RV)