Kinek kell egy agyonreformált parlament?

2019. szeptember 12., 14:04 , 972. szám

Az új összetételű Legfelső Tanács az elmúlt héten több alkotmányváltoztatást követett el vagy indított útjára, mint amennyi az ezt megelőző 10 évben történt összesen. A képviselők végérvényesen eltörölték a mentelmi jogot, szigorítanák a saját felelősségre vonásukat arra az esetre, ha nem járnának be tisztességesen dolgozni, vagy a társaik helyett is szavaznának, továbbá átalakítanák a választási rendszert, és 300 főre csökkentenék a parlament létszámát. Kérdés, hogy mindezek után szükség lesz-e még a törvényhozásra?

Nem lehetett nem megszavazni

A módosító indítványra, amely eltörli a parlamenti képviselők mentelmi jogát, második olvasatban 374 képviselő szavazott igennel szeptember 3-án a 424 fős Legfelső Tanácsban, vagyis jócskán „túlteljesítették” az alkotmányos többséghez szükséges 300 szavazatot. Az ukrán média politikai szimpátiáktól függetlenül korszakalkotónak, áttörésnek minősítette a 2020. január 1-jén életbe lépő módosítást.

Talán mondanunk sem kell, a helyzet azért nem ennyire rózsás. A nagyközönség egy jelentős része számára ugyanis csak utólag vált egyértelművé, hogy az alaptörvény átszabása önmagában gyakorlatilag semmit nem jelent, ha nem változnak azok az alsóbbrendű jogszabályok, amelyek a mentelmi jogot a gyakorlatban leírják és szabályozzák. A kormánypártnak ugyan van még ideje bőven, hogy a szükséges átalakításokat keresztülvigye a törvényhozáson – s nem lehet kétségünk afelől, hogy a Nép Szolgája meg is teszi ezt –, jellemző azonban Ukrajnára, hogy a nagyközönséggel csak utólag közölték, az Alkotmány átírása csupán az első lépése egy hosszabb folyamatnak.

Saját csapdájukba estek

Bár, mint utaltunk rá, a módosító indítványt az ellenzéki képviselők döntő többsége is megszavazta, sok honatya és honanya arcán láthattunk kényszeredett mosolyt a szavazás napján a kormány és az ellenzék oldalán egyaránt. Úgy tűnt, az ellenzékben csak most tudatosult, hogy rájuk csapódott a saját maguk által állított csapda. Oly hosszú időn át ígérgették a szavazóiknak a mentelmi jog eltörlését, hogy most, amikor a kormánypárt rákényszerítette őket a színvallásra, a lakosság haragjától tartva gyakorlatilag senki nem mert az indítvány ellen szavazni. Nemmel egyedül az Ellenzéki Platform – Az Életért frakció voksolt, ám ők ezt nyugodt lélekkel megtehették, hiszen már akkor is ellenezték az elképzelést, amikor Porosenkóék a 2014-es Majdan után előálltak az ötlettel, majd 2017-ben benyújtották a parlamentben a vonatkozó jogszabálytervezetet. (Igaz, szavazásra bocsátani végül nem merte a dokumentumot sem a BPP, sem az akkori elnök.)

Ennek a mostani önsorsrontó alkotmánymódosítási őrületnek a hangzavara ismét elnyomta a józan ész szavát, amely néhány elemző hangján arról igyekezett meggyőzni a politikusokat és a közvéleményt, hogy a mentelmi jog intézményét eredetileg nem a gonosz honatyák törvénysértő cselekedetek alóli mentesítésére találták fel. Jó néhányan talán csak most, hogy ellenzékbe kerültek, és a saját bőrükön tapasztalták meg a kormányzat erejét, könyörtelenségét, jöttek rá arra, hogy a mentelmi jog a politikai pártok, a parlamenti többség, a kormány és a hatóságok túlkapásai ellen hivatott megvédeni a képviselőt.

A közjóért, a demokrácia ellen?

A strana.ua szerint még a Nép Szolgája frakcióját is győzködni kellett a „helyes” szavazás fontosságáról a mentelmi jog kapcsán. Maga Volodimir Zelenszkij elnök tartott kiselőadást pártja frakciójával találkozva arról, hogy a mentelmi jog megszüntetése csak a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot jelentené azok esetében, akik bűncselekményt követtek el, miközben továbbra sem lesznek felelősségre vonhatók a képviselők politikai döntéseikért, szavazásaikért, nyilvános tevékenységükért. Azonban sem az államfő, sem senki más nem tudott, vagy nem akart választ adni arra a logikus kérdésre, miként lesz képes megakadályozni a törvény a jövőben, hogy ne váljon politikailag zsarolhatóvá egész képviselői mandátuma idejére az a honatya, aki egyszer félrelépett? Hiszen Ukrajnában egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy addig nem indul majd eljárás egy képviselő ellen, amíg a kormányzat számára „megfelelően” szavaz.

A mentelmi jog megszüntetését a szívük mélyén ellenző politikusoknak most már nem marad más hátra, mint hogy az Alkotmánybíróságnál próbáljanak szerencsét, kérve a testületet, nyilvánítsa alaptörvény-ellenesnek a parlament határozatát az állítólagos ügyrendi szabálytalanságok miatt, amelyekkel a módosító indítványt elfogadták. A szakértők azonban jelenleg nem tartják valószínűnek, hogy az alkotmánybírák, akiknek mindig jó érzékük volt a politikai erőviszonyok alakulásának feltérképezéséhez, szembe menjenek határozatukkal az elnök és csapata akaratával. Persze, ha a mentelmi jog kérdésének alkotmánybírósági vizsgálata elhúzódik, miközben csökken a Nép Szolgájának népszerűsége, nem kizárt, hogy az alkotmánybírák is meggondolják magukat.

Megfegyelmeznék a parlamentet

Nemcsak a mentelmi jog megszüntetésében nyilvánul meg az új politikai elitnek az a törekvése, hogy megfegyelmezze parlamentet. Ugyancsak elfogadták a honatyák első olvasatban azt a tervezetet, amely az Alkotmány 81. cikkelyének módosításával bővítené azon tényállások körét, amelyek esetén a képviselők megfoszthatók lennének a mandátumuktól. Ezek szerint a jövőben mandátumvesztéssel járna, ha a képviselő méltányolható ok nélkül hiányzik a plenáris ülések és/vagy saját bizottsága üléseinek legalább egyharmadáról egy adott ülésszakon belül. Azonos következményekkel járna, ha a képviselők egymás helyett szavaznának az ülésteremben. A törvényalkotók egyaránt büntetni javasolják ilyen esetekben azt a honatyát, aki társa helyett szavazott, s azt is, aki kártyája átadásával lehetővé tette, hogy helyette szavazzanak. További okot jelentene a menesztésre, ha a képviselő külföldre költözik.

Látszólag a felsorolt módosítások egytől egyig azt a célt szolgálják, hogy a parlamenti képviselőktől megköveteljék ugyanazt a munkahelyi fegyelmet, amelyet az egyszerű polgároktól is elvárnak a munkáltatóik. A szakértők ugyanakkor felhívják a figyelmet néhány furcsaságra. Például a képviselők hiányzásait nem választott testület, hanem a parlament csinovnyikokból álló apparátusa ellenőrizné, ami visszaélésekre adhat lehetőséget. A kormányzat kezére játszik az a lehetőség is, hogy megfoszthatnák képviselői mandátumuktól a külföldre szökött honatyákat még olyan esetekben is, amikor azok politikai okokból kényszerültek elhagyni az országot. Jelenleg a Legfelső Tanács kizárólag a bíróság határozata alapján dönthet a képviselői mandátum megvonásáról, ám a jövőben ehhez elég volna a parlamenti többség is.

Túl sok a törvénytervezet

Sokat beszélnek mostanság a parlamentben arról is, hogy korlátozni kellene a képviselők törvényalkotási jogát. Magyarán, el kellene érni, hogy ne árasszák el a Legfelső Tanácsot a legelképesztőbb és leghaszontalanabb jogszabálytervezetek tömkelegével.

Az előző parlament munkájának öt éve alatt több mint tízezer törvénytervezetet nyújtottak be a Legfelső Tanácsnak. Az Ukrán Választók Bizottsága civil szervezet adatai szerint a Rada képviselői 25-ször annyi törvényt szültek, mint a brit képviselők, 140-szer annyit, mint görög kollégáik, s 300-szor annyit, mint Norvégiában vagy Svédországban. Mindeközben csak a tervezetek 12%-ából lett törvény – derül ki például az 1040. sz. törvénytervezet indoklásából, amely úgy oldaná meg a problémát, hogy csak 17 képviselő együttes folyamodványa esetén tenné lehetővé törvénytervezet benyújtását. Azért a 17-es szám, mert a jelenlegi Radában ennyi tagja van a legkisebb frakciónak, a Hangnak. Talán mondanunk sem kell, hogy a törvényalkotási szabadságot korlátozó intézkedési tervekből is mindjárt hármat nyújtottak be a parlamentnek.

Elemzők ugyanakkor legalábbis kétségesnek tartják, hogy a fentebb vázolt módon csökkenteni lehet a honatyák törvényalkotási buzgalmát. Mint rámutatnak, különösen a kisebb létszámú frakciókban számíthatnánk arra, hogy a képviselők lelkiismeret-furdalás nélkül kölcsönösen támogatnák egymás kezdeményezéseit. Ugyanakkor a nagyobb létszámú frakciókban egy ilyen rendelkezés a képviselői szabadság és függetlenség korlátozását eredményezné, hiszen lehetővé tenné a frakció véleményformálói számára, hogy háttérbe szorítsák a másként gondolkodókat.

Ilyen parlamentre nincs szükség?

Végiggondolva a fentieket megérthetjük, miért vonogatja gúnyosan a vállát némelyik hon­atya, amikor szóba kerül az az ugyancsak a múlt héten a parlament elé került kezdeményezés, mely indítványozza, hogy csökkentsék 300 főre a jelenleg 450 fős parlament létszámát. Emellett Zelenszkij és csapata eltörölnék az egyéni választókerületeket is, miáltal a jövőben kizárólag pártlistán megválasztott, a pártjaik által bármikor visszahívható képviselők juthatnának a parlamentbe.

Való igaz, ha a kormányzatnak sikerül elérnie, hogy ilyen jelentős mértékben megrendszabályozza a képviselőket, s ezáltal engedelmes szavazógéppé változtassa a törvényhozást, még a 300 fős Legfelső Tanács fenntartása is felesleges luxusnak tűnik, hiszen a parlamentarizmus lényege veszne el: a népképviselet, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom elválasztása, valamint a végrehajtó hatalom, azaz a kormányzat ellenőrzése a törvényhozó hatalom, vagyis a parlament által.

(zzz)