Ukrán külpolitika: Hitelességi gondok Kijevben

2019. szeptember 18., 19:18 , 973. szám

A még csak formálódó új ukrán külpolitikának néhány nap is elegendő volt ahhoz, hogy kiábrándítsa mindazokat, akik mostanáig esetleg hittek benne, hogy Volodimir Zelenszkij elnök irányításával Ukrajna felhagyhat az előző államfő, Petro Porosenko által meghonosított államnacionalista, háborúpárti külpolitikával.

Már megint a ruszinok

Miután úgy két hete a magyar külképviselet vezetőjét citálták be az ukrán Külügyminisztériumba egy budapesti tisztviselő Kijevnek nem tetsző, egyébként ártalmatlan kijelentése miatt, szeptember 11-én a cseh nagyköveten volt a sor, hogy alaposan kioktassák a tárcánál.

Radek Matulával arról „beszélgettek el”, hogy Miloš Zeman cseh elnök Prágában fogadta a Kárpátaljai Ruszinok Világtanácsának képviselőit.

„A cseh diplomata tagadott bármiféle, a kárpátaljai ruszin autonómiára irányuló felhívást Csehország részéről, s megerősítette Ukrajna területi integritásának támogatását a nemzetközileg elismert határok között. A cseh fél hivatalos tájékoztatót készít ennek kapcsán” – olvasható Katerina Zelenko ukrán külügyi szóvivő kommentárjában.

„Ukrajna Külügyminisztériuma a jövőben is határozottan fog reagálni az Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának kétségbe vonására irányuló minden kísérletre” – tette hozzá.

A Jevropejszka Pravda emlékeztet, hogy Miloš Zeman cseh elnök szeptember elején a prágai várban fogadott egy hétfős küldöttséget, melynek tagjai – a tudósítás szerint – „az Ukrajnán belüli autonómiára törekvő ruszinok érdekeit képviselik”.

Jiří Ovčáček, a cseh elnök szóvivője a találkozóról elmondta: „Az elnök úr hangsúlyozta, maradéktalanul támogatja Ukrajna területi integritását. Szavai csupán konstatálják a minszki megállapodások tartalmát. A centralizáció által okozott esetleges változás teljes egészében Ukrajna belügye. Ebbe a folyamatba az elnök nem kíván beavatkozni.” A szóvivő mindazonáltal hozzátette, Zeman felveti a ruszinok kérdését, amennyiben találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Korábban a Jevropejszka Pravda azt írta, a cseh elnök és a ruszinok találkozóját szimbolikusan a saint-­germain-en-laye-i béke aláírásának 100. évfordulójára időzítették. Mint ismeretes, 1919. szeptember 10-én írták alá Franciaországban azt a nemzetközi megállapodást, amely rögzítette Podkarpatszka Rusz, a mai Kárpátalja Csehszlovákiához csatolását.

Kijevben azonban nem a saint-­germaini béke verte ki a biztosítékot, hanem Zeman elnök (aki Ukrajnában „oroszbarát” hírében áll) és természetesen a Kárpátalja kapcsán elhangzott „autonómia” kifejezés. A ruszinok utóbb hiába állították, hogy autonómiáról szó sem esett találkozójukon a cseh elnökkel, ők csupán a saját nyelvvel rendelkező nemzetiségként való ukrajnai elismerésüket szorgalmazták, máris többen javasolták, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat indítson eljárást a küldöttség tagjai ellen. Az embernek az az érzése, hogy nem 2019-et, hanem 2014-et írunk.

Magyarország nem ellenség, hanem partner

Magyarországról is szó volt Kijevben az elmúlt héten, mégpedig a Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű, idén tizenhatodik alkalommal megrendezett nemzetközi fórumon. Dmitro Kuleba európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes az eseményen az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott kommentárjában elismerte, Ukrajna nem számíthat változásokra a NATO-val való együttműködésben, amíg nincs megoldva a kétoldalú kapcsolatok kérdése Magyarországgal.

„Mindig azon az állásponton voltam, hogy tárgyalnunk kell Magyarországgal. Sokkal több olyan érdekünk van, amely egyesít bennünket, mint ahány elválaszt. Ezzel az állásponttal lettem a kormány tagja, s nem vagyok egyedül… Amíg meg nem oldjuk a problémát Magyarországgal, nem érdemes változásokra számítani a NATO-ban” – jelentette ki a politikus.

Kuleba szerint Magyarország nem egyszerű tárgyalópartner, de „nem ellenség, hanem partner”.

„A magyarok azt mondják, hogy amíg meg nem egyeznek Ukrajnával, addig nem mennek bele engedményekbe a NATO vonalán” – emlékeztetett Kuleba.

Hozzátette, Ukrajnának el kell érnie a „stabil tárgyalási folyamatot” a magyar féllel az optimális megoldás érdekében.

„Kétségtelen, ez nem feltételezi, hogy mindent fel kellene adnunk, vagy azt mondani, hogy készek vagyunk úgy tenni, ahogyan a magyarok akarják, de bizonyos kölcsönös engedmények árán mindenki számára kielégítő eredményre lehet jutni. És nálunk zajlanak ilyen konzultációk a kormányon belül különböző szinteken” – mondta el a kormányfőhelyettes.

Amerikának bármit?

Kuleba szavai optimizmussal tölthetnék el az embert, ha nem tapasztaltuk volna meg az elmúlt napokban is, hogy Ukrajna változatlanul egy kiképző őrmester stílusában oktatja ki „partnereit”, amennyiben azok kisebb európai országok, miközben a jelek szerint egészen más a hangnem, amikor stratégiai szövetségeséről, az Egyesült Államokról van szó, vagy éppen a közvélemény kegyeit keresi a kijevi kormányzat. Az ukrán álláspont „rugalmasságára” éppen a már említett YES szolgált jó példával.

A kijevi nemzetközi fórum központi témája természetesen nem az ukrán–magyar viszony, hanem a kelet-ukrajnai rendezés volt. Az elmúlt napokban Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter több ízben is szóba hozta a Donyec-medencei rendezés kérdését, illetve a Steinmeier-formula esetleges alkalmazásának feltételeit. Kifejtette, a szakadár köztársaságokban megrendezendő választások után léphetne életbe a Donyec-medencében a különleges önkormányzati rendszer – leegyszerűsítve ez az a bizonyos formula, amelyet kidolgozójáról, a korábbi német külügyminiszterről, Frank-Walter Steinmeierről neveztek el. Jelezte, ez az a kompromisszum, amelyre Ukrajna hajlandó lehet a béke megteremtése érdekében, ám nem világos, milyen jogszabályok alapján és feltételek mellett kerülhetne sor a választásokra. Ez az egyébként semmilyen új felvetést nem tartalmazó, ám legalábbis az együttgondolkodás lehetőségét felvillantó megnyilatkozás is lényeges áttörést sejtetett az elmúlt évek szinte megkövesedett kijevi hozzáállásához képest, amely semmilyen engedményre nem volt hajlandó a rendezés érdekében. Amikor azonban múlt szombaton a YES keretében Prisztajko közösen nyilatkozott a témáról Kurt Volkerrel, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának ukrajnai különmegbízottjával, szavaiban már nyoma sem volt a megegyezési szándéknak, az ukrán álláspont lényegében egybevágott az Egyesült Államokéval, amely viszont semmiben nem különbözött az előző ukrán elnökétől, Petro Porosenkóétól...

Ez egyfelől azért volt kiábrándító, mert az elmúlt 2-3 év megmutatta, hogy az Oroszországgal szembeni harcias ukrán magatartás sehová nem vezet, ami a háború lezárását illeti, inkább csak konzervál egy patthelyzetet. Másfelől az amerikaiak részéről sem tapasztalhattuk jelét annak, hogy szándékukban állna megegyezni az oroszokkal Ukrajna kérdésében, vagy legalábbis végrehajtatni Kijevvel a minszki megállapodásokat.

A kijevi fórumon elhangzottakról közölt elemzésében a strana.ua így foglalta össze a Prisztajko és Volker szavaiból kirajzolódó álláspontot a kelet-ukrajnai rendezést illetően:

1. Nem rögzítik a Donyec-medence különleges státuszát Ukrajna Alkotmányában (holott a minszki megállapodás egyértelműen kimondja, hogy csak ezt követően kerülhet sor az ukrán–orosz közös határ ellenőrzésének átadására Kijevnek).

2. Nem lesz általános amnesztia a szakadár „köztársaságok” oldalán harcolók számára (amit szintén előírnak a minszki megállapodások).

3. A választások megrendezését a jelenleg megszállt kelet-ukrajnai területeken nemcsak a tűzszünet eléréséhez kötik, hanem az ukrán fennhatóság helyreállításához a térség felett (holott az utóbbi feltétel teljesítésére a minszki megállapodások értelmében csak a különleges státusz megadása és a választások után kerülhetne sor).

4. Zelenszkijék ismét kérni szándékoznak békefenntartók küldését a háborús övezetbe, ahogyan Porosenkóék is tették (a békefenntartók küldéséhez mindkét érdekelt fél beleegyezésére szükség van, így mivel Oroszország véleménye nem egyezik ebben a kérdésben az ukrán és amerikai állásponttal, esélytelennek tűnik az újabb próbálkozás).

A fentiek számos kérdést vetnek fel. Valóban azt reméli az ukrán vezetés, hogy sikerül elérnie a kelet-ukrajnai rendezést hajthatatlan álláspontjával, amelyről Oroszország eddig tárgyalni sem akart (különös tekintettel arra, hogy az ukrán álláspont több ponton ellentmond a minszki megállapodásoknak)? Mit fog szólni Európa ehhez a régi-új ukrán megközelítéshez? Egyáltalán, van értelme a normandiai négyek – Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország – beharangozott csúcstalálkozójának, ha Ukrajna nem hajlandó kompromisszumokra, vagy legalábbis nem tud új kezdeményezésekkel előállni? És végül, de nem utolsósorban: miként tervezi nemzetközi kapcsolatai építését a jövőben Ukrajna, ha nem ragaszkodik az általa is aláírt minszki megállapodások betartásához, s ezzel tanújelét adja megbízhatatlanságának?

(ntk)