A „nép szolgája” nem szándékozik lemondani mandátumáról

2019. szeptember 19., 18:06

Olena Kopancsuk, a kormányzó Nép Szolgája párt képviselője kijelentette, hogy nem mond le mandátumáról, amiért rajtakapták, hogy egyik képviselőtársa helyett szavazott a parlamentben, bár aláírta azt a memorandumot, amelyben vállalta ezt – jelentette az Ukrajinszka Pravda Tetyana Nyikolajenko újságíró Facebook-bejegyzése nyomán.

A szavazási rendet megsértő képviselőt meghallgatta a parlament ügyrendi bizottsága. Az ülésen Oleh Szinyutka, az ellenzéki Európai Szolidaritás párt frakciójának tagja, a bizottság elnöke feltette a kérdést Kopancsuknak, hogy aláírta-e június 26-án a Memorandum a Nép Szolgája párt képviselőjének felelősségéről című dokumentumot, amelyet akkor a párt valamennyi képviselőjelöltje ellátott a kézjegyével.

„Igen, aláírtuk a memorandumot, ismerjük a tartalmát. De a memorandum a szándékokról szólt, ezért jelenleg nem jár jogi felelősséggel mint olyannal” – felelte Kopancsuk.

Szinyutka erre emlékeztetett, hogy a Kopancsuk által is aláírt memorandum 7. pontjában az áll, hogy a képviselő vállalja, önként lemond mandátumáról mások helyetti szavazás esetén, a 3. pont pedig rögzíti, hogy képviselőként csak személyesen fog szavazni.

„Kész ön lemondani mandátumáról, mert ezek olyan dolgok, amelyeket ön nyilvánosan aláírt?” – tette fel a kérdést Szinyutka.

Kopancsuk erre így válaszolt: „A memorandum tartalma – még egyszer hangsúlyozom – szándékokról szól. A memorandumnak nincsenek jogi következményei.”

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy újságírók rajtakaptak három képviselőt, köztük Olena Kopancsukot, amint mások helyett szavaznak a parlament üléstermében. Szeptember 12-én a Nép Szolgája párt két képviselője, Kopancsuk és Szerhij Litvinenko nyilvánosan elnézést kértek tettükért, s azt ígérték, egyhavi képviselői bérüket jótékony célokra ajánlják fel. A harmadik „gombnyomogató”, a független Olekszandr Kovaljov egyáltalán nem reagált az esetre, sőt megfenyegette az újságírókat, miután azok leleplezték – teszi hozzá a portál.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)