Ha nem veszik fel a gyereket az óvodába

2019. szeptember 23., 10:28 , 973. szám

„A feleségemmel együtt egész nap dolgozunk. Kétéves gyermekünket szerettük volna óvodába adni, de ott azt mondták, hogy még kicsi. Másoktól ugyanakkor azt hallottuk, hogy felvettek már a miénkkel azonos korú kicsinyeket. Jogosan tagadták meg a gyermekünk felvételét az óvodában?”

– Ukrajnában Az iskola előtti oktatásról című törvény 12. cikkelye a nevelési intézmények számos típusát sorolja fel, egyben arról is rendelkezik, hogy hány éves kortól írathatók azokba a gyermekek. Az egyik legismertebb ezen intézmények közül a bölcsőde, ahol kéthónapos kortól hároméves korig foglalkoznak az apróságokkal. Az óvodába a 3–6 (7) éveseket várják. Léteznek azután az összevont bölcsődék és óvodák, amelyeket kéthónapos kortól hat (hét) éves korig látogathatnak a gyerekek.

Levelükből ítélve az intézmény, amelyben szerencsét próbáltak gyermekükkel, óvoda lehetett, ahol három év az alsó korhatár. Látatlanban nehéz megítélni, de az egyértelmű törvényi szabályozás miatt valószínűtlennek tűnik, hogy egy óvodában bölcsődés korú gyermeket fogadjanak. Talán érdemes lenne megpróbálkozniuk a bölcsődével, ahol a hároméves kor alatti gyermekekkel foglalkoznak.

Lehetőség van arra, hogy a szülők az oktatási intézmény vezetésének elutasító határozata ellen fellebbezzenek a felsőbb szerveknél, ami általában a helyi önkormányzatot és a járási-városi oktatási (fő)osztályt jelenti.

hk