Tényleg sokat köszönhetek a szülőföldemnek

Interjú Bernáth Ferenc gitárművésszel

2019. szeptember 25., 11:55 , 974. szám

Szeptember 20-án nagy sikerű koncertet adott a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában Bernáth Ferenc gitárművész és Török-Papp Tímea fuvolaművész. Az ungvári járási Téglásról származó gitárművésszel a koncertet követően beszélgettünk.

– 2012-ben egy gitáros Guinness-rekord kapcsán közöltük önnel az első interjút a Kárpátalja hetilapban, akkor még a Nyíregyházai Vikár Sándor Zeneiskola főállású tanára volt. Azóta nagyon sok változás történt az életében…

– Igen, a velem készített első interjú a Kárpátaljában jelent meg, otthon, Tégláson beszélgettünk. Emlékszem, egy olyan kép került be az újságba, amelyen ülök egy asztalnál, otthoni pólóban, gitárral a kezemben. A Kárpátalja akkori főszerkesztője, Riskó György, aki egyben a KMKSZ kulturális titkári tisztségét is betöltötte – ahogy a koncert végén is elmondtam –, sokat segített a karrierem elindításában, hisz ő szervezte első koncertjeimet. Nyugodjon békében!

Egyébként úgy gondolom, hogy Isten a tenyerén hordoz, soha nem törtettem, mégis mindig szerencsésen alakult a sorsom. A záhonyi zeneiskolába például úgy kerültem, hogy otthon, Tégláson kerestek meg azzal, hogy megüresedett náluk egy gitártanári állás, nem vállalnám-e el? Onnan egy nyíregyházi koncert után hívtak meg a Nyíregyházai Vikár Sándor Zeneiskolába, majd Budapestre is már mint ismerősök mentünk zongoraművész feleségemmel tanítani.

Elsősorban persze szüleimnek lehetek hálás, édesapámnak, id. Bernáth Ferencnek, aki szintén gitáros, igaz, ma már a Csipkés népi zenekarban brácsázik is. Édesanyám pedig matematikatanár, ez a kettő talán ötvöződik bennem, hogy az ember a földön is marad, de ugyanakkor művészként a fellegekben jár.

– Mint gitárművész széles körben ismert, de több díjat is elnyert már zeneszerzőként, például a kijevi CompoGui­tar zeneszerzői verseny első díját 2018-ban, valamint ugyancsak tavaly a Kárpátaljai Edelweiss Zeneszerzőverseny nagydíját stb.

– Nem tartom magam zeneszerzőnek, de már valóban annyi díjat kaptam zeneszerzőként, így a végén elhiszem, hogy az vagyok. A zeneszerzés egyfajta műhelymunka, a zeneszerzők tudják, milyen harmónia után mi következik, milyen dallamvonal szabályos, milyen zenei dallamvilág működőképes. Én ilyen tudatosan soha nem írok zenét, csak amikor belül valami felgyülemlik és feltör. Így írtam a gyerekeknek zeneiskolás darabokat, most nemrég pedig az itt eljátszott Kék rózsás lány című művet fuvolára és gitárra. De írtam gitárra és szimfonikus zenekarra is művet, amit itt adtunk elő a kárpátaljai filharmonikusokkal, most pedig prelűdöket és zongoradarabokat írtam. Sajnos, kevés időm jut a komponálásra, hisz sokat tanítok, koncertek is vannak, amelyekre készülni kell, gyakorolni. Tehát nem erőltetem, amikor jön valami jónak tűnő dolog, azt előbb-utóbb leírom.

– Jól szerepelt egy amerikai zeneszerzőversenyen is, ahol a legismertebb filmzenék szerzői is indultak a világból…

– Szembe jött velem a Facebookon ez a felhívás. Üsse kavics, beküldtem a Mirage című darabom, ami az elején klasszikus darabként indul, de aztán átmegy dzsessz-pop stílusba, majd a végén visszajön – tehát olyan filmzeneszerű. Aztán jött az értesítés, hogy több száz jelentkező van 39 országból. Ismert hollywoodi producerek és filmzenék szerzői alkották a zsűrit, és én egyedüli magyarként bekerültem a középdöntőbe, végül bekerültem a legjobb nyolcba, de ez így is szép eredmény, hisz olyan nagynevű, profi zeneszerzők előztek meg, akik mögött nem szégyen végezni. A Mirage egyébként fent van YouTube-on meg lehet hallgatni stúdióminőségben.

Megnyertem egy törökországi előadóművészek számára kiírt versenyt is három stúdióban felvett darabbal. Ennek köszönhetően az ottani szervezők meghívtak májusban zsűritagnak, kérték, hogy tartsak egy kurzust, és adjak koncertet is. Ez is a Facebookon talált hirdetéssel indult.

Sok koncertem van, de mellette egyre gyakrabban hívnak gitárversenyekre zsűritagnak, kurzusokat tartok. Mindenre nem jut időm, ennek leggyakrabban a zeneszerzés látja kárát, illetve jóval kevesebb időm jut gyakorlásra. Viszont egyre célirányosabban szoktam gyakorolni, nem fecsérlem az időt, ha tudom, hogy most ez a koncert jön, akkor azt gyakorolom sokat.

– Idéntől már dr. Bernáth Ferencnek kellene hivatalosan szólítani, hisz a zeneművészet kandidátusa lett, a Harkovi Egyetemen védte meg a címét.

– Ezt régen elkezdtem már, de félbemaradt a kelet-ukrajnai események miatt. Az utóbbi két évben megírtam a disszertáció második felét, és letettem a kötelező kandidátusi vizsgákat. Nem volt nehéz, hisz a témám a gitárművészet, amit nap mint nap csinálok. A zenetudományok doktora címet Magyarországon elismerik PhD doktori címnek zenetudományból.

– Milyen érzés volt itthon, Ungváron koncertezni?

– Ez leírhatatlan. Küszködtem azzal, hogy el ne sírjam magam, amikor a közönség soraiban ott láttam az óvodás tanárnénimet, a polgármester urat, a gyermekkori zongoratanárnőm virágot hozott a színpadra, de itt voltak a falubelijeim, barátaim, testvéreim. Mindenki itt volt, és láttam, hogy állva tapsolnak, és akadnak, akik megkönnyeznek. Már Jézus is megmondta, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában, de ha itthon így fogadják az embert, az leírhatatlan boldogság.

Tényleg sokat köszönhetek a szülőföldemnek, és ezek nem pátoszos szavak. A feleségemmel – aki ungvári – ünnepekkor mindig igyekszünk hazajönni, most nyáron is eltöltöttünk egy hetet Tégláson.

– Két fia közül van, aki követni akarja a pályán?

– A fiaim a mindenem, gyakran járunk moziba hét végén, és a természetbe is. Egyik 10, a másik 8 éves, tőlük  kapok leggyakrabban ihletet, így a zeneszerzéshez nagyban hozzájárulnak. Otthon gitároznak és zongoráznak, de a zeneiskolában klarinétot és szaxofont választottak.

Badó Zsolt