Befejezte ukrajnai látogatását az IMF-küldöttsége

2019. szeptember 27., 17:23

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége kéthetes, pénteken véget ért ukrajnai látogatása alatt megkezdte egy új, három éves program megvitatását a kibővített finanszírozási mechanizmus keretében, amelyről a tárgyalásokat az elkövetkező hetekben folytatják – hozta nyilvánosságra látogatása befejeztével kiadott közleményében az IMF-küldöttség.

Az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetése szerint a küldöttség megjegyezte, hogy az idei választások nyomán az új ukrán vezetés lehetőséget kapott a szükséges reformok végrehajtására, valamint ambiciózus feladatokat tűztek ki maguk elé a gazdaság átalakításában a nagyobb növekedés elérésére és a lakosság életszínvonalának emelésére a makrogazdasági stabilitás fenntartása mellett.

Az IMF-küldöttség eredményesnek értékelte a Kijevben folytatott megbeszéléseit az új programról, különösen a pénzügyi és a monetáris kérdéseket illetően. Rámutattak ugyanakkor a jegybank függetlenségének és a pénzügyi stabilitás megmaradásának a fontosságára, továbbá a bankcsődökkel járó pénzügyi költségek minimalizálására tett erőfeszítések szükségességére.

„A gyorsuló gazdasági növekedés megköveteli a strukturális reformok felgyorsítását. Ez elsősorban a jogállamiság biztosítása, többek között az igazságügyi reform révén, valamint a korrupció elleni határozott küzdelemmel valósulhat meg. Ugyanilyen fontos a verseny fokozása és a piacnyitás, különösen az energia- és a mezőgazdasági ágazatban, valamint az állam és az oligarchák szerepének csökkentése a gazdaságban” – mutatott rá a küldöttség.

Az IMF szakértői szerint a bérnövekedésnek összhangban kell lennie a megnövekedett munkatermelékenységgel a versenyképesség garantálása érdekében.

A misszió megjegyezte továbbá, hogy noha előrelépés történt az új korrupcióellenes intézmények létrehozásában, még nem érezhetők kézzelfogható eredmények. A rossz üzleti feltételek miatt a beruházások, különösen a közvetlen külföldi befektetések Ukrajnában sokkal alacsonyabb szinten vannak, mint a régió más országaiban.

Az IMF szakértői küldöttsége szeptember 12-től tárgyalt Kijevben. Az UNIAN szerint az új program keretében a jegybank 5-10 milliárd dollár közötti hitelkeretre számít, amelynek első részletét – kétmilliárd dollárt – az év végéig szeretne Kijev megkapni.

(MTI)