Miniszter: A közeljövőben nem vezetik be a tőkefedezeti nyugdíjrendszert

2019. szeptember 28., 16:28

Rövid távon nem várható a tőkefedezeti nyugdíjrendszer bevezetése Ukrajnában – jelentette ki Julija Szokolovszka szociálpolitikai miniszter az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában.

„Rövid távon aligha. Még nincs kialakítva az infrastruktúra, hogy működni kezdhessen, bár van már sok fejlesztés. Általában a tőkefedezeti rendszerrel kapcsolatos tanulmányok azt mutatják, hogy túl magasak az emberek elvárásai ezzel a rendszerrel szemben, nem látják még tisztán, mennyi forrást jelent ez” – mondta el Szokolovszka.

A miniszter szerint a tőkefedezeti rendszer bevezetéséhez előbb meg kell azt tervezni, vagyis tisztázni kell, ki fizeti a járulékokat, mekkora kamatot számítanak fel utánuk, el kell végezni a biztosításmatematikai számításokat, hogy kiderüljön, vajon hasznos lesz-e az emberek számára.

„A pluszfelhalmozás hosszú pénz, vagyis megtakarítás. Általában úgy működik, hogy a forrásokat alapokba fektetik, ami azt jelenti, hogy lennie kell egy olyan piacnak, ahová be lehet fektetni. Ma Ukrajnában gyakorlatilag nincs ilyen piac. Mint tudja, elfogadták a felosztásról szóló törvényjavaslatot, amely a nem állami nyugdíjalapok, a tőzsdei értékpapír-bizottság szabályozásának kérdéseit is tartalmazza. Ezek az első lépések, amelyekről elmondhatjuk, hogy amennyiben hatékonyan fogunk haladni ebbe az irányba, akkor egy bizonyos időszak után a tőkefelhalmozási rendszert is be tudjuk vezetni” – tette hozzá.

Szokolovszka jelezte, meg kell vizsgálni más országok tapasztalatait, hogy csak a legjobb gyakorlatokat vegyük át.

„Elmondanám azt is, ma semmi nem akadályozza, hogy félretegyünk magunknak öregségünkre, sajnos valamiért mégsem teszünk így. Valójában ilyen az emberi természet. Ezért az egyik kiút megtakarításra ösztönözni az embereket. De jó volna, ha az emberek értenék ezt, s idejekorán gondolnának az öregkorukra” – véli a miniszter.

Az Interfax-Ukrajina emlékeztet, hogy február végén civil szerveztek és nem állami nyugdíjalapok követelték a miniszteri kabinettől, járuljon hozzá a nyugdíjrendszer tőkefedezeti pillérének bevezetéséhez 2020-tól, és aggodalmuknak adtak hangot, hogy a nyugdíjreform második szakaszát bizonytalan időre elnapolják. 2018 végén a Gazdaság- és pénzpolitikai szándéknyilatkozatból ismertté vált, hogy Ukrajna az IMF-fel való együttműködés stand-by programjának idejére felfüggeszti a nyugdíjrendszer második (tőkefedezeti) szintjének bevezetését.

(interfax.com.ua/Kárpátalja)