Aki európai uniós hordókat is készített…

Egy bodnárdinasztia tagja

2019. szeptember 29., 19:21 , 974. szám

Az ugocsai Salánkon hosszú-hosszú időre visszatekintő, régi szép hagyománya van a hordó- és kádkészítésnek, s a szovjet érában göngyöleggyár is működött a községben, ahol nagy számban és változatos űrméretekben készítették – a ládák mellett – a hordókat, valamint a kádakat, akárcsak a jobblétre szenderült egykori kolhozban. A bodnárok, persze, amint erre lehetőségük nyílt, akkor is, a saját műhelyükben is készítették e tárolóeszközöket, s a rendszerváltást követően tovább folytatódott e háziipar művelése. Nem egy kádár legalább egy fiát is bevezette a mesterség „rejtelmeibe”, még pár éve is több tucat bodnár dolgozott a községben, s bár számuk mára – sajnos – nagyon lecsökkent, még mindig vannak, akik művelik e Salánk számára ikonikus mesterséget, mint például id. Sipos Sándor.

– Már közel fél évszázada készítem a hordókat – pillant vissza beszélgetőtársam az eltelt évtizedekre. – Alighogy beírattak az iskolába, már 1. osztályos koromtól kezdtem tanulni a bodnármesterséget édesapámtól, néhai Sipos Benedektől. Először csak olyan munkákat végeztem, amilyeneket egy gyerek is meg tud csinálni. Legelőbb a dongahasításban segédkeztem, rátéve a baltát a fára, édesapám meg sulyokkal ütötte a balta fokát, hogy elhasadjon a fa, tizenöt-tizenhat évesen aztán elkészítettem az első saját, százliteres hordómat is. A munkafolyamat elsajátítása, persze, nehéz feladat, s ahogy egy verset sem lehet megtanulni, ha akár egyetlen versszak elsajátítását is kihagyjuk, úgy a hordókészítést is csak úgy tanulhatjuk meg, ha minden lépését megismerjük. Nagyobb mértékben aztán a katonaéveim letöltése után kezdtem foglalkozni a bodnármesterséggel, itthon édesapámmal együtt készítettünk 500-600 literes hordókat a Nagyszőlősi járás különböző községeiből érkező megrendelőinknek, a kolhozban pedig 50 000 literes eceteshordókat is gyártottunk lembergi, zsitomiri és odesszai ecetgyáraknak, illetve bőrcserzésnél használt ötezer-húszezer literes hordókat csináltunk lembergi bőrfeldolgozó üzemek számára. Persze, ezeket a hatalmas hordókat csak úgy tudtuk elszállítani a rendeltetési helyükre, hogy elkészítésük után szétszedtük azokat, majd kolhozi teherautókra rakva a részeiket, elszállítottuk az üzemekbe, ahol végül összeállítottuk a hordókat. Az 1980-as évek vége óta azonban itthon már csak 200-300 literes hordókat készítünk, miközben a kolhoz is megszűnt, s vele a több ezer literes óriási hordók gyártása is…

– Honnan szerzik be a faanyagot, valamint az abroncsok elkészítéséhez szükséges vasanyagot, miként alakult ezek ára az eltelt évek folyamán, s miként változott a hordókészítés jövedelmezősége?

– A faanyagot a Nagyszőlősi Járási Erdőgazdaságtól vásároljuk, a kétmázsás vastekercseket pedig – amelyekből kézi munkaeszközökkel vágjuk ki az abroncsokat – egy záluzsi üzletben vesszük meg. A 2000-es évek elején 750 hrivnyába kerültek a vastekercsek, mára viszont 5500 hrivnyára emelkedett az áruk. S ugyanebben az időszakban a faanyag köbméterének az ára hatszáz hrivnyáról háromezer hrivnyára emelkedett. A szovjet korszakban a hordók ára literenként tíz kopek volt, most 25 hrivnya, de a literenkénti 25 hrivnyás ár mellett sem olyan jövedelmező most a hordókészítés, mint amilyen a 10 kopekes literenkénti ár mellett volt. Persze, így is jövedelmező a munka, különben nem csinálnánk, és a szükséges mértékben emeljük is a hordók árát, de a 2000-es évek elejéhez képest így is mintegy a felére csökkent a jövedelmünk.

– Kivel dolgozik együtt?

– Az édesapám már elhunyt, viszont Sanyi fiamat – ifj. Sipos Sándort – én is már 1. osztályos korában magamhoz vettem a műhelybe, és ugyanúgy tanítottam meg őt a bodnármesterségre, mint annak idején engem az édesapám, folyamatosan, ahogy egyre nőtt. Mellettem nőtt fel a műhelyben. Már 33 éves, nem lakik velünk, de idejár hozzám, és együtt készítjük a hordóinkat. Az abroncsok kivágásának a kivételével pedig már gépesítettük a munkafolyamatokat. Van egy elektromos meghajtású húzógépünk, amit a fiam készített, ezzel húzzuk össze a készülő hordókat, s az egész faluban csak nekünk van ilyen gépünk. A dongákat sem baltával hasogatjuk, mert három éve vettünk egy villanyfűrészt, s azzal vágjuk ki azokat.

– Kik vásárolják meg a hordóikat, és miként alakul a vevők száma?

– Kárpátalja megannyi településéről jönnek hozzánk vevők, sőt magyarországi, szlovákiai, csehországi, svájci, németországi, oroszországi (azon belül szibériai) megrendelőink is vannak, mivel az interneten hirdetjük magunkat, s emellett nem egy külföldi vásárlónk az ismerőseivel is összehoz minket. Ám ők is olyan árakat fizetnek a hordókért a saját országuk pénznemében, ami megfelel azoknak a hrivnyaösszegeknek, melyekért a belföldi vevőink vásárolják meg a hordókat. S miként alakul a megrendelőink száma? Ez attól függ, hogy mekkora a szőlőtermés az adott évben, s ebből kifolyólag mennyi hordóra van kereslet. Az utóbbi években pedig már pálinkáshordókat is rendelnek, 5–10 literesektől 100 literesekig, és a kicsik elkészítése a nehezebb, mert kisebb méretük miatt nehezebb hozzájuk férni. A kis hordókat mindig csappal látjuk el, de ha a vevőnk úgy kívánja, hogy nagy hordókba is szereljünk csapot, akkor természetesen eleget teszünk a kérésének.

– Kaptak-e már különleges megrendeléseket?

– Igen. Amikor Magyarország vette át az Európai Unió Tanácsának a soros elnökségét, akkor európai uniós hordókat készítettünk – Bacskai József akkori ungvári magyar főkonzulon keresztül – a magyar állam számára, a magyar állam finanszírozása mellett. Egy-egy hordót kellett megcsinálnunk Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, az akkori lengyel miniszterelnöknek, Viktor Janukovics akkori ukrán elnöknek, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumnak. 60–100 literes hordók, és a különböző helyekre szánt hordókra a magyar, a lengyel, illetve az ukrán címert is kivéstük, a hordók lyukaiba pedig kis magyar, lengyel, valamint ukrán zászlót helyeztünk. S mindemellett a beregszászi Rákóczi-főiskola is rendelt tőlünk egy hordót…

– Vannak terveik a jövőre nézve?

– Különösebb terveink nincsenek. Csak legyen egészség, és minél több munka!

Lajos Mihály