Zelenszkij Majdanja, avagy a Steinmeier-formula

2019. október 9., 18:48 , 976. szám

Immár Volodimir Zelenszkij elnök is megtapasztalhatta, milyen az, amikor a tömegek nem azért gyűlnek össze, hogy éltessék őt – vasárnap a nacionalisták, a Petro Porosenko exelnököt támogatók, vagyis a porohobotok, valamint a Vakarcsuk-féle Hang párt hívei úgynevezett vicsét szerveztek a fővárosban, hogy tiltakozzanak a Donyec-medencei csapatszétválasztás és a Steinmeier-formula ellen.

Ez még azért nem a Majdan

A kelet-ukrajnai háború folytatásának hívei egy héten belül másodszor tüntettek, s máris azt ígérik, hogy nem a hétvégi volt az utolsó akciójuk: október 14-én, Ukrajna védelmezőjének napján újra összegyűlnek.

A média drámát kedvelő része a megmozdulás kapcsán mindjárt egy újabb Majdan, azaz valamiféle kormányváltó zavargás kezdetét vizionálta. Ahhoz képest azonban, hogy a tiltakozáshoz szinte valamennyi jelentős nacionalista szervezet, a Szabadság, a Jobb Szektor és a Nemzeti Hadtest is csatlakozott, a fővárosi akcióban a különböző értékelések szerint mindössze 5–10 ezren vettek részt. Ez több mint az első, október 1-jei demonstráció alkalmával, amikor az államfő bejelentette, hogy Ukrajna elfogadja a Steinmeier-­formulát, de édeskevés egy „igazi” Majdanhoz képest, ahol a tömeg magját 2004-ben és 2014-ben is a spontán módon az utcára vonuló polgárok és nem a szélsőjobboldali eszmék hívei alkották. A szervezők ugyan elmondhatják, hogy a tiltakozók száma országosan a néhány tízezret is elérhette, az elemzők szerint azonban kevéssé valószínű, hogy a közeljövőben sikerül nagyságrendekkel növelniük a Zelenszkij ellen fellépők számát. Még úgy is, hogy a hét végén kiderült, legalább két párt felsorakozott az akció mögé, ami azt jelenti, hogy lesznek szószólóik a parlamentben, s lesz „saját” médiájuk.

Mi lesz ebből?

Az alapvető gondjuk a tiltakozóknak az lehet, mutatnak rá elemzők, hogy milyen üzenettel mozgósítsanak igazán nagy tömegeket.

Az általuk ellenzett béketeremtés alternatívája ugyanis a kilátástalan háború folytatása, miközben az elnök- és a parlamenti választások eredményei egyértelműen megmutatták, hogy ez az elképzelés és annak minden velejárója – a mozgósítások, az áldozatok, az Oroszországtól való mind teljesebb elszigetelődés, az egyre kilátástalanabb szegénység – népszerűtlenek a lakosság körében.

Ha viszont a nacionalistáknak és a Porosenko-vezette politikai ellenzéknek mégis sikerülne számottevően, s nem csupán egy-egy fellángolás erejéig növelni a tiltakozók számát, az nehéz helyzetbe sodorhatja az elnököt, hiszen egyedül a karhatalmi erők védhetik meg őt a szervezett radikális tüntetők tömegétől. Az egyenruhások hűségével viszont problémák adódhatnak, hiszen a belügyminisztert Arszen Avakovnak hívják, akit Zelenszkij és Honcsaruk miniszterelnök még a Porosenko-féle Hrojszman-kormánytól „örökölt meg”.

Porosenko igyekszik a háttérben maradni

Feltűnő volt, hogy bár az akció hátterében egyértelműen Petro Porosenko állt, maga az exelnök csupán néhány szelfi erejéig jelent meg az eseményen, ám nem szólalt fel.

Elemzők szerint a nemzetvezetői babérokra vágyó csokoládégyárosnak több oka is lehetett a háttérben maradni. Egyfelől sokan emlékezhetnek rá, hogy elnökként ő írta alá azokat a bizonyos minszki megállapodásokat, amelyeket akár a Steinmeier-formula előzményeinek is tekinthetünk. Ugyancsak a nevéhez fűződik a minszki megállapodások folyományaként a Donyec-medence különleges státuszáról rendelkező törvény áterőltetése az ukrán parlamenten. Nem lehetett tehát biztos benne múlt vasárnap, hogy a nacionalista hallgatóság egy része nem fütyüli ki, ha elébük áll az észt osztani.

Másfelől, Porosenko abban sem lehetett bizonyos, mit szólna a Nyugat, ha a béketeremtés ellenzőinek élére állna, hiszen külföldön láthatóan szeretnék lezárni a kelet-ukrajnai háborút, amelyhez első lépésként el kellett fogadni azt a Steinmeier-formulát, amely ellen a tüntetők tiltakoztak. Ez bizony igen kényelmetlen helyzetbe sodorhatta volna az exelnök magát európai irányultságúként hirdető pártját, az Európai Szolidaritást is.

Zelenszij védekezik

Szembetűnő volt, milyen lagymatagon és ügyetlenül reagált Zelenszkij és csapata a háborúpárti ellenzéknek a kormányzat béketeremtési kísérlete miatti támadására. Az elnök (pártjának vezetőihez hasonlóan) minden lehetséges fórumon arról győzködte a lakosságot, hogy a béketárgyalások során nem adja fel az ukrán érdekeket, nem lép át semmiféle „vörös vonalat”, holott a szavazóitól éppen arra kapott felhatalmazást, hogy véget vessen az előző háborúpárti kormányzat zsákutcás politikájának, s áttörést érjen el a béketeremtés terén. A sok fogadkozás eredményeként aztán sikerült szinte ugyanabba a zsákutcába juttatnia saját magát, amelyikbe előzőleg Porosenko kormányozta az országot. Például nyilvánosan megígérte, hogy addig nem kerül sor helyhatósági választásokra a megszállt területeken, amíg nem állítják helyre a teljes ukrán ellenőrzést a régió és az országhatár felett.

Keleten a helyzet változatlan

Hétfőn meg kellett volna kezdődnie a csapatszétválasztásnak a Donyec-medencében a demarkációs vonal két szakaszán, ám a lépést végül ukrán részről elhalasztották.

Az indoklás szerint a haderőkivonás egyik feltétele, hogy előzetesen egy hétig szüneteljenek a térségben a tüzérségi támadások, amit azonban a szakadárok nem tartottak be. Elemzők ezek után azt sem tartják kizártnak, hogy az efféle támadások mindkét oldalról rendszeresekké válnak – éppen annyira, hogy ellehetetlenítsék a csapatszétválasztást.

Az ukrán nacionalisták, elsősorban az önkéntes zászlóaljak veteránjai, korábban kilátásba helyezték, hogy a hadsereg alakulatainak kivonása esetén készek elfoglalni az üresen maradt állásokat a demarkációs vonal mentén, megvédendő a feladástól az ukrán földet. Nem zárható ki tehát, hogy akcióikat részben a Donyec-medencébe helyezik át.

Mindez több mint elégségesnek bizonyulhat a csapatszétválasztás meghiúsításához, s ennek folyományaként a kelet-ukrajnai rendezésen munkálkodó „normandiai négyek” mostanság esedékes párizsi találkozójának elhalasztásához. A béketeremtési kísérlet meghiúsulása viszont az első komoly veresége lenne Zelenszkijnek és csapatának, amelynek hatása rányomhatja bélyegét egész további kormányzásukra.

Többeknek feltűnt, hogy Zelenszkij és pártja a mostani esettől függetlenül is milyen kesztyűs kézzel bánik a háborúpárti ellenzékkel. Mintha a Nép Szolgája, a kormánypárt nem a szavazatok több mint 70%-át szerezte volna meg a nyári előrehozott parlamenti választásokon, miközben a Porosenko-féle Európai Szolidaritás mintegy 8%-kal lett az utolsó előtti. A háborúpártiak most – az első adandó alkalommal – ellenfelük torkának estek. Zelenszkijnek el kell végre döntenie, hogy hajlandó-e teljesíteni a választók kétharmada által támogatott ígéreteit, vagy hagyja magát befolyásolni egy 8%-os törpepárt által.

(zzz)

Mi az a Steinmeier-formula?

Az ország kisebbik fele már napok óta egy bizonyos Steinmeier-formuláról beszél, miközben a nagyobbik fele nyilván csendben morgolódik, amiért szinte senki nem veszi a fáradságot, hogy elmagyarázza nekik, miről is van szó tulajdonképpen.

A lényeget minap maga a névadó, Frank-Walter Steinmeier volt német külügyminiszter (2013–2017), Németország jelenlegi elnöke foglalta össze a BBC-nek. Elmondása szerint a minszki megállapodások 2014-es aláírása után röviddel nyilvánvalóvá vált, hogy elakadtak az egyeztetések a kelet-ukrajnai rendezésen fáradozó „normandiai négyek”, azaz Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna között. A német külügyminiszter abban látta a problémát, hogy a megállapodások egyértelműen fogalmaztak ugyan a teendőket illetően, a feleknek azonban túl nagy lépéseket kellett volna megtenniük, amire sem Ukrajna, sem Oroszország nem szánta rá magát. Ezért állt elő 2015–2016 táján az azóta elhíresült formulájával, amely nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy a nagy lépések helyett több kisebbet javasoljon a szembenálló feleknek.

Korábban Európa támogatta Ukrajna és Porosenko elnök álláspontját, mely szerint a minszki megállapodások politikai részének végrehajtása, azaz a helyi választásoknak a Donyec-medence Ukrajna által nem ellenőrzött területein történő megtartása, valamint a terület különleges státusának biztosítása csak akkor lehetséges, ha a minszki megállapodásokban rögzített biztonsági feltételek teljesülnek. A legfontosabb ezek közül a csapatok kivonása a szakadár „köztársaságokból”, az EBESZ ellenőrzésének bevezetése az ukrán–orosz határ felett, az összes fogoly kiszabadítása.

Hogy kimozdítsák a minszki folyamatot a holtpontról, Steinmeier francia kollégája, Jean-Marc Ayrault támogatásával kompromisszumot javasolt: a minszki megállapodások biztonsági blokkjának a politikai intézkedésekkel egyidejű végrehajtását.

A minszki megállapodásokban a helyhatósági választások megrendezése a megszállt területeken az utolsó előtti, 12. pontban szerepel, egy sor egyéb, főként a csapatkivonásra, a biztonság garantálására vonatkozó intézkedés után. A formula egy ettől alapvetően eltérő többlépéses mechanizmust javasolt. Ezek szerint előbb a helyhatósági választásokra kerülne sor az ukrán alkotmánynak megfelelően, ezután ideiglenesen életbe lépne Donyeck és Luhanszk megyék megszállt területein a különleges helyi önkormányzatiságról szóló törvény, amelynek rendelkezéseit azután véglegesítenék, hogy az EBESZ demokratikusaknak ismerte el a választásokat. Végezetül, a szóban forgó törvény végrehajtásával párhuzamosan kerülne sor a csapatkivonásra és az ukrán ellenőrzés helyreállítására a keleti határ felett. Fontos megjegyezni, hogy egy szóbeli ajánlatról volt szó, amelynek részleteit a soron következő tárgyalások alkalmával kellett volna írásba foglalniuk a feleknek.

Azonban Ukrajna 2015 óta azon az állásponton volt, hogy a megállapodás pontjainak egymásutánja határozza meg végrehajtásuk sorrendjét. Ezzel szemben Oroszország és a szakadár „köztársaságok” szerint valamennyi pontot egyidejűleg kellene végrehajtani. Bár Kijev eleinte a nyilatkozatok szintjén hajlandóságot mutatott egy úgynevezett útvonalterv kidolgozására a minszki megállapodások végrehajtása érdekében a német javaslatok alapján, a tárgyalások végül megfeneklettek. Porosenko utóbb már azt állította, a Steinmeier-formula orosz befolyásra született.

A Volodimir Zelenszkij-féle új kormányzat viszont idén október 1-jén hozzájárult annak a háromoldalú (Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselőiből álló) kontaktcsoport minszki ülésén egyeztetett dokumentumnak az elfogadásához, amely a Steinmeier-formulával összhangban a választások megrendezését és a különleges státuszról rendelkező törvény bevezetését szabályozza. Német részről az ukrán hozzájárulást követően mindjárt jelezték, hogy az egyeztetett szöveg csupán egyik eleme a „kirakósnak”, a többi elemről, például a határ feletti ukrán ellenőrzés helyreállításáról ezután kell még megállapodni. Az ukrán nacionalista ellenzék viszont a szöveg aláírását a biztonsági garanciák rögzítése nélkül az ellenség előtti kapitulációként fogja fel.

(ntk)