III. Hagyományőrző Szolyvai Szüreti Mulatság és II. Szolyvai Magyar Bál

Olvasói levél

2019. október 22., 15:53 , 978. szám

Idén is megrendezésre került az immáron hagyománnyá vált szüreti mulatság és magyar bál Szolyván. Az eseményre az elmúlt évhez viszonyítva látványosan többen jöttek el. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy évről évre több jelentkező van a magyar óvodába, illetve iskolába. A III. Hagyományőrző Szolyvai Szüreti Mulatság délután 15.00-kor vette kezdetét. Köszöntőbeszédet mondott Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke és Kis András, a KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének elnöke. Ezután a Szolyvai Magyar Református Óvoda csoportja mutatta be szüreti műsorát, majd a Szolyvai 10. Számú Oktató-Nevelő Intézmény 1–2. osztálya külön-külön, a 3–4. osztály együtt, és végül a vasárnapi iskolások szüreti népi játékait és táncait élvezhette a közönség. A mulatság elsősorban az óvodában és iskolában tanuló gyermekeknek és szüleiknek a seregszemléje, ahol egymásnak bemutatják az őszi ünnepkörhöz kapcsolódóan tanult gyermekjátékokat, népdalokat, táncokat és verseket. A gyermekműsorok után táncházzal kedveskedtek a szervezők, ahol a szülők és gyermekek, a fiatal és idősebb generációk együtt táncolhattak. A táncházat Szilágyi László és felesége, Szilágyiné Tóth Gabriella vezették. A mulatság zárásaként a gyermekek és szülők egy kis agapén vehettek részt. Végezetül tombolán nyerhettek a kicsik vicces és értékes ajándékokat.

Este 6 órától az Európai Utas Alapítvány által készített Hidak, korok, Budapest című képkiállítás megnyitójára került sor. Az alapítvány nevében Veres Emese ünnepélyesen a KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének adományozta a kiállítás képeit azzal a feltétellel, hogy azt bármelyik magyar szervezetnek vagy közösségnek kölcsön adják, amennyiben meg szeretnék azt tekinteni.

A kiállításmegnyitót követően a II. Szolyvai Magyar Bál vette kezdetét. A bál fővédnöke, Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja nevében Kovácsikné Scheuer Antónia vezető konzul asszony köszöntötte a jelenlévőket. A bál a magyar iskola egykori növendékének énekelőadásával vette kezdetét, majd az est további részében Pincés Angelina & Company biztosította a felhőtlen hangulatot. Mindeközben a Varga Családi Pincészet borkóstolója tette ízletesebbé a vacsorát. Az eseményen tombolavásárlásra is volt lehetőség, ahol értékes ajándékokat lehetett nyerni.

A KMKSZ Szolyvai Alapszervezete hálás köszönetét fejezi ki Buhajla József főkonzul úrnak, hogy idén is a rendezvény fővédnöke volt. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a pályázati támogatásért, Pavlo Hanynets a „Kvitka polonyny” szanatórium igazgatójának anyagi hozzájárulásáért, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának és Matl Péter szobrász, festő és grafikus művésznek a tombolanyereményekért.