Ungvárra érkezett Róth Miksa Megszínesített napfénye

2019. október 30., 21:35 , 980. szám

Október 30-án, szerdán Ungváron, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban Megszínesített napfény címmel megnyílt a XX. század legnagyobb magyar üvegfestőjének és mozaikművészének kiállítása. Róth Miksa a XIX–XX. század fordulóján megújuló magyar ólombetétes üvegablak- és mozaikművészet legismertebb és legtermékenyebb magyar műhelyének alapítója és vezetője volt.

Elsőként Erfán Ferenc múzeumigazgató szólt az egybegyűltekhez. Bemutatta a vendégeket, és röviden ismertette, milyen jelentőséggel bír a Balassi Intézet tárlata Ungvár mint kulturális központ számára.

– Amikor közel fél éve felkeresett a főkonzulátus a kiállítás megrendezésének kérdésében, egyértelmű volt, hogy Kárpátalja nézőközönségének látnia kell Róth Miksa alkotásait. Hiszen 1945-ig Ungváron is több helyen láthatóak voltak üvegablakai, többek között a római katolikus templomban, a görögkatolikus székesegyházban és a zsinagógában (ma filharmónia) – mondta Erfán Ferenc, aki jómaga is tervez és készít üveg műtárgyakat.

Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja kiemelte az alkalom különlegességét.

– Róth Miksa nevét Magyarországon szinte mindenki ismeri, de sokkal kevesebben vannak azok, akik művészetének legalább 4-5 helyét meg tudják nevezni. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma 2015-ben azért hozta létre ezt a kiállítást, hogy az elrejtett, nehezen hozzáférhető, vagy éppen sajnálatos módon megsemmisült műveket, azok másolatait is megnézhessük. A kiállításnak különleges aktualitást ad az is, hogy idén emlékezünk a művész halálának 75. évfordulójára – hangsúlyozta a diplomata.

Elhangzott, hogy a magyar iparművészet kiemelkedő alkotója mind a mai napig megihleti a követőit és a más művészeti ágakban alkotókat is. A kárpátaljai Kolodko Mihály szobrászművész idén júniusban Róth Miksa emlékére egy gyönyörű alkotást hozott létre, amelyet a budapesti Nefelejcs utcában található Miksa-emlékházban helyeztek el. A szobor azért különleges, mert az alkotás pillanatát mutatja be, azt, hogy miért nevezzük a megszínesített napfény művészének.

A kiállítás kurátora, Gellér Katalin művészettörténész, a Magyar Szecessziós Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa részletesen mesélt a művészről és alkotásairól.

Megtudhattuk, hogy Róth Miksa a kiegyezés után emelt új középületekbe, bérházakba és magánházakba tervezett és kivitelezett az épület jelentőségét és funkcióját reprezentáló műveket Magyarországon és a világ minden táján. Egyedülálló alkotásai díszítik többek között a holland királynő palotáját Hágában, Oslo legnagyobb templomát, Mexico Cityben a Teatro Nacionalt, és elkészítette a város egyik büszkeségének, a kristályfüggönynek tervét és modelljét, amelyet Tiffany cége kivitelezett.

Róth azonban nemcsak üvegfestő volt, hanem mozaikművész is. A modern mozaiktechnika talán legnagyobb megújítójaként tartották számon: az olasz király két alkalommal is a legmagasabb kitüntetéssel díjazta munkáit, szabadalmait. Ő készítette a mozaikokat a Szent István-bazilikába és a királyi vár Szent Jobb-kápolnájába. De az Országház ólombetétes színes üvegablakai is Róth műhelyéből kerültek ki.

A tárlaton mintegy 70 felnagyított fotó, eredeti vázlat és fénykép látható, amelyek átfogó képet nyújtanak Róth Miksa sokrétű munkásságáról, bemutatják az életpálya főbb szakaszait és kiemelkedő alkotásait. Ez azért is érdekes, mert az alkotások egy része olyan helyeken található, amelyeket nem könnyű látogatóként megnézni. Nem csupán azért, mert külföldön találhatóak, hanem mert az üvegfestmények jelentős része olyan helyen van, ahová nehéz szabadon bejutni: egy zárdában Kassán, a pannonhalmi főapát magánkápolnájában, Budapesten az Orosz Kereskedelmi Kirendeltség épületében, a Kerepesi temető zárva tartott Kossuth- és Deák-mauzóleumában, a Magyar Nemzeti Bankban, a Pénzügy-, a Gazdasági és a Belügyminisztériumban, vagy a bezárt Lipótmezei Elmegyógyintézet lelakatolt kápolnájában.

A november 18-ig látogatható kiállítás nagyszerű alkalom arra, hogy megismerjük Róth „láthatatlan” üvegfestményeit.

Rehó Viktória