„Áldottak a diákok, kik zsongó iskolákból az utcákra rohantak zsebükben töltényre cserélve át a ceruzákat”

2019. november 6., 10:09 , 980. szám

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a helyi civil szervezetekkel és a történelmi egyházakkal együtt rendezett megemlékezésen méltatta a mezőkaszonyi ifjúsági csoport – Szécsi Sándor, Ormos István és Ormos Mária – szerepét a 63 évvel ezelőtti eseményekben.

Az egybegyűlteket Bakancsos László, az UMDSZ elnökségi tagja köszöntötte, és röviden visszaemlékezett az akkori eseményekre, párhuzamot vonva az akkor Budapesten és a jelenleg Kárpátalján élő magyarok megpróbáltatásai között. Elmondása szerint nagyon fontos, hogy a kárpátaljaiak kitartsanak, és ne váljanak a hatalom vazallusaivá.

Az emlékünnepségen többek között tiszteletét tette Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Beke Mihály András első beosztott beregszászi konzul, dr. Zubánics László, az UMDSZ elnöke, dr. Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke, Horváth László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke, a Beregszászi Járási Tanács alelnöke, Tóth Miklós megyei képviselő, Jánosi Angéla, a Kaszonyi Arany János Líceum igazgatója, valamint Gajdos István, az UMDSZ elnökségi tagja.

„Nemzetünk történelme tele van gyásznapokkal, amelyek bármelyikén elbukhattunk volna, és mégis mindig sikerült talpra állnunk” – mondta ünnepi beszéde kezdetén Beke Mihály András konzul. Hiába győztek le bennünket, mindig sikerült erőt kovácsolni a vereségekből, hisz június 4-e, a nemzet szétszórásának napja is a nemzeti összetartozás napjává alakult át. „A mai gyásznapon is jusson eszünkbe, hogy a mártírjaink példájából mindig meríthetünk erőt!” – zárta beszédét Beke Mihály András.

Zubánics László beszédében kiemelte a megemlékezés folytonosságának a jelentőségét, hisz október 23-án rengeteg helyen kerül sor a forradalom lánctalpak által eltiport áldozatainak méltatására, míg a november 4-i gyásznapon már kevésbé. „Nekünk is szabadságharcosoknak kell lennünk itt 2019-ben. A szabadságért, a magyarságért kell kiállnunk szavakkal, kitartással, hűséggel” – mondta az elnök. 

Az ünnepi beszédeket a Kaszonyi Arany János Líceum diákjainak verses-zenés előadása színesítette.

SD