A felszámolt kijevi patriarkátus hívei összecsapást provokáltak egy bíróságon

2019. november 11., 21:14

Az ukrán ortodox egyházegyesítéssel felszámolt kijevi patriarkátus híveinek egy csoportja hétfőn megrohamozott egy bírósági épületet az ukrán fővárosban, ahol összecsaptak a biztonságiakkal, a rendőrség könnygázt vetett be - számolt be róla az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A hatóságok a behatolók közül ötöt állítottak elő.

A fellebbviteli bíróságon éppen a kijevi patriarkátus által a kulturális minisztérium ellen benyújtott egyik keresetet tárgyalták. Az elsőfokú bíróság korábban már az egyház javára döntött, és kimondta, hogy jogellenes volt a kijevi patriarkátus alapító okiratának az eltörlése, továbbá megtiltotta az állam és az önkormányzatok számára az egyházi vagyon lefoglalását. Ezt a döntést fellebbezte meg a kulturális tárca. A bíróság közölte a hírportállal, hogy helybenhagyta a minisztérium fellebbezését.

Egy egyházi szervezet tagjai részt akartak venni a tárgyaláson, és amikor benyomultak az épületbe, betörték az üvegajtót, ezután pedig dulakodni kezdtek a bíróság munkatársaival – tájékoztatott a történtekről a hírportál a rendőrség közlésére hivatkozva.

Konstantinápoly azután adta meg az autokefál státust – azaz mondta ki függetlenné válását Moszkvától – az addig három részre szakadt ukrán ortodox egyháznak, hogy az tavaly december közepén egyesült és újjáalakult, valamint új vezetőt választott Epifanyij metropolita személyében.

Az egyházegyesítésig Ukrajnában három ortodox egyházi szervezet működött. A moszkvai patriarkátus ukrán ortodox egyháza, amely továbbra is az orosz ortodox egyház joghatóságát ismeri el, és nem hajlandó legitimnek elfogadni az új ukrán ortodox egyházat. Ebből a kijevi patriarkátus ukrán ortodox egyháza néven még 1992-ben szakadt ki Filaret pátriárka vezetésével egy „szárny”, már akkor azzal az igénnyel, hogy Ukrajnának Oroszországtól független, saját nemzeti ortodox egyháza legyen. Moszkva viszont nem ismerte el a kijevi patriarkátus függetlenségét, és szakadárnak tekintette azt. A harmadik és legkisebb az úgynevezett autokefál ortodox egyház volt, amelyet Moszkva szintén szakadárnak tekintett.

A tavaly decemberi egyházegyesítő gyűlésen Filaret beleegyezett abba, hogy Epifanyij legyen az új egyház vezetője, ő pedig elfogadta a „tiszteletbeli pátriárka” címet. Később azonban szembefordult Epifanyijjal, mert szerinte félreállította őt. Filaret ezért június 20-án gyűlést hívott össze, amelyen határozatban mondatta ki a résztvevőkkel, hogy az egyházegyesítéssel megszüntetett kijevi patriarkátust helyre kell állítani. A résztvevők megerősítették továbbá, hogy Filaret a kijevi patriarkátus vezetője. Ezen túlmenően Filaret „szinódusa” bejelentette, hogy jogot formál minden vagyonra és templomra, amely a kijevi patriarkátusé volt.

Az Epifanyij vezette új ortodox egyház válaszul június 24-én szintén gyűlést tartott, amelyen Filaretet megfosztották a kijevi egyházmegye irányításának jogától.

(MTI)