Még mindig tiltakoznak a kisvállalkozók

2019. november 13., 10:23 , 981. szám

Vállalkozók tüntettek vasárnap Kijevben a kormánypárt, a Nép Szolgája kongresszusának helyszínén, tiltakozva a parlament által októberben elfogadott 1053-1 és 1073. számú törvénytervezetek elfogadása ellen, amelyek általános felháborodást váltottak ki a természetes személyként vállalkozók, elsősorban a kisvállalkozók körében.

A tüntetők azt tudakolták az ülésterembe igyekvő képviselőktől, ők személy szerint miként szavaztak az ominózus jogszabályok elfogadásakor, amelyek jelentősen megnehezíthetik a vállalkozók dolgát.

Mint ismeretes, a természetes személyként vállalkozók 2., 3. és 4. kategóriájához tartozókat 2021. január 1-jétől pénztárgépek használatára köteleznék, amelyeket okostelefonra vagy számítógépre telepíthető programok alkalmazásával is kiválthatnának. Egyes „kockázati csoportokhoz” tartozó vállalkozók (például az ékszerrel, gyógyszerrel, garanciaköteles műszaki cikkekkel stb. kereskedők) esetében az intézkedést már jövő október 1-jétől bevezetnék.

A tervek szerint az adóhatóság ingyenesen bocsátaná az érintettek rendelkezésére az E-Receipt (E-csekk) elnevezésű programot, amelyet állítólag máris le lehet tölteni tesztelés végett a hatóság weboldaláról.

A kötelező pénztárgéphasználattal, illetve a programmal egyidőben vezetnék be az elektronikus csekket, amelyet a papíralapú csekk helyet lehet majd kiadni az ügyfélnek.

Ha a vállalkozó legalább egy, a 850 hrivnyát meghaladó értékű termékre nem szabályszerű, vagyis az adóhatósági előírásoknak mindenben megfelelő csekket ad ki a vásárlónak, az panaszt tehet írásban az adóhatóságnál, és az eladót a panasz beigazolódása esetén az áruérték 150%-ának megfelelő készpénz-visszatérítésre (cashback) kötelezhetik. A bírság egy része az államot illeti meg, a többi a vevőt.

Ha a csekket egyáltalán nem adták ki, az eladót 850 hrivnya, ismétlődő szabálysértés esetén 1700 hrivnya bírsággal sújthatják.

Ezenkívül 2021. január 1-jétől 1,5 millió hrivnyáról 2,5 millió hrivnyára emelik azoknak a második kategóriába sorolható természetes személyként vállalkozóknak a felső árbevételi határát, akik az egyszerűsített adózást választották.

(hk)