Útban a „szabályozott” szólásszabadság felé

Volodimir Zelenszkij elnököt gyakorlatilag politikai pályafutása kezdetétől irritálja a média, az újságírókat sem szereti különösebben. Kezdetben úgy tűnt, választási kampányának része, hogy kerüli a politikai show-műsorokat és a lapinterjúkat – a média nagy része akkoriban úgyis az ellenfelei pártján állt –, s ezért kommunikál inkább a világhálón keresztül a híveivel. Ám megválasztása után egyértelművé vált, hogy többről van szó egyszerű taktikánál. Azóta az elnök környezetében többen és többször utaltak rá, hogy az új hatalom lényegében közvetítők, azaz média, újságírók nélkül, tehát közvetlenül, a világhálón keresztül kíván érintkezni a társadalommal. Belekerült egy kis időbe, mire Kijevben belátták, hogy a médiára mégiscsak szükség van. Azóta viszont az elnök és a kormányzat láthatóan azon töri a fejét, miként lehetne szabályozni az úgynevezett információs teret. Az Ukrajinszka Pravda minap külön összeállítást szentelt azoknak az intézkedéseknek és kezdeményezéseknek, amelyekkel Zelenszkij meg szeretné regulázni a médiát.

A hírek „szabványosítása” 

Zelenszkij, aki szemmel láthatóan kedveli a bombasztikus, populista intézkedéseket, november elején állt elő Az állam reformjára és megerősítésére irányuló halaszthatatlan intézkedésekről című rendelettel. Ebben a gazdasági, jogi és társadalmi kérdések mellett helyet szorítottak a médiának is. Az elnök megbízta a kormányt egy olyan törvénytervezet kidolgozásával, amely szabályozná a média működését, illetve megfogalmazná egyebek mellett a hírszabványokat is. Ezenkívül az államfő látni kívánja a jogszabályban a hamis információk elleni küzdelemre alkalmas mechanizmusokat, továbbá megtiltaná az oroszoknak és az orosz társaságoknak a média birtoklását és finanszírozását Ukrajnában. Emellett szigorítanák a felelősségre vonást az információs törvények megsértéséért. Zelenszkij eltökéltségét jelzi, hogy a miniszteri kabinetnek még decemberben be kell nyújtania a törvénytervezetet a parlamentnek.

Gondolhatjuk, hogy az ukrán sajtó szinte egységesen hördült fel a hírre, mely szerint a hatalom bele kíván szólni a híradásba. A hálátlan feladat, hogy elcsitítsa a méltatlankodókat, Volodimir Borogyanszkij kulturális, ifjúsági és sportminiszternek jutott. Igyekezett is megnyugtatni mindenkit, hogy senki nem kívánja szabályozni a hírgyártást, az elnöki rendeletben szereplő követelmények és szabványok kifejezés „terminológiai félreértés”. De minél tovább magyarázkodott, az összkép annál zavarosabb és aggasztóbb lett. Szó volt például a veszélyes és téves információ, valamint a félretájékoztatás fogalmairól, amelyeket Ukrajnának meg kell fogalmaznia a maga számára az Oroszországgal folytatott információs háború közepette. De nyilatkoztak olyasmit is kormányzati emberek, hogy a „polgárok megfelelő tájékoztatása és az információhoz való joguk gyakorlása” érdekében a médiának meg kell különböztetnie az információkat azok természete szerint, úgymint hír, szórakoztatás stb. Felmerült az a szinte hihetetlen elképzelés is, mely szerint az újságírókat köteleznék, hogy tüntessék fel a tartalom jellegét.

Erre a média egészséges része ismét nemtetszésének adott hangot, hiszen nyilvánvaló volt, honnan fúj a szél. Mert igaz ugyan, hogy Ukrajnát gyakran érik információs támadások keleti szomszédja részéről, a manipuláció azonban gyakori eszköz belpolitikai konfliktusokban is. Márpedig, ha a tájékoztatás egyszer hatósági ellenőrzés alá kerül, fennáll a veszélye, hogy a politikai versenytársak vagy a hatóságok számára „kényelmetlen” vélemények megfogalmazói is a szigorított felelősségre vonás hatálya alá esnek.

A szólásszabadságot is szabályoznák

November 6-án az elnök rendeletével megalakította a véleménynyilvánítás és az újságírók védelmének tanácsát. A testület feladata elemezni az információs szférát szabályozó törvényeket, fejleszteni azokat, nyomon kell követniük az újságírói szabványok betartását.

A tanács a média által delegált képviselőkből állt fel. Egy részük elvből elutasította a részvételt a testület munkájában, mondván a szólásszabadság és az újságírók védelme a legkevésbé sem függ egy elnöki utasításra létrehozott, értelmetlen szervtől, amely csak arra jó, hogy tovább növeljék a bürokraták számát. Talán mondanunk sem kell, hogy akadtak azért szép számmal, akik betöltötték az üresen maradt bizottsági helyeket. Ők nyilván nem érezték úgy, hogy a szólás szabadságát nem az állami szabályozás teszi még teljesebbé, és az újságírók biztonságát sem lehet iratgyártással szavatolni.

Ombudsman vagy cenzor?

A kormány elképzelése szerint bevezetnék Ukrajnában az információs ombudsman intézményét. Feladata a dezinformáció elleni fellépés lenne. 

Az indoklás szerint jelenleg nincs, aki a dezinformációkkal szemben fellépne a „társadalom” – értsd: az állam – képviseletében. Vagyis az ombudsman feladata lenne az információk ellenőrzése, a dezinformációk kiszűrése, szükség esetén ő fordulhatna a bírósághoz egy adott információ betiltását kérve, illetve kezdeményezhetné a „vétkesek” felelősségre vonását. Ugyancsak feladata lenne az ombudsmannak a félretájékoztatással kapcsolatos panaszok kivizsgálása.

Bírálói szerint az intézmény jelen helyzet szerint leginkább egy cenzori hivatal, valamint egy speciális információs és médiaügyészség keverékének tűnik, amely maga alá temetheti a szólásszabadságot, illetve a kormány eszközévé válhat a politikai ellenfelekkel való leszámolásban.

Mi legyen az oligarchákkal?

Zelenszkij és környezete már a választási kampány alatt megfogalmazta azt az első hallásra szimpatikus elképzelést, mely szerint felszabadítanák a sajtót az oligarchák ellenőrzése alól. Ennek egyik módja az lehetne, derült ki később, hogy megtiltanák a tömegtájékoztatási eszközök tulajdonlását pénzügyi csoportok számára.

Idén ősszel azután maga Zelenszkij is kifejtette az elképzeléseit. Szerinte a tulajdonosok nem befolyásolhatják a tömegtájékoztatási eszközök szerkesztőségi politikáját. Ezt a területet egy speciális törvény, valamint a Nemzeti Televíziós és Rádiós Műsorszórási Tanács lenne hivatott szabályozni, amelynek testületét felerészben az elnök, felerészben a parlament delegálná. 

Az államfő még arra is ígéretet tett, megállapodik az oligarchákkal, hogy azok ne tekintsék a médiát a „személyes sajtószolgálatuknak”. Persze mindjárt hozzátette, ezt csak abban az esetben tudja véghez vinni, ha azok, akik végett vállalkozna erre – vagyis az újságírók –, „nem taszigálják” őt mindenfelől. Az elnök ez utóbbi megjegyzése nyilván azokra az újságírókra vonatkozott, akiknek bíráló megjegyzéseit máig személyes sértésként fogja fel.

A politikai csatározásokba belefáradt választóknak bizonyára tetszik, hogy az elnök igyekszik kivonni a tűzvonalból a médiát. Nem feledhetjük azonban, hogy a legnézettebb tévécsatornák kivétel nélkül veszteségesek Ukrajnában, és ezeket a veszteségeket csak igen jómódú személyek képesek fedezni. Akik tehát ragaszkodnak hozzá, hogy a jövőben is megnézhessék a délutáni show-műsorukat és este a kedvenc sorozatukat, azok valószínűleg eztán is kénytelenek lesznek elfogadni, hogy a szokásaiknak „ára van”, amelyet úgy fizetnek meg, hogy jobbára elfogult politikai műsorokat néznek. Arról nem is szólva, tehetnénk hozzá, hogy maga Zelenszkij is jelentős médiatámogatást kapott választási kampánya során az ország egyik legnézettebb tévécsatornájától, amely Ihor Kolomojszkij oligarcha érdekeltségi köréhez tartozik. Talán mondanunk sem kell, hogy mióta Zelenszkij az elnök, az 1+1 már korántsem annyira ellenzéki, mint korábban.

Mi történjen a külföldiekkel?

Elnökjelöltként Zelenszkij még üdvözölte a külföldi befektetéseket a „szólásszabadságba”, miután azonban megválasztották, lényegesen óvatosabb lett. Ekkor már úgy tartotta, hogy a tömegtájékoztatási eszközöknek „függetleneknek és ukránoknak” kell lenniük.

Ez az elképzelés azóta a konkrét kormányzati intézkedések szintjén is megjelent, igaz, csak az orosz aktívumokat illetően. A kelet-ukrajnai konfliktusra való hivatkozással elnöki rendelet tiltja immár orosz állampolgároknak, hogy Ukrajnában tömegtájékoztatási eszközöket birtokoljanak.

Azt viszont továbbra sem tudni, mit ért az elnök azon, hogy a médiának ukránnak kell lennie, s mi lesz az ukrajnai szerkesztőséget működtető nyugati tulajdonú tömegtájékoztatási eszközökkel, például a BBC-vel, a Szabadság Rádióval, az Amerika Hangjával stb. Vajon nem válik Zelenszkij a „főgonosz” Putyinhoz hasonlatossá, ha kitessékeli az országból a nyugati médiának ezeket az oszlopait? És mennyiben segítené ez a lépés az ukrán média függetlenségét?

Jön a nemzeti egoizmus

Mint látható, a jelenlegi kormányzat által formált új médiavilággal kapcsolatban egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Volodimir Borogyanszkij kulturális miniszter az Ukrajinszka Pravdának adott minapi terjedelmes interjújában szinte egyetlen konkrét intézkedést sem említett, annál több szó esett különféle elvekről és szempontokról.

Kifejti egyebek mellett, hogy mekkora kihívást jelent számukra a félretájékoztatás. Felhozza példaként, hogy egy felmérés szerint Ukrajna lakosságának mindössze 8%-a képes megkülönböztetni a hamis információt a nem hamistól. Az interjút készítő újságíró felvetésére, hogy ez az arány nagyjából a világ bármely országára érvényes, Borogyanszkij azzal vágott vissza, hogy igen, de más országok nem állnak háborúban. Vagyis, bár Ukrajnában nincs hadiállapot, a háborúval továbbra is sok minden indokolható. A miniszter nem is tagadja, hogy veszélyes vizeken evez: „Nagyon vékony a határ a kritika, a szólásszabadság és az információs térnek a félretájékoztatás elleni védelme között. Meg kell találnunk.”

És itt már nem jogokról, hanem ideológiákról van szó: „Mélyen hiszem, hogy szükségünk van egy modellre, a nemzeti érdekek védelmének rendszerére az információs szférában és más területeken is. Ukrán nemzeti egoizmusra van szükségünk, egészséges ukrán gazdasági, információs nemzeti önzésünknek kell lennie.”

Nem szenvedi meg ezt az ukrajnai szólásszabadság? – veti fel a jogos kérdést az interjút készítő újságíró. „Nem kell megszenvednie. A felelősségteljes véleménynyilvánítás szabadságának nem szabad megszenvednie” – hangzik a válasz. Csak arra nincs felelet egyelőre, ki dönti el, mi a „felelősségteljes”, amikor a véleménynyilvánítás szabadságáról van szó.

Egyébként az ukrán „nemzeti egoizmus” megnyilvánulása napjainkban nem újdonság. Ugyanezt a többségi önzést tapasztalhatták meg az országban élő nemzeti kisebbségek az oktatási törvény elfogadásakor és a nyelvtörvény kapcsán is. A kelet-ukrajnai háború ezekben az esetekben is kiváló indoknak bizonyult a nyugati normáknak, a hatályos törvényeknek és a szerzett jogoknak, a kisebb közösségek igényeinek figyelmen kívül hagyására, sőt, néha a kategorikus elutasításukra. Félő, hogy most a szólásszabadság is áldozatául esik az ukrán „nemzeti egoizmusnak”.

(ntk)