Állatvédők Beregszászban – Második esélyt kínálnak a boldog életre

Egyetlen kutya, macska sem akar kóbor kutya, macska lenni, csak a körülmények kedvezőtlen alakulása folytán válnak azokká, hogy aztán némi harmadik világbeli arculatot kölcsönözzenek vidékünk városainak. Beregszászban sincs ez, sajnos, másképp, ahol a Bundás Második Esély – Beregszászi Állatvédő Egyesület igyekszik segíteni rajtuk és más, bajba jutott kutyákon, macskákon. Lapunkban már korábban is foglalkoztunk e lelkes állatvédő csapattal, de lássuk, milyen helyzetben végzik ma a munkájukat.

– Jelenleg négyen alkotjuk az egyesületet: rajtam kívül Terlecki Andzselika, a férje, Dudás Péter, valamint Gál Éva nagyborzsovai lakos. És nagyon sokat segít nekünk dr. Cseh László beregszászi állatorvos, aki jóformán térítésmentesen végzi el az állatok kezelését, egyesek ivartalanítását – fejti ki Horváth Alexandra, a szervezet elnöke.

– Tudtommal Terlecki Andzselikát komoly baleset érte. Pontosan mi is történt vele?

– Augusztus 31-én egy gépkocsi gázolt el mindkettőnket. Én agyrázkódással és horzsolásokkal megúsztam a dolgot, Andzselikát azonban életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Nyílt koponyatörést szenvedett, eltört a medencecsontja, valamint mindkét oldali bordái, mely utóbbiak átszúrták a tüdőit. Az intenzív osztályra került, ahol két hétig kómában feküdt, majd miután visszatért a kómából, további két hétig kezelték még az intenzív osztályon, ezt követően pedig egy hónapig az egyik traumatológiai osztályon, és csak ezek után térhetett haza. Most otthon tartózkodik. Mi és a családja azt szeretnénk, ha egy rehabilitációs központban kapna utókezelést, Magyarországra azonban nem vihetjük, mert nincs magyarországi társadalombiztosítása, a legközelebbi, lembergi rehabilitációs központban pedig százezer hrivnyába kerülne egy egyhavi kezelés. Így most egy masszőr jár hozzá, aki gyógy-masszázsban részesíti, a medencecsontja pedig még mindig nem forrt össze. A gázolót egyébként őrizetbe vették, s még tart a tárgyalása.

– Most pedig – mielőbbi felépülést kívánva a munkatársuknak – térjünk is rá állatmentő tevékenységükre. Jelenleg hány helyszínen, hány kutya és macska számára biztosítanak átmeneti szállást, míg örökbe nem tudják adni őket?

– Gál Éva tágas udvarral rendelkezik, melyen egy 10-szer 3 méteres és három másfélszer két méteres alapterületű kennel sorakozik. A nagyban bőven elfér öt-hat kölyökkutya, jelenleg pedig a négy kennelben összesen nyolc kutyus várja, hogy gazdira leljenek. Mellettük Éva egy idős felnőtt kutyát is befogadott, aki már képtelen volt egyedül élelmet keresni, s mivel örökbefogadót hiába is keresnénk neki, a munkatársunk vállalta az eltartását. Ezenkívül egy fiatalabb, de beteg felnőtt kutyát is magához vett, és kezeltet, akinek majd a felépülése után szeretnénk gazdit találni. Andzselika telkén egy nagy, 3-szor 3 méter alapterületű kennel található, ugyancsak kölyökkutyák számára, akiknek elegendő hely jut itt, s most hét, kb. két-két és fél hónapos kutyust tartunk bennük. Ugyanitt helyeztünk el egy kétszer két méteres alapterületű kennelt felnőtt, illetve kismacskák számára, s a kiscicák részére mászókákat, illetve kis búvóhelyeket is kialakítottunk, jelenleg pedig öt felnőtt és három kis cica várja, hogy örökbe fogadják őket. Egy jánosi ismerősünk pedig, aki sokat segít nekünk, a virágoskertjét alakította át átmeneti kutyaszállássá. Nemrég befogadott egy lefialt anyakutyát a nyolc kölykével. A kicsik örökbefogadókra várnak, az anyát pedig ivartalaníttattuk (kapcsolatban állunk egy beregszászi állatorvossal), majd visszavittük tartózkodási helyére, a termálfürdő melletti kispiacon lévő vackára, ahol az árusok etetik a szegény párát. Egészséges felnőtt kutyákat ugyanis nem tudunk elhelyezni, mivel nincs elég helyünk arra, hogy megfelelő kifutókat építsünk nekik, beteg felnőtteket viszont befogadunk a kezelésük idejére, s amíg kúráljuk őket, igyekszünk gazdit is találni a számukra.

– De miként is válnak kóbor állatokká kutyák, illetve macskák?

– Például a gazdi meghal, a családtagjai pedig nem akarják tovább tartani elhunyt hozzátartozójuk kedvencét, vagy az állat tulajdonosa elköltözik, és magára hagyja a kis élőlényt, vagy a gazdik megunják a kutyájukat, a macskájukat, s kidobják őket, gyakran települések között futó utak mentén, az árokpartokon. Nem vállalják a felelősséget az állatukért.

– Miként kerülnek önökhöz a kutyák, a macskák, s miként igyekeznek örökbefogadót találni a számukra?

– Többen is a Facebook-oldalunkra írnak vagy telefonálnak nekünk, ha bajba jutott állatot, állatokat vesznek észre. Például egy beregdédai lakos üzent, hogy a város és a falu közötti út mentén az árokpartra van kirakva egy doboz, benne három kölyökkutyával. Vagy nemrég szóltak, hogy a Munkácsi úton egy gépjármű elütött egy kutyát. Megtörtént, hogy az egyik lakótelepen a gazdi kiköltözött a lakásából, és magára hagyta a macskáját az erkélyen, aki ott lefialt, és egy emelettel feljebb lakó hölgy értesített minket az esetről. De az is megtörtént, hogy Csomáról szóltak, miszerint az iskola előtt fekszik egy elgázolt kutya. Vagy verekedés közben összeharapdált állatra hívják fel a figyelmünket. Ilyenkor aztán vagy mi megyünk ki a helyszínre, vagy – ha még munkában vagyunk – megkérjük a minket értesítő személyeket, hogy hozzák be a bajba került kutyát, macskát, főleg ha árokpartra kitett kölykökről van szó, és mire ki tudnánk menni értük, addigra szétszaladnának, s akár el is üthetnék a járművek az úton bóklászó kutyusokat, cicákat. Mi aztán befogadjuk az állatokat, a beteg vagy megsérült egyedeket pedig kikezeltetjük. A Munkácsi úton elgázolt kutyának például az állatorvos fém rudakat ültetett be a súlyosan sérült bal hátsó lábába, összecsavarozta azokat, egy hónap múlva aztán majd mindet kiszedi, és ha bicegni is fog a kutya, három lábon is képes lesz járni, szaladni, ahogyan már most is tud. Az elhagyott kölykök, a beteg, sérült állatok fényképeit, adatait pedig feltesszük a Facebook-oldalunkra, és várjuk az örökbefogadókat. A csomai esetkor viszont a gazdi jelentkezett nálunk, aki azt hitte, elveszett a kutyája, és a Facebook-oldalunkat nézegetve vette észre az eltűntnek hitt kutyusát, akit vissza is vett magához. Amúgy a legtöbb állat a városból kerül hozzánk, az örökbefogadók többsége viszont falusi lakos. De másféle segítséget is nyújtunk. A volt tüdőkórház őreinél három őrkutya van, akik közül kettő nőstény. Az őrök ellátják élelemmel, vízzel a kutyákat, de mást nem vállalnak, így mi vesszük magunkhoz a kölyköket, gazdit igyekezve találni nekik, ha pedig az őrkutyák megbetegednek, mi kezeltetjük ki őket.

– Miként tudják eltartani a magukhoz vett állatokat?

– Vannak támogatóink, akik tápot vagy pénzt adományoznak nekünk, a pénzből is tápot veszünk, kezeltetünk, ivartalaníttatunk. Adománygyűjtő dobozokat is helyezünk ki különböző helyeken, például ABC-kben, s így is pénzhez jutunk.

– Tudtommal terveznek létrehozni egy nagyobb állatmenhelyet.

– Igen. A város mellett szeretnénk kialakítani a létesítményt, nem egyszer fordultunk már ez ügyben a polgármesteri hivatalhoz, februárban ígérték is, hogy adnak területet, de azóta sem történt semmi. Már nem is fordulunk hozzájuk, várjuk, hogy lépjenek az ügyben.

– Végezetül érdekel: miért végzik mindezt a munkát?

– Azért, hogy minél kevesebb kóbor állat legyen az utcán, kitéve a szenvedésnek. És hogy minden kidobott kis állat, akitől ilyen úton váltak meg, kapjon egy második esélyt a boldog életre.

Lajos Mihály