A városi tanács szeretné, ha a Beregvidék megtarthatná járási státuszát

2019. november 30., 10:49 , 984. szám

A Beregszászi Városi Tanács november 29-ei ülésén többek között arról határozott, hogy a közigazgatási reformok során szeretnék megtartani Beregszász megyei alárendeltségű város státuszát, azaz hogy a „povitok” létrehozásánál Beregszászt is vegyék be a négy betervezett mellett ötödiknek. A tanács levélben fordult az illetékes miniszterhez, a megyéből megválasztott parlamenti képviselőkhöz, valamint Kárpátalja kormányzójához.

Az új ukrán közigazgatási reform során a kárpátaljai járásokat is lecsökkentik, amiből adódóan több megyei alárendeltségű járási központ elveszíti majd státuszát. A Beregszászi Városi Tanács soros plenáris ülésén levélben fordult a Kárpátaljáról megválasztott parlamenti képviselőkhöz, valamint a közösségek és területek fejlesztésének kérdéseivel foglalkozó miniszterhez, Aljona Babakhoz. A levelet, melyben kérik, hogy Beregszászt is vegyék be a „povitok” közé, Kárpátalja kormányzójának is elküldték.

A döntés kapcsán Babják Zoltán, Beregszász polgármestere elmondta: „Gőzerővel haladunk a kistérségek létrehozásának a folyamatában. Azonban a célunk az, hogy a megye által elfogadott perspektivikus tervben számított 23 településsel tudjunk majd együtt működni. Mi úgy gondoljuk, hogy Beregszász megyei jogú város infrastruktúrájában minden feltétel megvan ahhoz, hogy a „povit”, az új járás létrehozásában Beregszász meg tudja tartani központi státuszát. Bízom benne, hogy azok az új hromadák, kistérségek, amelyek létrejönnek a mostani Beregszászi járás területén, a jövőben nem más járásnak a központjához fognak csatlakozni, hanem megmaradnak egy Beregszász agglomerációban, és ezzel együtt megerősíthetjük magunkat.”

A Beregszász megyei alárendeltségű város státuszának megőrzését a tanács magyar frakciója kezdeményezte, melyet a többi frakció is támogatott. Darcsi Karolina, a Beregszászi Városi Tanács magyar frakciójának vezetője lapunknak elmondta: „A magyar frakció kezdeményezésére, szerencsére, a többi frakció támogatását is megkaptuk ahhoz, hogy Beregszász városát járási központként kérjük a kijevi illetékesektől, illetve megküldjük ezt a kérelmünket a parlamenti képviselőknek is, valamint a megye kormányzójának is. Nem vagyunk egyedül kérelmünkkel, számos olyan város, amely megyei alárendeltségű státusszal bír, ugyanúgy kérelmezte már, hogy maradjon meg korábbi státusza. Beregszász is nagyon régóta járási központként funkcionál, a városban található betegellátás a járást is kiszolgálja, illetve az oktatás terén is számos olyan közszolgáltatást nyújt a város, amely a járásban található lakosok számára rendkívül fontos. Ebből adódóan azt kérjük az illetékesektől, hogy a közigazgatási átalakítás során a beregszászi kistérséghez, amely már megalakult az előző tanácsülésen, ennek fényében a „povitoknál”, amelyek gyakorlatilag a járások funkcióját töltik be, Beregszász központú járást is alakítsanak ki.”

A tanácsülés során 89 kérdést vitattak meg a képviselők, beszéltek többek között a földkérdésekről, oktatási és kulturális kérdésekről is. Megszavazták a járási bíróság esküdtjeinek névsorát, valamint jóváhagyták a Beregszász történelmi-építészeti alaptervével kapcsolatos tudományos és tervdokumentációt, amely kijelöli a műemlékek és történelmi részek védelmét szolgáló területek határát, valamint használatuk rendjét.

Váradi Enikő