Salánkon is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem”

December 1-jén, advent első, hideg, de napfényes vasárnapján Ugocsa egyik legnagyobb magyar községében, Salánkon is fejet hajtottak a szovjet hatóságok által 1944 őszén családjaiktól elszakított – sok esetben végleg elszakított –, és a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba hurcolt magyar férfiak emléke előtt.

A deportáltak emlékművénél elsőként Kalanics Éva, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Salánki Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte: a Szovjetunió arra használta fel Közép-Európa legyőzését, hogy tömegeket dolgoztasson kényszermunkásokként a lágerekben, majd politikai érdekszférájába vonja a térséget. Emlékeztetett rá, hogy a kárpátaljai deportálások során etnikai alapon válogatták ki a magyar férfiakat, s mint kifejtette, emlékeznünk kell rájuk, akik vállalták a magyarságukat, de nemcsak rájuk, hanem az itthon maradt asszonyokra is, akik kitartottak a bajban, s vállalták a családfenntartás feladatát.

Ezt követően Barta József, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács első elnökhelyettese, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnöke lépett a megjelentek elé. Emlékeztetett rá, hogy még senki sem rehabilitálta az elhurcoltakat. De hát bűn volt az, hogy magyaroknak, illetve németeknek születtek? – tette fel a költői kérdést, majd rámutatott: ártatlan emberek voltak, ám a szovjet vezetés a 18–50 év közötti magyar férfiak deportálásával egyrészt meg akarta büntetni a magyarságot Magyarország világháborús részvételéért, másrészt pedig így akarta megfélemlíteni ezt a gerinces népet. A szovjetek tudták, hogy ezek a férfiak a magyarságukat sem akarják feladni, és a kollektivizálásból sem kérnek, meg kell hát félemlíteni őket. Egyértelmű volt a megfélemlítési szándék. Majd a szónok a múltról áttért a jelenre. Mint elmondta, a legutóbbi elnökválasztáson, valamint a legutóbbi parlamenti választásokon a kárpátaljai magyarság a változásra szavazott, ezért kapott akkora támogatást Volodimir Zelenszkij, illetve a Nép Szolgája párt a magyar választópolgároktól. Ám még semmi jele sincs a nemzetiségi politika megváltozásának. Ezért fordult a KMKSZ nyílt levélben Ukrajna elnökéhez, feltárva sérelmeinket, és kérve, hogy tegye meg a szükséges lépéseket alkotmányos jogaink biztosítása érdekében. Mi csak azt akarjuk, ami Ukrajna Alkotmánya, illetve az Ukrajna által aláírt nemzetközi szerződések értelmében jár nekünk, hogy maradjon fenn a magyar nyelvű oktatás az óvodától a felsőoktatásig, és az élet minden területén használhassuk a nyelvünket. Az új oktatási törvény ugyanis előbb a magyar nyelvű oktatás leszűkítéséhez, majd a megszűnéséhez vezet, az új nyelvtörvény pedig a templomfalak közé, valamint a magánéletbe szorítaná vissza a magyar nyelvhasználatot.

Ki kell állnunk jogaink védelmében. Nem szabad félnünk. A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem – szögezte le a politikus. S kijelentette: össze kell tartanunk, elfeledve a múltbeli torzsalkodásokat, a két kárpátaljai magyar kulturális-érdekvédelmi szervezet közöttieket is. És összefogással, közös fellépéssel megvédjük jogainkat. Végezetül pedig, visszatérve az 1944 őszi deportálásokhoz, Barta József felidézte, hogy a szovjetrendszerben évtizedekig beszélni sem lehetett az elhurcolásokról, de 1989-ben, miután a szabadság szelleme már kiszabadult a palackból, a KMKSZ első lépései közé tartozott, hogy emlékműveket állítsunk a deportáltak tiszteletére. Nem szabad elfelejtenünk őket.

Dr. Kész Barnabás történész, néprajzkutató, megyei tanácsi képviselő felszólalásában elmondta: a levéltári adatok szerint 30–40 ezer magyart hurcoltak el Kárpátaljáról, 200 ezret az elszakított területekről, és 600–800 ezret az egész Kárpát-medencéből. S mintegy a harmadukkal végzett a hideg, az éhség, a kimerültség, megannyi betegség, vagy éppen a védőoltás címén beadott méreginjekció. Akik pedig túlélték a lágert, megtörten, betegen tértek haza. Kötelességünk emlékeznünk rájuk, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló. Emellett megjegyezte, hogy bár Ukrajnában már több rezsim váltotta egymást, még egyiknek sem volt mersze vállalni a bocsánatkérést a deportálásokért. A múltra való visszapillantás mellett a jelenről is beszélt a szónok, kifejtve, miszerint a politikai helyzet nem reményteljes. Tisztán látszik: arra megy ki a játék, hogy ellehetetlenítsék a kárpátaljai magyarság helyzetét. Ezért mennek el a fiataljaink, nekünk viszont ezt kell megakadályoznunk. Zárszóként pedig hangot adott reményének, hogy a sok rossz után szép jövő vár még a kárpátaljai magyarságra.

A Salánki Mikes Kelemen Középiskola műsorát követően – melynek során a Lágerballada is elhangzott – Józan Lajos nyugalmazott református lelkész lépett az egybegyűltek elé. A Zsoltárok könyvéből vett ige felolvasása után visszatekintett több mint ezeréves történelmünkre, melyben – mint elmondta – sok olyan esemény történt, melyekre jó szívvel, de sok olyan esemény is, melyekre fájó szívvel gondolunk vissza. A XX. század bővelkedett az utóbbiakban, ezek legutóbbija pedig a 75 éve kezdődött deportálás volt. Szinte már alig élnek köztünk férfiak, akik túlélték az elhurcolásukat, és visszaemlékeznének rá. De gyermekeiknek, unokáiknak a megemlékezések alkalmából meg kell jelenniük az emlékművüknél. És Isten kezébe kell tennünk a jövőnket, hogy ne történjen meg több ilyen esemény. Vezessen úgy minket az Isten, hogy jó kedvvel tudjunk élni, és ne történjen olyan politikai döntés, mely tönkretenné az életünket – adott hangot kívánságának.

Csirpák József helybeli görögkatolikus parochus egy, a Szentírásból vett példával kezdte beszédét, miszerint Isten meghallgatta az egyiptomi fogságban szenvedő választott népe kiáltásait, és erős kezével kivezette őket Egyiptomból, a szolgaság házából a tejjel-mézzel folyó Kánaánba. Nekünk is fel kell kiáltanunk Istenhez, nagyon fontos, hogy emlékezzen meg rólunk Urunk, mert ha velünk van, nincs mitől félnünk, és erős hittel, erős magyar öntudattal még újabb ezredévekig itt fogunk élni magyarokként.

Balogh Attila salánki református lelkipásztor János evangéliumából vett fel egy igeszakaszt, melyben a kereszthalálra készülő Jézus elmondja tanítványainak: kéri az Istent, hogy küldjön nekik vigasztalót, a görög szöveg pontosabb fordításában: pártfogót. És igaz, kétezer év alatt sok minden változott, sőt csak a legutóbbi száz évben is. Lezajlott két világháború, 75 éve a hírhedt deportálás, majd a rendszerváltás, 2004-ben a gyászos emlékű magyarországi népszavazás, most viszont olyan kormány vezeti anyaországunkat, amelyik mindenben támogatja a határon túli magyarságot. De nekünk is szükségünk van ugyanarra a pártfogóra, akire Jézus tanítványainak is szükségük volt: a Szentlélekre. Szükségünk van a Szentháromság egy igaz Isten segítségére, mert így maradunk meg.

A megemlékezést a Himnusz eléneklése és a deportáltak emlékművének a megkoszorúzása zárta.

Lajos Mihály