Már a pápa se elég jó az ukránoknak?

2019. december 5., 12:23 , 984. szám

A napokban furcsa, sőt megdöbbentő témával állt elő a strana.ua. A portál szerint Ferenc pápának az ukrán–orosz megbékélést támogató megnyilatkozásai is kihathatnak a katolikus egyházfő és az Ukrán Görögkatolikus Egyház (UGKE) viszonyára.

A portál arról ír, a pápa legutóbbi, a normandiai csúcstalálkozó kapcsán békét sürgető, a tárgyalásokat ösztönző, a fogolycserét üdvözlő nyilatkozatára, amelyben említés történik a Donyec-medencében bevezetendő speciális közigazgatásról is, állítólag élesen reagáltak az ukrán nacionalisták és az úgynevezett „háborúpárt” hívei.

Az írás szerint a pápának nem ez volt az első vitatott megnyilvánulása a kelet-ukrajnai konfliktus kapcsán. Sokan azt is a szemére vetették, hogy amikor négy évvel ezelőtt Kubában találkozott Kirill moszkvai pátriárkával, közös nyilatkozatuk nem állt ki egyértelműen Ukrajna mellett, hanem a békére szólított fel a konfliktusban érintett minden felet.

Ez év elején az egyházfő fogadta a Vatikánban Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A találkozóról csak annyit közöltek, hogy a fő témák a szíriai és az ukrajnai konfliktus voltak. Másnap, írja a strana.ua, Ferenc találkozott a Vatikántól patriarchátusi státuszt elérni kívánó Ukrán Görögkatolikus Egyház vezetőivel. A találkozóknak ez a sorrendje – előbb Putyin, azután az ukrán görögkatolikus vezetők – meg nem nevezett szakértők szerint önmagáért beszél.

Ráadásul a strana.ua úgy értesült, Ferenc nem fogadta Petro Porosenkót, aki szeptemberben járt Rómában, s állítólag arra szerette volna rávenni a pápát, hogy támogassa az UGKE és az Ukrán Pravoszláv Egyház (PCU) összeolvadását. A Vatikán azonban nem egyezett bele a személyes találkozóba, mondván Porosenko már nem államfő, így nincsenek előjogai ezen a téren. Holott állítólag maga Szvjatoszlav Sevcsuk, az UGKE feje is közbenjárt az exelnök érdekében.

„A Vatikán nem akar beavatkozni az ukrán egyházszakadás témájába, amely nyilvánvalóan nem járul hozzá az Ukrajna és Oroszország közötti békéhez és a Donyec-medencei háború lezárásához. Éppen ellenkezőleg: a Vatikán megkísérel egyetértésre jutni az Orosz Ortodox Egyházzal (RPC – a szerk.)” – tette hozzá a portál meg nem nevezett forrása.

A strana.ua idézi Osztap Fedisin vallási szakértőt, aki szerint, ha nem is várható közeledés a két nagy keresztény egyház vezetői között, igyekezni fognak félretenni a nézeteltéréseiket az iszlám terrorizmus, az iraki és a szíriai háborúk jelentette veszély fényében, hogy megvédjék nyájaikat az üldözéstől a Közel-Keleten.

„Természetesen a Vatikán visszafogott lesz a »skizmatikus« PCU támogatásában, hogy ne rontsa a Nyugat és Moszkva kapcsolatát” – mondja a szakértő.

Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy a római pápa legutóbbi Donyec-medencével kapcsolatos megszólalását is az árulás („zrada”) kategóriába sorolták egyesek Ukrajnában. Janina Szokolova háborúpárti újságíró a Facebook közösségi oldalon megjelent bejegyzésében például azt tanácsolta I. Ferenc pápának, hogy inkább „imádkozzon és ne sugározzon”.

Ezzel együtt némileg megdöbbentő a strana.ua állítása, mely szerint a Nyugat-Ukrajnában élő görögkatolikusok közül sokan végérvényesen a „Kreml ügynökei” közé sorolták Ferencet.

„Ahelyett, hogy elítélné Putyint az ukrajnai háború és az ártatlan áldozatok ezrei miatt, Ferenc pápa lényegében megadásra szólította fel Ukrajnát. Mennyiért vette meg őt Putyin, hogy feladja Ukrajnát? Pedig mi, görögkatolikusok, mindig spirituális vezetőnek és Ukrajna védelmezőjének tartottuk” – idézi a portál többek között Halina Fedunt, aki állítólag szintén görögkatolikus.

A strana.ua szerint azonban ez a fajta elégedetlenség csak a jéghegy csúcsa, ami Ferenc pápa és a neki alárendelt UGKE egyre bonyolultabb viszonyát illeti. A portál ismét kitér arra, hogy a görögkatolikusok már rég szorgalmazzák a pápánál a patriarchátusi „státusz” megadását, ami növelné „súlyukat és önállóságukat”. A cikkből ítélve a hangsúly az önállóságon van, hiszen a püspököket a Vatikán beleegyezése nélkül választhatnák meg és iktathatnák be. Az egyházfőt is az ukrán püspökök választhatnák meg, aki a pápa jóváhagyása nélkül léphetne hivatalba.

„A görögkatolikusok között elterjedt vélemény, hogy Ferenc túl közel került Putyinhoz és az RPC-hez az amerikaiak iránti közös ellenszenv alapján, s ezért nem akar olyan lépéseket tenni, amelyek ingerelnék Oroszországot” – idéz a portál egy újabb meg nem nevezett forrást, ezúttal az UGKE háza tájáról. – Ezért nem halad a patriarchátus kérdése, és még Septickij metropolita beatifikációja (boldoggá avatása – a szerk.) sem oldódott meg. Nem is beszélve a bonyolultabb dolgokról, például a PCU-val való egyesülésről.”

A forrás szerint az UGKE-n belül fokozódik az elégedetlenség Ferenc politikájával.

„A forrófejűek eleve azt ajánlják, hogy önkényesen egyesüljenek a PCU-val, és hagyják el Rómát Bertalan ökumenikus pátriárkáért, ha Ferenc folytatja politikáját. De ez egy olyan szélsőséges lehetőség, amelyet még megvitatni is félnek. Hiszen világos, hogy akkor újabb szakadás lesz, ezúttal már a görögkatolikusok között. De az tény, hogy az UGKE és a Vatikán közötti kapcsolat feszültté vált” – mondja a névtelen görögkatolikus forrás.

Információink szerint az UGKE nem reagált az írásra. Egyéb általunk ismert forrás sem támasztja alá a strana.ua állításait. Akár a megszokott ukrajnai cselszövések legújabb megosztó termékének is tekinthetjük a cikket. Úgy véltük azonban, hogy fontos tudni, Ukrajnában ez az elképzelés is felmerülhetett, ezt is le lehet írni.

(ntk)