„A tudományban az együttműködés, a közös gondolkodás és a közös munka a legfontosabb”

Csernicskó Istvánt választották a KMAT elnökévé

2019. december 15., 15:15 , 986. szám

Ungváron, az Ilko Galériában tartotta tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT), amely eddigi négyéves működése során a kárpátaljai magyar kutatóknak a Magyar Tudományos Akadémiával való közvetlen együttműködését biztosította, továbbá vidékünk magyar tudóstársadalmának összefogását, tudományos rendezvények, konferenciák szervezését és lebonyolítását vállalta fel. Négy év után a KMAT új elnökséget, elnököt és alelnököt választott.

A KMAT leköszönő elnöke, Spenik Ottó akadémikus köszöntötte a megjelenteket, majd bejelentette, hogy a 169 fős tagságból a tisztújító közgyűlésen 82-en megjelentek, tehát a közgyűlés határozatképes. Az elnök külön köszöntötte a vendégek közül Kocsis Károlyt, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökét, akinek köszöntőbeszéde megtartására át is adta a szót.

Kocsis Károly akadémikus elmondta, a KMAT az Ukrajna Kárpátaljának nevezett területén élő magyar tudósoknak a helyi, Ukrajnában bejegyzett civil szervezete. A szervezethez csatlakozott tudósok azok, akik formálisan is kifejezték kötődésüket az össz­magyar tudományossághoz, a Magyar Tudományos Akadémia több mint 17 ezer főt tömörítő köztestületéhez.

A magyarországi akadémiai vezető az utóbbi évben a sajtó homlokterébe került Magyar Tudományos Akadémia körül zajló események és átalakulások kapcsán kifejtette: „Július 2-án a parlament úgy döntött, hogy a kormányzat kezdeményezését jóváhagyja, és a kutatóhálózat, a kutatóközpontok és -intézetek kikerülnek az MTA közvetlen felügyelete alól. Szeptember elsejei hatállyal helyreált az 1951 előtti állapot, hisz az MTA-nak korábban soha nem voltak kutatóintézetei, ahogy sok más ország akadémiáinak ma sincsenek. A kutatóintézeteket ezentúl az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat működteti, amely önálló fejezet Magyarország költségvetésében.” Kocsis Károly cáfolta a magyar ellenzéki sajtó által terjesztett vészjelzéseket, szerinte nem állít igazat az a kutató, aki azt mondja, hogy érez bármiféle törést, hisz aki nem olvas újságot, az észre sem vette a fenntartóváltást.

A magyarországi vendég elmondta, hogy a 169 kárpátaljai tudósból és két akadémikusból álló KMAT tagság 41%-a már elmúlt 60 éves, a 40 és 60 év közöttiek aránya 48%, a 40 év alatti fiatal kutatók pedig 18% körül vannak az akadémiai tanács tagjai között. Sajnálatos folyamatnak nevezte, hogy különösen a fiatalok közül egyre többen kétlakiak, inkább a magyarországi tudományos műhelyekhez tartozóként definiálják magukat. A tudományági egyensúly is aránytalan Kárpátalján, sokkal nagyobb arányban vannak jelen a KMAT tagságában a társadalomtudományokat, bölcsésztudományokat képviselő kutatók (81 fő (48%)), az élettelen természettudományok képviselői (54 fő (38%)), míg az élettudományok (36 fő (21%)) vidékünkkel ellentétben ezen tudományterületek képviselői körülbelül azonos arányban vannak jelen az MTA tagságában. Különösen a műszaki és agrárkutatók vannak nagyon kevesen a kárpátaljai magyar tudósok között – foglalta össze Kocsis Károly.

A fórumot köszöntötte Gyebnár István beregszászi magyar konzul is, kiemelve, hogy a kárpátaljai magyarság mellett minden magyar érdeke, hogy legyenek magyar kutatók vidékünkön, maradjon meg a magyar felsőoktatás és a magyar iskolarendszer, mindezt továbbra is hajlandó anyagilag is támogatni a magyar állam.

A KMAT elmúlt négy évben folytatott tevékenységéről Csernicskó István alelnök számolt be, kiemelve, hogy évről évre növekedő számú – idén már 60 olyan – rendezvényre került sor, amelynek megszervezésében szerepet vállalt a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács.

A közgyűlés Spenik Ottó és Janikovszky László akadémikusok mellett a következő tagokat választotta titkos szavazással a KMAT új elnökségébe: bölcsészek és társadalomtudósok közül – Brenzovics László, Csatáry György, Csernicskó István, Kopriva Attila, Lizanec Péter, Orosz Ildikó, Zékány Krisztina, Zubánics László; a természettudományok képviselői közül – Fodor Gyula, Gecse Ferenc, Mikla Viktor, Rácz Béla, Spenik Sándor; az élettudományok képviseletében pedig – Boldizsár Sándort, Riskó Sándort és Kohut Erzsébetet. A megválasztott elnökség a következő négy évre az eddigi alelnököt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát, Csernicskó Istvánt választotta a KMAT új elnökévé, alelnökké pedig Spenik Sándort, az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar intézetének dékánját.

Az ellenőrző bizottság tagjaivá Tarics Zoltán fizikust, Kész Margit néprajzkutatót, Traski Viktor matematikust és Molnár József geográfust választották.

Elnökké történő megválasztását követően Csernicskó István tudósítónknak elmondta: „A négy éve működő KMAT újonnan megválasztott elnökének és elnökségének egyik legfontosabb feladata továbbra is a Magyar Tudományos Akadémiával való közvetlen együttműködés biztosítása, a kárpátaljai magyar tudóstársadalom összefogása, szervezése, koordinálása, illetőleg olyan rendezvények támogatása lesz, amelyek hozzájárulnak a kárpátaljai magyar tudományosság fejlesztéséhez. Az eddigi elnökség, amelynek munkájában alelnökként vehettem részt, konkrét elképzelésekkel rendelkezett arról, hogyan lehetne árkokat temetni tudományos műhelyek és intézmények között. Az, hogy a KMAT berkein belül Ungvár és Beregszász sikeresen együtt tudott működni, azt jelzi, hogy sikerült eredményeket elérni ezen a téren is. Az új elnökség mindenképpen tovább szeretné vinni ezt, mert a tudományban az együttműködés, a közös gondolkodás és a közös munka a legfontosabb” – jelentette ki a megválasztott új elnök.

Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkársága osztályvezetője bejelentette, hogy az akadémia Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának november 8-i, kolozsvári ülésén négy újabb kárpátaljai magyart vett fel az MTA köztestületének külső tagjai közé, név szerint Róth Sándort, Bácsi Igort, Mojzsesz Volodimirt és Kész Barnabást.

A KMAT díjjal jutalmazta a kiemelkedő tudományos és tudományszervező tevékenységet folytató tagjait, valamint kiemelkedő fiatal tagjait: Szemrád Emil vegyészt, Hulpa Dianna irodalomkutatót, Gál Dávid fizikust, PhD-hallgatót, Iváncsó Ernő belgyógyászt, Molnár Ferenc történészt és Hadnagy Istvánt, a Rákóczi-főiskola biológia–kémia tanszékének munkatársát. A díjazottak rövid előadásban mutatták be pályájukat és kutatási eredményeiket.

A KMAT elnöke oklevéllel ismerte el Dupka György tudományos kutatásokban mutatott kimagasló teljesítményét, valamint Váradi Natáliát az ifjúság nevelésében kifejtett kimagasló tevékenységéért.

Végezetül köszönetet mondtak a jelenlévők Spenik Ottó akadémikusnak, leköszönő elnöknek az eredményes munkáért, amit alapító elnökként kifejtett a tanács élén.

Badó Zsolt