A Nagyberegi Középiskolának is segített a Keleti Partnerség program

Színes térkövek, lócák, tuják...

2019. december 17., 20:35 , 986. szám

A Nagyberegi Középiskola komoly gondokkal küszködött az elmúlt években, hiszen belső udvara egyre alkalmatlanabb volt rendezvények megtartására. Egy-egy kiadós esőt követően a felgyülemlett víz nemcsak az udvaron okozott gondokat, hanem a pincében is, ahová leszivárgott. Erre a súlyos problémára nyertek támogatást a Keleti Partnerség program keretében. Az ünnepélyes átadót december 16-án tartották.

Géczi Tihamér iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, beszédében felelevenítve az újjáépítés mozzanatait. Egy régi álom vált valóra – mondta, majd megköszönte mindenkinek a munkáját, aki részt vett a felújításban.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul arról biztosított mindenkit, hogy az ilyen és az ehhez hasonló beruházásokat a magyar kormány töretlenül folytatja a közeljövőben is.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke beszéde kezdetén az igazgató mondatára – egy régi álom valósult meg – reflektálva jegyezte meg, hogy „merjünk álmodni”. Az elnök arról beszélt, hogy a Keleti Partnerség programban a kezdetektől olyan intézményeket támogatnak, amelyeknek kisebb összegű beruházások révén jelentősen javul állapotuk. „Az elmúlt hét évben több mint száz objektumot támogattunk, és mindenütt megváltoztak az oktatási körülmények. Ahol hideg volt, ott meleg lett, ahol beázott a tető, új tető került az épületre, itt, Nagyberegen pedig szintén egy akut probléma oldódott meg” – mondta Brenzovics László, majd megköszönte a magyar kormánynak, hogy minden nehézség ellenére tovább folytatják a támogatásokat.

Vass Ilona, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány igazgatója egy kiselőadás keretében mutatta be a Nagyberegi Középiskola múltját és jelenét. Elhangzott, hogy a magyar kormány senkit nem akar akarata ellenére segíteni, a program keretében olyan intézmények újulnak meg, amelyekben súlyos problémák állnak fenn.

Ezt követően Brenzovics László és Szilágyi Mátyás ünnepélyesen leleplezte a támogatás tényét megörökítő emléktáblát. A gyerekek versekkel, táncokkal, népdalokkal készültek az ünnepélyes átadóra, sőt egy hagyományos lekvárfőzés is megelevenedett a színpadon. Az ünnepség végén finom töltött káposzta és egyéb finomság várta a vendégeket.

TJ