Pásztor István: 2019 sikeres volt, 2020 sok kihívást tartogat

2019. december 24., 13:18 , 987. szám

Fontosnak és sikeresnek nevezte a 2019-es esztendőt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke múlt csütörtökön Újvidéken, ahol évértékelő sajtóbeszélgetést tartott.

Mint mondta, az idei évben is igyekezett a VMSZ olyan ötleteket találni, amelyek a vajdasági magyar közösség érvényesülését sikeresebbé teszik. Hozzátette, siker az, hogy lezárult a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első szakasza, és megkezdődött a második szakasza. Megfogalmazása szerint az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetpolitikai eredménye a gazdaságfejlesztési program, és ezzel tudott a vajdasági magyar közösség hozzájárulni a nemzetpolitikai eszköztár bővítéséhez. Emlékeztetett arra, hogy a program a Vajdaságban indult, majd kiterjedt a Kárpát-medence többi területére is.

Sikerként értékelte az európai parlamenti választást is. Mint mondta, a vajdasági magyarság érdekelt volt a választásban egyrészt azért, mert a Fidesz–KDNP listáján indult Deli Andor vajdasági politikus, másrészt pedig azért, mert európai választáson most szavazhattak először magyarországi lakcímmel nem rendelkezők.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke 2020-at a kihívások évének nevezte, tavasszal ugyanis általános választásokat tartanak Szerbiában. Emlékeztetett arra, hogy a VMSZ 13 éve hozta meg azt a stratégiai döntést, amely szerint minden választáson önállóan indul, az eredmények tükrében pedig dönt arról, hogy kíván-e koalícióra lépni valakivel. A döntés mögött az a meggyőződés áll, hogy magyar érdeket csak magyar szervezet tud védeni. A várhatóan áprilisban tartandó választásokról azt mondta: fel sem merült annak lehetősége, hogy a VMSZ közös listán induljon koalíciós partnerével, a Szerb Haladó Párttal (SNS). Mint mondta: sokkal egyszerűbb lenne közös listán indulni, ezzel kevesebb munka lenne, és több mandátumot is szerezhetne a párt, de ezzel olyan ütést mérnének az érdekérvényesítésre, amelyből nem lehetne felállni. Aláhúzta: a VMSZ az eredmények bemutatásával, a bizalom megszerzésével szeretne legitimitást szerezni magának országos, tartományi és önkormányzati szinten is, utána pedig arra készül, hogy folytassa az eddigi együttműködést az SNS-szel.

(MTI/Kárpátalja)