Az amerikai külügyminiszter elhalasztotta ukrajnai látogatását

2020. január 2., 16:34

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter elhalasztotta ukrajnai látogatását – jelentette be szerdán Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő. Az amerikai diplomácia irányítója pénteken indult volna Ukrajnába, majd onnan Fehéroroszországba, Kazahsztánba, Üzbegisztánba és Ciprusra.

Közleményében Morgan Ortagus leszögezte: Mike Pompeónak az amerikai fővárosban kell maradnia, hogy figyelemmel kísérje az iraki helyzetet és a Közel-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárok biztonságát.

Pompeo nem törölte a látogatásokat, csupán elhalasztotta. Mint Ortagus közölte: a közeljövőben sor kerül rájuk. A szóvivő azonban nem jelölt meg konkrét időpontot.

Kedden több száz tüntető rohamozta meg az Egyesült Államok iraki nagykövetségét, tiltakozásul, hogy Washington vasárnap légicsapásokat hajtott végre Irakban és Szíriában a Katáib Hezbollah síita milícia öt létesítménye ellen. A légicsapásokban az Irán támogatását élvező milícia 25 tagja életét veszítette. Az amerikai kormányzat „védelmi jellegűnek” minősítette a légicsapásokat, amelyeket arra hivatkozva hajtott végre, hogy pénteken a Kirkuk melletti támaszponton rakétatámadásban meghalt az amerikai hadsereg egyik szerződéses alvállalkozója.

A feldühödött protestálók betörtek a bagdadi nagykövetség épületkomplexumába, gyújtogattak és köveket hajigáltak. A nagykövetséget ugyan lezárták, de nem ürítették ki, és szerdán a tüntető milicisták el is vonultak az épület elől. Ezt a Twitteren Mohamed al-Hakim, iraki külügyminiszter meg is erősítette.

Korábban Donald Trump amerikai elnök a Twitteren Iránt tette felelőssé, majd telefonon beszélt Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki kormányfővel. Mike Pompeo szintén egyeztetett az iraki kormányfővel és Barham Száleg iraki államfővel is, Mark Esper amerikai védelmi miniszter pedig bejelentette, hogy a bagdadi nagykövetség megerősítésére további tengerészgyalogosokat vezényelnek az iraki fővárosba.

(MTI)