Zelenszkij ománi látogatása iránt érdeklődnek Porosenkóék

2020. január 6., 12:53

Az Európai Szolidaritás párt hivatalos tájékoztatást szándékozik kérni az Elnöki Hivataltól és a Külügyminisztériumtól Volodimir Zelenszkij elnök ománi útjáról – jelentette az Ukrajinszka Pravda Ivanna Klimpus-Cincadzénak, a párt parlamenti képviselőjének a Facebook közösségi oldalon megjelent bejegyzése nyomán.

Ezek szerint az ellenzéki pártnál arra lennének kíváncsiak, kik kísérték el az államfőt útjára, illetve mely kérdéseket és kikkel szándékozik megvitatni Zelenszkij.

Az ügy előzménye, hogy vasárnap az Elnöki Hivatal bejelentette, az államfő családjával együtt Ománba repült, ahol a napokban találkozik az ország vezetőivel. A hivatal jelezte azt is, hogy az elnök menetrendszerinti repülőjárattal, a saját költségén utazott.

Sajtóértesülések szerint Zelenszkij Omán fővárosa, Maszkat közelében pihen az ötcsillagos Al Bustan Palace Ritz-Carlton Hotelben.

Később közölték, hogy útja során Volodimir Zelenszkij találkozott Yusuf bin Alawi bin Abdullahhal, az Ománi Szultanátus külügyekért felelős miniszterével.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)