Felmérés: tavaly kevesebb ukrán élt át stresszhelyzetet

2020. január 14., 13:59

Ukrajnában 2019-ben 11%-kal nőtt az előző esztendőhöz képest azoknak az embereknek az aránya, akik nem éltek át stresszes helyzetet – jelentette az UNIAN hírügynökség a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérését ismertetve.

A KMISZ adatai szerint ugyanakkor az emberek 50%-át érte valamilyen stressz az elmúlt esztendő során. Arányuk a lakosságon belül 2018-ban 52% volt, azaz nem változott számottevően.

„Ugyanakkor, a korábbi mérési évekhez képest, 2019-ben jelentősen csökkent azoknak a hányada, akiknek megélhetési források nélkül kellett maradniuk, érezni kényszerültek tehetetlenségüket, elveszítették a saját erejükbe vetett hitüket vagy más stresszes helyzetet éltek át” – írják a vizsgálat készítői.

A felmérésből kitűnik, hogy a 2018-as 9%-hoz képest 2019-ben 13% volt azok aránya, akiknek hozzátartozójuk súlyos betegségét kellett átélniük, amint azok száma is nőtt (12%-ról 15%-ra), akik maguk estek át súlyos betegségen vagy műtéten. A megkérdezettek 9%-ának kellett megbirkóznia hozzátartozója halálával, ami megegyezik a 2018-as adattal. A válaszadók 6%-a veszítette el a munkáját tavaly (szemben a 2018-as 5%-kal). Ezenkívül elveszítették az emberekbe vetett hitüket, hitványsággal találták szembe magukat: 6% (a 2018. évi 8%-kal szemben); tehetetlenséget éreztek: 5% (2018-ban 10%). A megkérdezettek további 9%-a egyéb stresszhelyzetet kényszerült átélni.

Azok hányada, akik egyetlen stresszes helyzetet sem éltek át, 2019-ben 49%-ra nőtt a 2018. évi 38%-ról. Ez a mutató az ukrán–orosz fegyveres konfliktus kitörése (2014) óta első ízben érte el a 2013. évi szintet (akkor 48% volt).

(unian.ua/Kárpátalja)