„Látni, láttatni s közben láthatatlannak maradni”

Cserniga Gyula képkiállítása a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokházban

2020. január 20., 08:41 , 990. szám

A fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége festménykiállítást szervezett a magyar kultúra napja alkalmából. Cserniga Gyula Part című kiállítása megnyitóünnepségének január 19-én a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont.

A rendezvény kezdetén a Kölcsey Ferenc Himnuszát Bonkaló Beáta előadásában hallhattuk, ezt követően Jakab Eleonóra, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke köszöntötte a megjelenteket.

A megnyitóünnepséget megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul, Keresztes Dénes, a Magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének alelnöke, Halász László, a beregszászi járási művelődési osztály vezetője, Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze, Birta István, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség kurátora, valamint a kiállításon megtekinthető festmények alkotója, Cserniga Gyula tiszteletes, festőművész.

Nyitóbeszédében Szilágyi Mátyás főkonzul úr hangsúlyozta, hogy a magyar nemzeti ragaszkodás egy nagyon erős kötelék. „Magyarok éljenek akárhol a világban – Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, akár más földrészen – megtartják kultúrájukat, nyelvüket, önazonosságukat. Ez azt eredményezi, hogy ezer éven túl is a magyarság megmaradt, és meg is fog maradni szülőföldjén, itt, Kárpátalján” – mondta a főkonzul úr. Valamint kiemelte Cserniga Gyula tiszteletes úr és művész rendkívüli tehetségét, aki a festményein keresztül a természet csodavilágát jeleníti meg.

Ezt követően Pusztai-Tárczy Beatrix ismertette a művész úr életpályáját és munkásságát. Megismerhettük Cserniga Gyula lelkész és művész urat, aki egyszerre látja a Teremtő által csodálatosnak megformált világot, a tájak szépségét és a bibliai passzusokat egy-egy sajátos vízióban. Emellett láttatja is az általa ismert szín- és formavilágot a művész sajátos interpretálásában. „Látni, láttatni és közben láthatatlannak maradni talán a legnehezebb.” Cserniga Gyula festői és lelkipásztori tevékenységével nem kívánja magára terelni a figyelmet, nem hivalkodó, ezért képes olyan tisztán és alázatosan bemutatni az általa elképzelt világot.

Cserniga Gyula rövid köszöntőjében háláját fejezte ki a szervezőknek, minden jelenlévőnek és azoknak, akik a munkássága során támogatják őt. Jó időtöltést kívánt a művészet kedvelőinek, és azt, hogy túltekintve az ecsetvonásokon, mindenki tapasztalja meg az igazi spiritualitást, amit magukban rejtenek a festmények.

A művész úr festményei a szemünket, Krajnik Irén tanítványai pedig a fülünket varázsolták el gyönyörű énekeikkel és hangszeres előadásaikkal.

Az ünnepség végén Bárdos István, a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alelnökének pohárköszöntője után mindenki átadhatta magát a kiállított festmények varázsának.

A szervezők finom falatokkal és zamatos borral vendégelték meg a jelenlévőket.

K. K.