Negyedik alkalommal indult útjára a biológia, kémia és földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége

2020. január 23., 11:23 , 990. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron negyedszer kerülnek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.

A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-, Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyre való felkészítés, a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítse, bővítse. A foglalkozásokra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Szent-Györgyi Albert kémia-, Margittai Antal biológia- és földrajzvetélkedők legeredményesebb versenyzői, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket.

Biológiából 32 tanuló, földrajzból 25 tanuló, kémiából 12 tanuló kapott névre szóló meghívót. A meghívott tanulóknak 2020. január 14-ig volt lehetőségük, hogy visszajelezzék részvételi szándékukat.

A program szakmai szervezői és egyben ötletgazdái: dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezető-helyettese, Bak Éva, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója és Papp Géza, a II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének oktatója.

Az első tehetséggondozó hétvége megnyitóján jelen volt dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a II. RF KMF rektora, dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, valamint a hétvége szakmai felelősei.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke a jelen lévő tanulókat mint bajnokokat köszöntötte, akikre még számos megmérettetés vár, melyekre ezek a hétvégék felkészülési lehetőséget kínálnak. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonyági Alapítvány irodaigazgatója köszöntőjében eredményes és nagyon produktív hétvégét kívánt. Ezt követően a szakmai felelősök ismertették a versenyfelkészítő hétvége szabályzatát, rendjét, programját, feladatait és eredményes felkészülést kívántak a megyei és Kárpát-medencei versenyekre.

A teljes versenyfelkészítő program három hétvége alatt valósul meg az alábbi időpontokban a II. RF KMF bázisán:

2020. január 17–19.

2020. január 24–26.

2020. január 31–február 2.

A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.