„Enni jó, de jót enni még jobb!”

2020. január 25., 15:18 , 990. szám

Amint arról már értesülhettek, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) szervezésében idén is megrendezésre kerül a Magyar Konyha Hete. Február 20–23. között nyolcadik alkalommal kínálják majd az azon részt vevő kárpátaljai éttermek jelentős árengedménnyel a hagyományos magyar konyha remekeit. Az akcióban több éve az ungvári járási Szürtében található Italia Snack & Pizza étterem is részt vesz. A rendezvény apropóján az étterem vezetőjével, Pásztornyicki Lászlóval beszélgettünk.

– 2011-ben hozták létre az olaszos ízeket és pizzát kínáló vendéglőt, melyet úgy hirdetnek, hogy „Töltse nálunk idejét barátaival mert: enni jó, de jót enni még jobb!” Honnan jött az ötlet, és miért pont pizzériával indítottak?

– A bátyámmal 8 évig Magyarországon, Székesfehérváron a vendéglátásban dolgoztunk, de Szürtében volt egy családi házunk, amit fel kellett újítani. Amikor hazatértünk, úgy döntöttünk, hogy kialakítunk egy pizzériát, amely csábító a fiataloknak, de a családok is szeretik, hiszen egy óriáspizza mellett jót lehet beszélgetni és jól tudnak lakni. Két év után, ahogy jött a tapasztalat, kamatoztattuk a tudásunkat, és magyaros ételekkel bővítettük a kínálatot. Célunk, hogy vendégeink kellemes, igényes környezetben kóstolhassák meg konyhánk ízeit.

– Milyen vendégkörre számítottak, hiszen Szürte egy kistelepülés?

– A kezdetekkor valójában nem számítottunk ilyen széles vendégkörre. Tudtuk, hogy Szürte és Téglás nem bír el egy vendéglátóegységet, ezért a városból kell idecsábítani az embereket. Az is előny, hogy a magyar–ukrán határ és Ungvár között félúton vagyunk. A bátyámék ismét külföldön dolgoznak, én maradtam itthon. A feleségem, Bernadett nagyon sokat segít, és van két jolly jokerem, az édesanyám, Pásztornyicki Mária és az anyósom, Mondok Ágnes, aki hosszú ideig dolgozott Tihanyban egy cukrászdában. A helyi alkalmazottakkal összekovácsolódva visszük a vállalkozást.

– Mikor és miért csatlakoztak a Magyar Konyha Hete akcióhoz?

– Ötödik alkalommal veszünk részt a programban. Körülbelül 3 év telt el a nyitásunktól, amikor a KMTT felkért. Ennek nagyon örültünk, mert jó hírnevű, színvonalas, nívós éttermeket keresnek meg, hiszen fontos, hogy a magyaros ételeket népszerűsítsük, és nemcsak a kárpátaljaiak körében, hanem az ukrajnai turisták is megkóstolják. Legelőször is nagy forgalomra számítottunk, és így is történt, a 80 négyzetméteres terem esténként teljesen megtelt. Minél tovább, annál több vendég látogatott el hozzánk. Amikor harmadik alkalommal vettünk részt a Magyar Konyha Hetén, kicsinek bizonyult a terem ahhoz, hogy kulturáltan ki tudjuk szolgálni a vendégeket.

– Kik jönnek leginkább: helyi magyarok, ukránok, külföldiek, hágón túli turisták?

– Elsőként a törzsvendégek foglalnak helyet, akik jól informáltak. Igyekszünk felhívni a figyelmet az akcióra. A Facebook-oldalakról is tájékozódnak az emberek, átutazó vendégek is betérnek. De van olyan visszatérő vendégünk, aki minden esztendőben Szlovákiából látogat el hozzánk ilyenkor családostul a töltött káposzta miatt. Ez a magyar család külön értesítést kér. De olyanok is eljönnek, akik esetleg évközben nem járnak étterembe, viszont ilyenkor örömmel elfogyasztanak egy „pénztárcabarát” menüsort.

Egyébként nem minden ételre vonatkozik az 50%-os árengedmény. Az étlapról csak 5-5 levest, főételt és desszertet kínálunk torkos csütörtökön féláron, a többi napokon pedig 25%-kal olcsóbban.

– Miért javasolná a kollégáknak, hogy csatlakozzanak az akcióhoz?

– Mindig a saját példámat tudom felhozni. Visszagondolva arra, amikor 3 évnyi tapasztalat után először felkértek, elsősorban arra gondoltunk, hogy már volt egy kialakult klientúra, az ún. kis vendégcsalád, akik mindig visszajártak. Úgy gondoltuk, megérdemelnek egy ilyen ajándékot, amikor 50 százalékos kedvezményt és welcome drinket kapnak.

Másrészt, mérvadó volt és fontosnak tartjuk, hogy fejlődési lehetőséget jelent az alkalmazottak számára. Ez egy kihívás, amit ki kell, hogy próbáljunk, és ilyenkor több lehetőség van a vendégek visszajelzésére. A felszolgálók, a pultosok pedig megtapasztalhatnak egy olyan munkahelyet, ahol egész nap telt ház van, mint a Balaton-parti vagy a fővárosi éttermekben. Nagyon jó tréning, amikor nem 100 százalékot, hanem minimum 120 százalékot kell nyújtani.

Az elmúlt évek során több étteremnek is ajánlottam, s most is azt tudom mondani, érdemes részt venni a Magyar Konyha Hete programban. Akik csatlakozni szeretnének, még január 31-ig megtehetik a turisztikaitanacs@gmail.com e-­mail-­címen, vagy a +380662474720-as, illetve a +380992623820-as telefonszámokon.

– Hogy érzi, elérik-e a szervezők a céljaikat: sikerül-e megkedveltetni a magyaros ízeket a vendégekkel?

– A pozitív visszajelzések alapján állíthatom, hogy igen. Annak ellenére, hogy évről évre egyre több vendéglátóegység vesz részt, azon a héten zsúfolásig megtelnek az éttermek, rengeteg vendég érkezik. Még egy külön akciót is szervezünk számukra: a látogatók jutalomsorsoláson vehetnek részt! A részvételhez az étterem nevével ellátott, fogyasztást igazoló csekket március 20-ig kell eljuttatni a 90202 Beregszász, Timoscsuk M. u. 6. szám alá (KMTT) személyesen vagy levélben.

– Idén milyen menüsorral várják a vendégeket?

– Az étlap évről évre változik, hiszen a magyar konyha talán az egyik legszínesebb, nem esik nehezünkre új ételekkel bővíteni a menüsort. Mifelénk ritkán szerepel a menüben az igazi halászlé, de most mindenképp felkerül az étlapra. A bográcsgulyást az ukrán vendégeknek ajánlanám. De készítünk Jókai-bablevest, valamint a gyerekek részére és azoknak, akik nem akarnak nagyon tartalmas levest, Újházi-tyúkhúslevest főzünk.

A vendégek többsége szeret húsételeket fogyasztani. A főételek közül kiemelném a rostélyost, most magyaros lecsóval és burgonyával készül. Idén is kínálunk töltött káposztát, ami egyébként a kisfiam kedvence. De lesz kemencés csülkös tál, és Kárpátalja íze – hátszín (karaj) feketeerdő sonkába göngyölve grillezett piros paprikával, vargányamártással és félbevágott kemencés burgonya, megspékelve kapros-túrós körettel. Ez egy új recept, már teszteltük, és hamarosan egy szakácsversenyen is indulunk ezzel. A pincérek is fontos szerepet játszanak, mert forrón kell a vendég elé tálalni, ellenkező esetben romlik az állaga.

A desszertek közül kihagyhatatlan a magyar zserbó, a Rákóczi-túrós, a somlói galuska. Most első ízben felkerül a menüsorba a feleségem kedvence, a madártej. Ezt napjainkban kevés háztartásban készítik, s ha nálunk megkóstolják, akkor talán felelevenedik a szülők-nagyszülők receptje. De lesz gőzön főtt gombóc, ami szintén feledésbe merült, és persze elmaradhatatlan a Gundel-palacsinta is.

– Mit kell tennie annak, aki kedvet kapott ahhoz, hogy ellátogasson Önökhöz?

– Nagy szeretettel várunk mindenkit az Italia Snack @ Pizza éttermünkben. Viszont, akik torkos csütörtökön szeretnének nálunk féláron fogyasztani, azoknak asztalt kell foglalniuk, mert félő, hogy nem lesz szabad hely. Ezt a pizzéria 0993663930-as mobilszámán tehetik meg munkaidőben 10 órától estig. Idén élő zenével is kedveskedünk a vendégeinknek.

 Rehó Viktória