„Ezt a földet választottam”

Cipő, a Republic együttes frontembere szeretett Kárpátalján nyaralni

2001. február 23., 01:00, 6. szám

A Republic együttes neve nem ismeretlen a kedves olvasó számára. De emlékeztetőül azért megemlítenénk néhány slágert, mint például a 67-es utat, a Kismadárt… Ez a banda az utóbbi évek legnépszerűbb magyar együttesévé vált. Bródy János szerint a Republic a kilencvenes évek Illés zenekara. De azt már nem sokan tudják, hogy az együttes frontembere, az énekes és szövegíró Bódi László, művésznevén Cipő Kár­pátalján szü­letett. Gyermekkori élményeiről, mostani életéről, a zenekarról, a koncertekről és más egyébről maga Cipő mesél a lapunk számára adott exkluzív interjúban.

Beszélgetésünkre stílszerűen nem is kerülhetett sor más helyen, mint a Magyar Rádió büféjében, a Pagodában. Cipő épp egy rádióadás felvételéről érkezett, ahol a Só és cukor címen meg­jelent új lemezüket mutatták be.

– A mai adás, a Garázs azért érdekes, mert mint a régi szép időkben, a mostani albumunkat is Nagy Feró mutatta be. Pályafutásunk elején mi sokat turnéztunk a Beatricével mint elő­zenekar. Nagyon ne­héz, de na­gyon szép idők voltak azok.

– Gyakran megemlíted, hogy Kárpátaljáról származol. Hallathatnánk többet is a „szár­ma­zásodról”?

– Anyukám kisgejőci, én pedig Ungváron születtem. Talán Ung­vár lakosai még emlékeznek arra a kávéházra, ahol valamikor egy mókus ugrált. Mellette van egy kórház, ahol én is megláttam a napvilágot. Édesapám magyar állampolgár volt, de hiába házasodtak össze édes­anyámmal, akkortájt nehéz volt áttelepülni, így már egyéves vol­tam, amikor a család végre együtt lehetett. Egy Kisvár­dá­hoz közeli faluban éltünk.

– Nem messze anyukád szü­lőfalujától …

– Igen. Gyerekkoromban gyakran jártam Kárpátalján, minden nyáron legalább egy hónapot töltöttem a nagyszüleimnél. Ez a korszak életem nagyon érdekes és szép része. Habár eléggé kalandos, mert akkoriban nem volt olyan egyszerű a határátkelés, de hát egy kisgyereknek minden nagyon érdekes. Sok mindent odaadnék, ha még egyszer abban az időben oda tudnék érkezni, és minden úgy lenne, ahogy akkor volt.

– Miért?

– Talán mert Magyarországhoz képest ott erősebbnek éreztem a közösség szellemét.

– Azt olvastam, tudatosan készültél a zenei pályára. Más gyerek űrhajós vagy karate- ed­ző szeretne lenni, te pedig egy ze­nekart szerettél volna, mi több, tudtad, hogy lesz egy zenekarod. Valóban így volt?

– Egy bizonyos kor után így volt. Hét-nyolc éves koromban elkezdtem zongoraórákra járni. Ez tudatos lépés volt részemről, mert én kértem a szüleimet, hogy írassanak be. Elsőéves gimis­ként már biztos voltam benne, hogy lesz egy zenekarom. Ez a hit valahol húszéves koromban egy kicsit meg­ingott, valahogy köny­nyeb­­bnek képzeltem mindent. Például így: én majd írom a dalokat, és valaki majd jön és felfedez minket. De végül is sikerült elhessegetni a bizonytalanságot. Összeszedtem magam és mentem tovább…

– Tudatosan a siker felé, nemde?

– Figyelj, ha az ember nem így áll hozzá, akkor kevés a valószínűsége, hogy bármit is el tud érni. Vagyis én másképpen nehezen tudom elképzelni. Mi már gyerekkorunkban, amikor még csak a pincében próbáltunk, arra számítottunk, hogy egyszer sikeresek leszünk.

– Vidéki zenekarként kezdtétek. Nehéz volt betörni a szakmába?

– Tényleg vidékiek vagyunk, egyedül Patai Tamás pesti. Ami a nehézségeket illeti, azok még a Republic létrejötte előtt voltak. 1990-től, vagyis azt követően, hogy megalakultunk, a siker nagyon hamar jött. Fél éven belül lemezt vettünk fel, fesztiválokat nyertünk, egyszóval kiemelt zenekar lettünk.

– Ez a tudatosság és magabiztosság a magánéletben is bejött?

– 20 éves koromban azt gondoltam, hogy 35 éves koromban gyerekeim lesznek. Nos, ez így is lett.

– Elfoglalt vagy: koncertek, lemezfelvétel stb. Hogyan tudod egyeztetni az apaságot és a munkát?

– Nem hiszem, hogy a munkám a családom rovására megy. Mivel a fellépéseink gyakran hétvégére esnek, a hét többi napján a családdal vagyok. Tehát azt is mondhatnám, hogy többet vagyok a lányaimmal, mint egy olyan valaki, aki egész héten dolgozik és csak hétvégén tud a családjának időt szentelni.

– Sikerült kialakítani egy saját „republicos” stílust. Hogyan jel­lemeznéd ezt a stílust?

– A Republicra az a legjellemzőbb, hogy képes minden érdekes dolgot befogadni. Számunkra nem egy bizonyos zenei stílushoz való besorolás a lényeg. Ez úgy működik, hogy dalok születnek, és mi azokat olyan stílusban játsszuk el , ami a legmegfelelőbb és a leg­kifejezőbb.

– Most már nem csak zenéltek, hanem meg­próbáltok üzeneteket köz­­vetíteni a hallgatóság felé, sőt egy kicsit, úgymond, politizáltatok is, gondolok itt a Zászlók a szélben CD-re vagy akár az utol­só albumotokra.

– A kezdet kezdetén is hasonlókat mondtak rólunk. Már az első slágernél, a Repül a bálná-nál is megpróbáltak valamit belemagyarázni. De szerintem inkább az a düh és erő, ami ebből a kis zenekarból sugárzott, volt a legmeglepőbb. Körülbelül azt a hatást váltotta ki, mint amikor egy kis em­ber a megjelenését egy erős asztalra csapással jelzi.

– Valamikor azzal a gondolattal játszadoztál, hogy Keletre és nem Nyugatra szeretnétek terjeszkedni. Gyakran megfordultál Szent­péterváron, Moszkvában, sőt állítólag az egyik szám ihlete a Vörös téren ért utol. Honnét jött ez?

– Én nem tartom olyan lehetetlennek, hogy a Repub­lic lemeze ott megjelenjen magyarul, egyes dalok akár orosz fordításban is. Kelet sokkal érdekesebb.

– De közben azt nyilatkozod állandóan, hogy ez az együttes csak Magyarországon létezhet, csak itt jöhetett létre?

– Hát persze, az a keleti dolog csak mint egy érdekes kirándulás jöhet szóba. A Re­pub­lic magyar együttes és nem hiszem, hogy bárhol máshol létezhetne, már csak a szöveg miatt sem. Szá­­mom­ra Ma­gyar­ország azt a helyet jelenti, ahol megértenek minket, ahol beszélnek magyarul. Én ilyen területeknek tekintem Erdélyt, Kárpátalját, Felvidéket is.

– Fontosak a gyökerek?

– Ha az ember csak a saját életére gondol, akkor a gyökerek azok, amiben mindig meg tud kapaszkodni. És ez lehet akár a gyerekkor is, ahova bármikor el tud menekülni.

– Gyakran érzel menekülési vágyat, hogy most egy időre ki szeretnél szállni?

– Folyamatosan… Alapvetően nem érzem túl jól magam.

– De miért?

– Borzasztó, ami ma Magyar­országon vagy a nagyvilágban történik. Félreértés ne essék, nem a közvetlen emberi kapcsolatoktól szeretnék elszabadulni. Nem… Engem egészen más dolgok aggasztanak, háborítanak fel.

– Például?

– Hát az nem felháborító, ha az állampolgárok nem tudnak beleszólni abba, ami országukban történik? Én úgy érzem, hogy az emberek a médián keresztül nem a valóságról kapnak hiteles képet. A média pedig nagyon fontos, mert több évre vagy akár évtizedre meghatározhat dolgokat. Például, ha most alakulna a Re­pub­lic­hoz hasonló együttes, nem igazán kerülhetne be azokba az adásokba, amelyek nagyon fontosak az indulásnál. És csak azért, mert nem illik bele az általánosan elfogadtatott trendekbe. Például, mert nem táncdalt énekel. Nem mondom, hogy erre a műfajra nincs szükség, de azért mégsem csak erre van. Nagyon sok olyan te­hetséges gyerek van, aki egészen mást csinál. És ezért a mai hu­szon­évesek nemzedéke a művészet majdnem minden ágában le van állítva. Ennek az lehet az eredménye, hogy mindaz a fontos és jó dolog, ami az elmúlt negyven évben történt például a zenében, ki fog maradni az elkövetkező negyven évben. Nem lesz új Cseh Tamás, Illés, LGT, Hobó Blues Band és sorolhatnám. Bizonyos dolgokat továbbra is az államnak kellene támogatni, és igenis bele kellene szólni például abba, hogy mit is sugároznak itt a nap 24 órájában. Ha most valaki a Marsról ide érkezne, akkor azt gondolná, hogy Magyar­országon csak ripacsok és piócák vannak. És, sajnos, azok, akiket a felszínre hozott az elmúlt 5-6 év, tisztelet a kivételnek, ebbe a kategóriába tartoznak. Megértem, hogy ez egyfajta rettegésből fakad, hiszen az emberek féltik a munkájukat. Nem vádolom őket, de minden ember számára kell, hogy legyen egy szint, melynél alább már nem ereszkedhet, vagyis amit nem vállal el semmi pénzért.

– Már értem, hogy miért nem szerepeltek gyakran a médiában. Ezért van az, hogy a Re­public ma inkább koncertezik?

– Valóban, viszonylag ritkábban szerepelünk a médiában, mint mások. Erről mi is tehetünk persze, mert nem mindent vállalunk. Tényleg koncertezünk, szeretünk nagy szabadtéri színpadokon fellépni.

– Gyakran koncerteztek a határon túl, de leginkább Erdélyben vagy Felvidéken. Kárpátalját mikor ejtitek útba?

– Érdekes módon Kárpátalján valóban csupán egyszer játszottunk. Nagyon szívesen mennénk újra.

– És mitől függ ez?

– Mindenekelőtt a meghívástól. De, természetesen, szervezési kérdés is. Jó lenne me­gint ott játszani.

Szépvölgyi Katalin Budapest

Névjegy

Bódi László, alias Cipő 1965-ben született Ungváron. Egyéves korában családja áttelepült Magyarországra.

Kisvárdán a Bessenyei Gimnáziumban érettségizett, itt alakítja meg első együttesét, a Cipőfűzőt. Innét a Cipő név. Érettségi után a budapesti konzervatóriumi előkészítőbe jár Binder Károlyhoz, közben dolgozik.

1990-ben megalakul a Republic. Az együttes eddigi sikerei: 19 aranylemez, hét platina-, egy-egy tripla platina-, illetve gyémántlemez. A Re­pub­lic volt Az év rock­együttese, meg­kapta a Magyar Rádió EMERTON díját. Több Aranyzsiráf és szakmai díj tulajdonosa.