Szalagavatók

2001. március 9., 01:00 , 8. szám

Újra felelevenített régi hagyományaink közé tar­toznak a szalagavató ün­nepségek és bálok, ame­lyeken tanintézményeink érettségi előtt álló diákjai feltűzik a reményt és bi­za­kodást jelképező kis zöld szalagot.

Március 3-án Kárpátalja két patinás tanintézményében került sor ilyen rendezvényre. A Nagydobronyi Református Lí­ceum 28 végzősét és a több mint 300 ven­déget a helyi kö­­zépiskola klub­termében elő­ször Horkay László püspök úr hívta közös imára, majd Rá­­ti Éva, a lí­ce­um igazga­tója és Badó Margit osztályfőnök köszöntői hang­zottak el.

A zöld szalagok feltűzése után a líceum „Hit” kórusa szolgált, majd a végzősök Ba­gu Géza rendezésében Arany János Pázmány lovag című víg­balladáját adták elő. Az előadás után a végzősöket köszöntötték a református egy­ház, a helyi középiskola, a járási tanügyi osztály és tan­felügyelőség kép­vi­selői. Meg­tisztelte jelen­lé­té­vel a ren­dez­vényt Kovács Mik­lós par­la­men­ti képviselő, a KMKSZ elnöke, aki a mai uk­raj­­nai élet realitásaira fi­gyel­mez­tette a végzősöket, s arra szólította őket, hogy találják meg fela­da­taikat, helyüket a közösség szol­gálatában.

Ugyanezen a napon került sor Beregszászban az egykori megyeháza dísztermében a Beth­len Gábor Magyar Gim­ná­zium szalagavató báljára, ame­lyet színvonalas és meg­ható ünnepség előzött meg. Idén 23-an készülnek érett­sé­gire a gim­náziumban, s a ta­nárok, szü­lők, rokonok, ba­rá­tok majd félezres serege előtt először Bacs­kó Mária igaz­ga­tó­he­lyettes, majd Ja­kab Eleo­nóra osztályfőnök köszöntötte őket. Mély átéléssel előadott iro­dalmi műsor ke­re­tében kö­szönték meg a vég­ző­sök ta­ná­raik és szüleik eddigi mun­­káját, törődését. Azután arra tettek ígéretet, hogy az előttük álló megpróbáltatásokra a Hit, a Remény, a Szeretet, a Böl­­cses­ség, a Bizalom, az Ösz­sze­tar­tozás és a Hazaszeretet je­gyében készülnek. E szim­bo­li­kus jelszavakat tartalmazó sza­la­gokat kötöttek a vég­ző­sök a gimnázium stafé­ta­bot­já­ra.

Riskó Márta