160 millió befektetett dollár

Befektetési konferencia Ungváron

2001. május 4., 02:00 , 16. szám

Záhony és térsége befektetési zóna a Páneurópai V. Közlekedési Folyosón címmel április 25–27. között nemzetközi befektetési konferenciára került sor régiónkban. A program második napján Ungváron tanácskoztak a résztvevők. Az előadók, így Szegvári Péter, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Ihor Harcsenko ukrán gazdasági miniszterhelyettes, a határtérségi fejlesztéseket koordináló miniszterelnöki személyes megbízott és mások a korridor létesítésének fontosságát hangsúlyozták, létrejötte ugyanis növelné a térség versenyképességét. Mint elhangzott, a magyar regionális politikában a határokon áthúzódó fejlesztések kiemelt jelentőséggel bírnak. Úgy tűnik, erre az ukrán fél is ráébredt, ami az előadásokban is tükröződött. Ihor Harcsenko gazdasági miniszterhelyettes például elmondta, hogy a határ­menti fejlesztéseket, illetve az V. folyosó létesítését Ukrajnában stratégiai programnak tekintik. Harcsenko szerint Kár­pátalja gazdaságába eddig mint­egy 160 millió dollárnyi külföldi tőkét fektettek be, s a tendencia további növekedést mutat. Szakács Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja előadásában kifejtette, hogy az eddigi befektetések tapasztalatai rendkívül pozitívak.

Kontra Ferenc külügyminisztériumi főosztályvezető a magyar–ukrán kapcsolatok várható alakulásáról szólva hangsúlyozta: Ukrajna Magyarország számára fontos partner marad az EU-csatlakozást követő időszakban is.

A vámeljárások, illetve a határforgalom korszerűsítéséről a két ország vám-, illetve határőrizeti szerveinek képviselői tartottak előadásokat, amelyekből kitűnt, hogy ezen a téren is jelentős változások várhatók. Többek között elhangzott: a szükséges egyeztetések lezárultával elképzelhető, hogy közös vámvizsgálatot fognak végezni a két ország vámtisztviselői, ami jelentősen csökkentené a határátkelés időtartamát.

B. J.