A fiúk a bányában dolgoz(ná)nak

Nem kelendő a só – kevés a munka

2001. május 4., 02:00 , 16. szám

Aknaszlatinán a föld mélye kb. 1 milliárd tonnányi sót rejt – vélik a szakemberek –, ami 10 ezer évre elegendő tartalékot jelent az egész ország számára. Jelenleg két bányában folyik a sókitermelés, bár messze nem teljes kapacitással. Az ok egyszerű – nincs hova eladni a sót, nincs piaca. Ez maga után vonja a magas önköltséget, továbbá azt is, hogy a munkások kevesebb munkáért kevesebb fizetést vihetnek haza.

– Sajnos nagyon ki vagyunk szolgáltatva a piac alakulásának: ha nincs megrendelés, nincs munka – mondja Csonka Sándor, a 9-es bánya robbantási részlegének veze­tőhelyettese. – A bánya fő profitját az ipari só kitermelése jelentené, a nyár beálltával azonban egyre csökken rá az igény. Télen sózzák az utakat, kell a só a kazánházakban is, most azonban nincs rá szükség. Az étkezési sóként értékesített készlet pedig csak kis töredéke a kitermelt mennyiségnek. A termelés persze nem állhat le, és ilyenkor csak csipve-csupva dolgozunk. A jövedelmezőség kárára megy az is, amikor értéktelen, szürke só­réteget vagyunk kénytelenek kitermelni, de csak ezen keresztül juthatunk el a hasznos fehér sóig.

– Pár éve alig vártuk, hogy egy szabadnaphoz jussunk, most viszont annak örülünk, ha végre egy egész műszakot végigdolgozhatunk – folytatja Flóra József bányász, aki fiatal kora ellenére szakmájában nagy tekintélynek örvend. – Mostanság a só­ki­ter­melés nem tartozik a jövedelmező ágazatokhoz. Nem is csoda, hogy a fiatalokat kevésbé vonzza a szakma, és a bányásztársadalomra leginkább az öregedés a jellemző. Akik jól bírják magukat, inkább külföldön vállalnak munkát, minthogy arra várjanak, mikor lesz ismét munkájukra szükség. Ma is vannak azonban, akik elkötelezettjei a bányászatnak, hisz ebben nőttek fel, családjuk számára generációkon keresztül ez jelentette a megélhetést. A legtöbben persze azért szállnak alá, mert koruknál fogva nincs más kereseti lehetőségük.

– Ez így van, a bányászok többsége vagy nyugdíjas, vagy közel jár a nyug­díjkorhatárhoz. Ha a fiatalok el is mennek, egy ötvenéves családapa ezt már nem teheti meg, így marad a sóbánya – ért egyet Csonka Sándor.

– Mit lehet tudni a lelőhelyről? – kérdezem Mészáros Miklóst, a 9. bánya igazgatóját.

– Az ilyen típusú sókész­letek a régi, kiszáradt tengerek helyén képződnek. Ebben a térségben ún. kupola alakban egymilliárd köbméternyi só helyezkedik el a földfelszín alatt. Mély­sége máig sem tisztázott, szélességét 80-85 kilométerre becsülik, és feltehetőleg Nagy­bocskótól Husztig húzódik. Aknaszlatinán található az említett kupola teteje, így évszázadok óta ide települtek a bányák, mindeddig összesen kilenc. Az első hét fokozatosan az édesvíz áldozatává vált, helyükön alakultak ki a most látható sós tavak.

– Évente mennyi sót kellene értékesíteniük ahhoz, hogy a bánya biztos profitot termeljen?

– A bánya gazdaságos működtetéséhez évi félmillió tonna sót kellene eladnunk, ezzel szemben ennek har­­­madára sem tudunk vevőt találni. Annak ellenére így van, hogy nemcsak belföldön kínáljuk, de Magyarországra és Szlovákiába is szállítjuk a szlatinai étkezési és ipari sót. Csak összehasonlításképpen: a hetvenes években napi 1500-2000 tonna só került a felszínre, ami évi 2 millió tonnát jelentett, az utóbbi években viszont ez a mennyiség évi 120-130 ezerre csökkent, ami napi bontásban már csak 7-800 tonna sót jelent. Érdekes adat, hogy mindezidáig a valaha működött bányák összesen 25-26 millió tonna sót termeltek ki.

A bányászok, némi rábeszélés után vállalják a „vendéglátó” szerepet, és csakhamar már az aknaliftre várunk, hogy „civilként” is betekintést nyerhessünk a felszíni halandó számára izgalmas és ismeretlen bányászvilágba. A 9-es bányába szállhatunk le, amelyben az Ukrán Allergológiai Kórház föld alatti szanatóriuma is működik 350 méter mélyen a tengerszint alatt. A termelő bánya negyedik szintje ugyan­akkor már 450 méter mélyen helyezkedik el. Itt is járatok és kamrák váltják egymást, melyek a beavatatlanok számára igencsak szövevényes rendszert alkotnak.

A bányában teljes a csend, a sófejtő kombájn és a futószalag is áll, csakúgy, mint a sóval megrakott csillék. Idelenn min­den fehér, vastag sóréteg borítja a hatalmas gépeket, de rövid időn belül bőrünket is bevonja a finom sópor. Rácsodálkozunk a kombájn hagyta különös nyomokra a falakon, illetve a men­nyezetről itt is, ott is lelógó sárga sóvirágokra. A bányászok persze megmosolyogják tudatlanságunkat és ámulatunkat, hisz számukra egészen természetes ez a közeg. Egyedül a csenddel nincsenek kibékülve, mivel jobb szeretnék, ha teljes gőzzel folyhatna a munka, ami biztosítaná a település bányászcsaládjainak megélhetését.

-farkas-