Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Bátyúban

2001. május 18., 02:00 , 18. szám

Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre Bátyúban az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny, melyen idén 24 tanuló vett részt. Nagyszerű megmérettetés ez az érettségi előtt álló diákoknak, mert a verseny nem szokványos. Az első része írásbeli teszt, melyre maximálisan 50 pont kapható, a második része pedig szóbeli, melynek során 15 percnyi felkészülés után a versenyzőknek egy 3 perces beszédművet kell előadniuk, maximum 100 pontért. Minden iskolát két versenyző képviselhet.

E megyei szintű versenyt, melynek helyszíne hagyományosan a Bátyúi Középiskola, főszervezője pedig Szántó Edit magyartanár, a sátoraljaújhelyi országos nyelvhasználati verseny mintájára rendezik meg minden évben. A bátyúi vetélkedő első hat helyezettje idén is elutazhat majd az októberben Sátoraljaújhelyen megrendezendő döntőre. (Idén Kárpátalját az a megtiszteltetés érte, hogy az ünnepi műsort a Bátyúi Középiskola drámai szakcsoportja adja Szántó Edit rendezésében.)

A szóbeli rész idei négy témája a következő volt: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne; Ballag már a vén diák; Azért – a víz az úr; Mit várhatunk a státustörvénytől? A gyerekek többsége nagyszerűen oldotta meg a feladatokat, bár néhányukkal elbeszélgetve kiderült, egészen más típusúakra számítottak. Legtöbben egyébként a Ballag már a vén diák c. témát választották. Az első helyezett Trojnaja Anikó, a Bátyúi Középiskola tanulója lett, aki talpraesetten adta elő a „Mit várhatunk a státustörvénytől?” című beszédművet. A második helyezett Ember Emese, aki szintén a Bátyúi Középiskolában tanul. Harmadik helyezést ért el Rezes József, az Ungvári Dajka Gábor Középiskola tanulója, negyedik Barna Júlia, a Beregszászi Magyar Gimnáziumból. Ötödik Marosi Katalin, szintén a Beregszászi Magyar Gimnázium diákja, és végül, de nem utolsósorban a hatodik helyen végzett Bakos Nikolett a Jánosi Líceumból.

A verseny megszervezésében támogatást nyújtott a KMPSZ, a KMKSZ, a bátyúi kisvállalkozók és Kovács Katalin, a Jurtatábor főszervezője.

Kutasi Mónika