Eladták lakásaikat, hogy közösségben élhessenek

Kárpátalján is újjáéled a vincés nővérek rendje

2001. július 6., 02:00 , 25. szám

A Szatmári Vincés Nővérek rendjét, melynek a múlt század elején vidékünkön már öt rendháza működött, 1842-ben alapította Hám János Szat­­már megyei püspök. A szerzetes nővérek Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagy­­szőlős mellett Szered­nyén szolgáltak, főként a betegápolás területén fejtve ki áldásos tevékenységüket, de a II. világháborút megelőzően Ungváron és Munkácson katolikus elemi iskolát is működtettek. A rendszerváltást követően, a kilencvenes évek derekán Perecsenyben, Dolhán és a megyeszékhelyen éledtek újjá a szerzet közösségei.

– Lassan kihaltak az apácáink, s akik még élnek, azok is jócskán benne vannak már a korban – mondja az ungvári rendházban élő Agapita nővér. – Jelenleg hatan élünk itt együtt. Legfiatalabb társunk, Angelika 24 éves, a legidősebb, Sperata testvérünk pedig októberben lesz 90 éves. Néhányan a megyei kórházban dolgoztuk végig az életünket, jómagam 36 évig ápoltam a fertőző osztály betegeit.

– Meséljen, kérem, a háború előtti időkről, amikor még természetes volt a nővérek jelenléte a kórházakban, iskolákban.

–Nagygejőcön születtem, édes­­anyám korán meghalt, édesapám pedig nem ellenezte a döntésemet, hogy elmenjek az apácákhoz. Akkoriban a szatmári tartomány részeként működött a vincés szerzetesrend. 19 évesen érkeztem Szatmárnémetibe, ahol novícius éveimet töltöttem, s ugyanott tettem fogadalmat a harmincas évek elején. A szakmai képzést követően az ungvári kórházba he­lyeztek, ahol akkoriban mint­­egy öt­ven nővér dol­go­zott ápo­lóként. Ha rend­­­há­zunk nem is, de volt közös szál­lásunk, és mind a betegek, mind a világi orvosok, medikusok szerettek bennünket. Ez utóbbiak leginkább azért, mert gyakran vállaltunk több műszakot, helyettesítettük a vizs­gára készülő egye­temistákat. A háborús évek különösen nehezek voltak – rengeteg tífuszos beteget ápoltunk –, majd jött az orosz éra, amikor is ki kellett, hogy költözzünk.

– Ez hogyan történt?

– Azzal kezdődött, hogy 1948-ban kisajátították a kórház területén álló kis kápolnát. Egyszerűen kipakolták a berendezést, és az épületet átadták az egyetemistáknak, hogy előadóteremként használják. Sikerült viszont megmenteni a kórház és a Boldog Gizelláról elnevezett, egykori elemi iskolánk kápolnájából való szent szobrokat. Így máig őrizzük a hozzánk került Jézus-szobrot, illetve a lourdi Szűzanyát. Majd a fityulánkat kellett levenni, és másik fejfedőre cserélni. Később az elöljáróink arról tájékoztattak bennünket, hogy másnaptól tilos a szerzetesi öltözetben való megjelenés, így az is a szekrénybe került.

– Mikor öltöztek be újra?

– 1993-ban, Pap Sándor tisztelendő úr felszentelése alkalmával, de akkor még engedély nélkül. Ekkor már mind Romániában, mind Szlovákiában hordhatták testvéreink a szent ruhát, de nálunk még tiltva volt. Elvegyülve a külföldről érkezett nővérek között erre az egy alkalomra mi is beöltöztünk. Később megjött az engedély, és azóta ismét hordjuk a valamelyest megújult szabású, de egyébként hagyományos fekete öltözékünket.

– A kórházban dolgozók közül alig néhányan élték meg az enyhülés időszakát. Hogyan született meg mégis a rendházalapítás ötlete?

– A szerzetesrendek alapköve a közösség, ezért döntöttünk hat éve úgy, hogy eladjuk lakásainkat, és közös házba költözünk. Jelenleg a szlovák tartományhoz tartozunk, így a vrickei anyarendház segít bennünket. Mivel mi már idősek vagyunk, három évvel ezelőtt onnan érkezett hozzánk Inicencia nővér, aki a házfőnöki teendőket látja el.

– A rend három tartományában összesen mintegy 300 nővér végez szolgálatot, nagyobb részük éppen Vrickében – tudjuk meg Inicencia házfőnöktől. Az anyarendház jelölteket is fogad, Kárpátaljáról jelenleg három novícia él ott. Egyikük az elmúlt esztendőben tett fogadalmat, egy másik leány pedig idén készül er­re, tehát a szerzetesrend újjáéledni látszik itt, Kárpátalján is.

– A rendházat újraalapító idős nővéreknek hála, a fiatalok már működő közösségbe érkezhetnek vissza. Ez egy fontos támpillér, miáltal biztosabban tudnak helytállni kijelölt szolgálati helyükön – mondja Inicencia nővér.

– Manapság mivel foglalkoznak a rendház nővérei?

– Túl a nyolcvanon már nemigen várható el tőlük az aktív élet, ugyanakkor elég sok munkát ad a kert, a háztartás. Igaz, húsvét óta felborult a megszokott életvitelünk a tatarozás miatt. A több mint száz éves épület igen rossz állapotban van, nem is tudom, mikor érünk a munka végére.

Popovics Zsuzsanna