A hányatott sorsú templom

Megújul a Vérke-parti szentély

2001. december 7., 01:00 , 47. szám
Bohán Béla atya a templom vázlatával

A néprege szerint egy pásztor két verekedő bika nyomában talált kincsen építtette fel a templomot, mely körül aztán Beregszász keletkezett. Az épület északi oldalán két faragott kő emlékeztet erre a legendára – egy pásztor-, ill. egy kosfej. Tény, hogy a templom már a 13. században állt Beregszászban, legalábbis erről tanúskodik Béla király 1247-es kiváltságlevele. 1418-ban pedig megépült a főtemplom déli oldalánál a Mihály arkangyalról elnevezett, gótikus stílusú kápolna, melynek alapjait napjainkban tárták fel a régészek.1657-ben szörnyű pusztítás áldozata lett az Isten háza: bosszúálló lengyelek rendeztek mészárlást az oda menekült hívek között. A templom ekkor a város nagy részével együtt porrá égett. Báthory Zsófia fejedelemnő befedette a csupaszon maradt falakat, hogy aztán harminc évvel később újra a lángok martalékává váljanak. Ezúttal Radics András kuruc vezér gyújtatta fel.

Tischlet Albin beregszászi segédlelkész tervei alapján 1839-ben alapkőmegáldással kezdték meg a templom átalakítását, amely kilenc évvel később el is készült. November 1-jén szentelték fel a szent kereszt felmagasztalásának tiszteletére. Az építkezést Schönborn Buchheim gróf, Hám János püspök és a vármegye támogatta. Az akkori külső-belső felújításkor készült a mostani oltár is.

– Az utolsó nagyobb felújítás mintegy harminc évvel ezelőtt történt – mondja Bohán Béla plébános –, akkor nyerte el a templom a mai formáját. – Nagyon kellett már a tatarozás. A toronyról hullott a vakolat, a tetőzetet is többször javították a legutóbbi nagy vihar után, amikor mintegy 6 méteren felszakadt. Miután a városi tanács jóváhagyta kezdeményezésünket, a torony felújításával kezdtük a munkát. A temp­lomkülső teljes rendbehozása a következő évek feladata lesz. A tatarozás lényegében nem fog változtatni az épület jelenlegi külalakján. A külső felújítás végeztével ki szeretnénk javítani az ablakokat, s egyszer talán a fűtést is sikerül beszerelni.

A felújítást munkácsi vállalkozók végzik, részben pályázati pénzekből, részben a hívek adakozásából. A gyülekezet szerencsére magáénak érzi a kezdeményezést, s lehetőségeihez mérten támogatja is.

Ha valaki szeretne csatlakozni hozzájuk, az Ukr Eximbank 26009018254979-es számlaszámán teheti meg.

O. T.