Medvedcsuk kegyvesztett lett?

A parlament leváltotta első alelnökét

2001. december 21., 01:00 , 49. szám

Az ukrán parlament csütörtökön megszavazta Viktor Medvedcsuk befolyásos politikus és üzletember felmentését a parlament első alelnöki posztjából.

Medvedcsuknak, az Ukrajnai Egyesült Szociáldemokrata Párt (SZDPU(o)) elnökének a lemondatását több jobboldali ellenzéki párt kezdeményezte, és támogatták a kommunisták is. Megfigyelők szerint az előbbiek a Viktor Juscsenko vezette reformkormány elleni áprilisi bizalmatlansági szavazás, az utóbbiak pedig a tavaly januári „parlamenti puccs” (a törvényhozás kommunista alelnökének és több bizottsági elnökének távozása), valamint a földtörvény megszavaztatása miatt „álltak bosszút” a házelnök első helyettesén – jelentette az MTI.

A BBC tudósítása szerint a politikus leváltásának kérdéséről rendezett szavazásban az elnöki adminisztráció első embere, Vo­lodimir Litvin vezette Az Egységes Ukrajnáért választási tömörülés képviselőinek szavazatai bizonyultak döntőnek. Az elnökpárti tömörülés ily módon akarta a választások előtt közömbösíteni a vezető üzleti körök támogatásáért és az úgynevezett „admin­reszursz­nak” a megszerzéséért folytatott küzdelemben legnagyobb riválisának, a szociáldemokrata pártnak az első emberét.

Mikola Tomenko neves ukrán politológust idézi az MTI, aki szerint Medvedcsuk lemondatása a Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk választási koalíció és az Olekszandr Omelcsenko kijevi polgármester pártja, az Egység taktikai győzelmét jelenti. Mint mondta, az esetből a legfelsőbb tanács jelenlegi és jövőbeli vezetőinek le kell vonniuk a tanulságot: nem szabad a parlamenti vezetői tisztséget a saját párt, illetve politikai elképzelések népszerűsítésével összekapcsolni.

Viktor Medvedcsukot 2000 januárjában, a parlamenti többség megalakulását követően választották meg a törvényhozás alelnökévé.

ntk