István király ítélete

Magyar mondák

2002. január 4., 01:00 , 51. szám
I. István (Fametszet Thuróczi János krónikájából)

A Szent István-legenda nyomán

Messze földön emlegették István király igazságos ítéleteit, ezért idegen országokból is sokan eljöttek, hogy a szavát meghallgassák, és amit elrendelt, azt végrehajtsák.

Történt egyszer, hogy hatvan besenyő férfiú útnak indult, és Szent István király udvarába igyekezett. Ahogy illett, gazdag készülettel, sok ajándékkal indultak el, s nemsokára Bolgáriából Magyarországra érkeztek.

Ekkor az őrségen álló magyar katonák, akiknek viaszból volt a lelkük, meglátták a besenyők megrakott szekereit, megrohanták a besenyőket, néhányat közülük karddal levágtak, másokat megsebesítettek, és a szekereket teljesen kifosztották. A sebesülteket félholtan az úton hagyták, ők maguk pedig szélsebesen elvágtattak.

Amikor a besenyők magukhoz tértek, tanácskozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Végre úgy határoztak, hogy folytatják az utat, és István király ítéletére bízzák magukat.

Véresen, piszkosan álltak a király színe elé. Amikor pedig a király megszólította őket, mind odaborultak a lábához.

István király csodálkozva nézte a porlepett és véres alakokat, és azt kérdezte tőlük:

– Szóljatok, mi a bajotok oka.

– Ó, urunk – mondották –, mi a te ítéleted meghallgatására indultunk útnak, s lám, elvetemült katonák megtámadtak, és minden pénzünktől, vagyonunktól megfosztottak.

A király ezen nagyon felháborodott, de minthogy lelkében bölcs volt, felháborodását sem arcával, sem szavával nem mutatta, hanem indulatait megfékezte. De mindjárt parancsot adott, hogy azokat a katonákat, akik a rablásban részt vettek, meghatározott napon színe elé állítsák. Ez meg is történt.

A király szigorúan végigmérte a katonákat, és azt mondta nekik:

– Ti Istennek törvényét megszegtétek, ártatlan férfiakat meggyilkoltatok, az ország vendégeit kifosztottátok. Ahogy ti cselekedtetek, úgy cselekedjék az Isten veletek énelőttem. Aki a törvényt megszegi, meg kell azt büntetni.

Ahogy a halálos ítélet elhangzott, a katonák megragadták a rablókat, és az út mellett kettesével felakasztották őket.

István király a besenyőket bőségesen kárpótolta, minden veszteségüket megtérítette.

Mindezt azért cselekedte, mert Magyarországot minden külföldi menedékének szánta, olyan országnak, ahová mindenkinek szabad bejárása legyen, és senki a vendéget bántalmazni, sértegetni ne merészelje.

Lett is foganatja a király szavának: amíg ő uralkodott, egyetlen vendégnek nem görbült meg még a haja szála sem.

Lengyel Dénes nyomán