Távol az orvosoktól

Orvos nélküli falvak az Ung-vidéken

2002. január 4., 01:00 , 51. szám
Kisszelmenc: „A régi ambulancia épülete itt ment tönkre mellettünk, most meg nincs, aki baj esetén ránk nézzen...”

Aligha nevezhető rózsásnak a honi egészségügy helyzete, különösen, ami a járási központoktól távol eső falvakat, tanyákat illeti. A folyamatos leépülés eredményeként az utóbbi időben több kárpátaljai település lakói maradtak szakorvosi ellátás (belgyógyász, gyermekgyógyász, fogorvos), de helyenként felcser vagy képzett védőnő nélkül.

Palágykomoróc ambulanciás rendelője lassan egy éve tart zárva. A paládiak mégsem nyilatkoznak szívesen a kérdésben, ugyanis a helyi szakemberek közül senki sem hajlandó saját községében munkát vállalni. Egy falu ellátása nagyon nagy felelősséggel jár, a fizetés pedig nevetségesen alacsony – mondja egyikük, ami valljuk be, valóban nyomós indok. Így marad az ingázás, mind a bátfai körzeti ambulancia orvosai, mind a környék betegei számára.

– Aki beteg, az autót fogad, és megy az ismerős orvos vagy felcser után, rosszabb esetben pedig hívja az ungvári vagy csapi mentőket, ami szintén jelentős költséggel jár – mondja Suták Mária helyi lakos. – Palágy a bátfai ügyelethez tartozik, ahová a betegek busszal járnak be vizsgálatra, már ha mennek... Két hónapos kislányomat eddig kétszer látogatta meg helyben a bátfai gyermekorvosnő, védőnőszolgálat viszont nincs, így a kismamák és a fiatal anyukák teljesen magukra vannak utalva. Nem beszélve az idősekről, akik a vérnyomásukat sem tudják helyben megméretni, vagy azokról, akiket naponta kell injekciózni...

– Palágykomoróc nagy falu – mondja az egyik szomszéd község felcsere, aki egy ideig maga is dolgozott a községben –, ezért nem is meri vállalni értük senki a felelősséget. Nem csodálom, hogy üresen áll a szolgálati lakással ellátott ambulancia. Mert, tudja, az orvos, a felcser akkor is ember, amikor éppen nincs rá szükség...

Kisszelmencről Bátfa irányába reggel fél hatkor indul az egyetlen buszjárat, amit érthető módon, nem túl gyakran vesznek igénybe a betegek. Ugyanakkor, az utak rossz állapota miatt, egy személygépkocsi is legkevesebb fél óra alatt ér be Bátfára, ami végveszély esetén felér egy örökkévalósággal.

– A helyzet adott, hisz évek óta nincs megfelelő egészségügyi ellátás a faluban, így marad az alkalmazkodás, illetve az önállósodás – fejti ki véleményét Illár Józsefné kisszelmenci háziasszony. – Esetünkben például, amikor a fiam súlyos beteg volt, megtanultam injekciózni, elsősegélyt nyújtani. Később az idősebb családtagoknak beszereztünk egy vérnyomásmérőt is, amit szintén én kezelek. A beteg a családban felér egy katasztrófával – szoktuk mondogatni egymás között manapság. Olyankor tényleg felborul a megszokott menetrend, még a szomszédok számára is, ha történetesen nekik van autójuk, amivel hozhatják-vihetik az orvost vagy a beteget.

Felmerül a kérdés: mi történik, ha a beteg vagy sérült személy nincs szállítható állapotban?

– Nemrég nagyon rosszul voltam, fulladásos rohamok jöttek rám, és hiába telefonáltunk a mentőnek, nem jött ki – meséli az egykori kultúrház, valamint orvosi rendelő szomszédságában élő 63 éves Tóth Margit. – Bátfán azt mondták, nincs benzin, Ungváron pedig azt, hogy nincs jogukban idáig kiutazni. Amikor végre orvoshoz kerültem, megvizsgáltak, és beutaltak a kórházba, itthon ugyanis nincs, aki kezeljen...

A bátfai egészségügyi körzethez kilenc község tartozik (Kisszelmenc, Palágykomoróc, Gálocs, Bátfa, Palló, Őrdarma, Tarnóc, Sislóc, Botfalva), ahol jelenleg öt orvos és négy felcser, köztük három védőnő dolgozik – tudtuk meg a körzeti felcserközpontban. A hatezer lakost számláló körzet három községében jelenleg egyáltalán nincs ügyelet, Bátfa kivételével pedig falvanként egy felcser látja el a szükséges feladatokat.

– A helyzet valóban nehéz, mert nem elég, hogy kevesen vagyunk, de üzemanyag híján a mobilitást sem tudjuk megoldani – mondja Vaszil Pekár belgyógyász. – Az én körzetemhez öt község tartozik, ami majd kétezer felnőtt személyt és kétszáz kiskorút jelent. Az általános ügyelet napi több órán át Bátfához köt, ezen túlmenően pedig heti egy alkalommal vagyok valamely más községbe beosztva. Az egyéni beteglátogatást is saját költségből kell megoldanom, ami legtöbbször buszozást jelent, ez viszont nagy időveszteséggel jár. Számításaim szerint havi 300 liter üzemanyag elég lenne ahhoz, hogy minden községet heti rendszerességgel elérjünk, ellássuk a fekvő betegeket, valamint a sürgősségi eseteket. Ami pedig a hiányzó munkaerőt illeti, azt kell mondjam, nem véletlen, hogy a fiatal kollégák egyre ritkábban vállalják egy település önálló ellátását. Ez a munka ugyanis állandó készenlétet és egyéni felelősséget követel, és nem csupán nyolcórás munkaidőt jelent. Nem véletlen, hogy a mi munkatársaink közül is kizárólag a tapasztalt, „öreg rókák” maradtak meg, a fiatalok pedig „valamiért” rövid időn belül mind felmondanak...

Bujdosó Erzsébet gyermekgyógyász körzete mind a kilenc községet magában foglalja. Jelenleg 560 gyermekért visel felelősséget, mivel kolléganője nemrég szintén felmondott.

– A munkaidőm mostanság valóban legalább napi húsz órát tesz ki, mert ha hívás van, akár éjszaka is menni kell. Sok család viszont még napközben sem tudja Bátfára hozatni a beteg gyermekét, nem beszélve arról, hogy a lakosság 60%-a képtelen megfizetni a gyógyuláshoz szükséges gyógyszereket. Másik nagy gondunk, hogy néhány hete a laboratóriumunk sem működik. A leleteket jobb híján a megyeszékhelyre küldjük, így azok eredményéről jó esetben is csak két-három nap múlva értesülünk. Kritikus-e a helyzet? Igen, és nemcsak a káderkérdés, de a fogyó eszközök terén is. Mindegyikünk táskája kisebb patikát rejt, mert a betegeknek nem mondhatjuk, hogy nincs, nem telik, kifogyott... Ők minden esetben tőlünk várják a segítséget.

Az ungiak helyzete nem egyedülálló Kárpátalján, szinte minden járásban vannak bezárt ambulanciák, az orvos- és felcserhiány miatt vegetáló egészségügyi központok. Emellett a tíz-húsz éve praktizáló orvosok fizetése is alig üti meg a létminimum felét, az ilyen-olyan díjszabásban dolgozó felcserek, védőnők pedig esetenként mindössze 45-60 hrivnyát visznek haza hó végén. Ezen a vidéken helikopterek sem szállítják a betegeket kórházról kórházra. Ilyet sajnos csak a nyugati filmekben láthatunk.

Popovics Zsuzsanna