3-4 hrivnya az előnevelt csibék darabja

Már kikeltek a csibék

2002. április 5., 02:00 , 64. szám

Áprilisban a legtöbb falusi portán megjelennek a frissen kelt vagy előnevelt baromfifélék. Legkorábban a pelyhes csibéknek van piaca, melyek az utóbbi években főként magánkeltetőkben „látnak napvilágot”. Mint megtudtuk, a Tiszántúlon jelenleg mindössze négy kiskapacitású keltető működik, pedig ennél nagyobb termelőképességre is volna igény.

Szemák Sándor családja három éve foglalkozik baromfitenyésztéssel és keltetéssel. Batár határában lévő kisüzemükben ciklusonként (21 nap) 6-6,5 ezer csibe kerül ki a keltetőgépekből.

– Háromhetente hét és félezer tojást teszünk a keltetőbe, ami kizárólag saját tenyésztésű tojóállományunk „produktuma” – mondja a családfő. – A naposcsibét főként a viszonteladók vásárolják tőlünk százas, ezres tételben, majd átlagosan négy hét előnevelés után dobják piacra. A naposcsibe ára jelenleg 1,3 hrivnya, az előnevelteké 3-4 hr, ami feltehetően már nem fog változni.

– Mire kell leginkább odafigyelni a keltetésnél?

– A legnagyobb kockázatot az áramszünetek jelentik, melyek a mostani viszonyok között bármikor bekövetkezhetnek. Tudni kell, hogy mindössze félórányi áramkimaradás is az egész állomány pusztulásához vezet, amire az elmúlt évben sajnos már volt példa. A megelőzés érdekében ezért egész napos ügyeletet vagyunk kénytelenek tartani. Baj esetén azonnal generátorra kapcsoljuk a keltetőket, majd valamiképpen megpróbáljuk rábírni az illetékeseket, hogy hozzák helyre a hálózati hibát. A másik problémát a minőségi tápanyag folyamatos biztosítása jelenti. A szóját, hallisztet, egyéb koncentrátumokat egyelőre csak a megyeszékhelyen lehet beszerezni, az ellátás azonban ott is akadozik.

A péterfalvai Kocsis család több mint tíz éve foglalkozik a csibék keltetésével és az előneveléssel. A tojóállomány esetükben is meghaladja az ezer darabot, így a napi tápigény több mint öt mázsa takarmány. Ott-jártunkkor kétezer csibe nevelkedett a fűtött helyiségekben, hogy a húsvéti ünnepek után mihamarabb piacra kerüljenek. Az előnevelés legkényesebb tényezője az elhullás megelőzése, amiben az antibiotikumok, vakcinák és különböző vitaminok szakszerű adagolásának jut a legfontosabb szerep.

Popovics Zsuzsanna