Hivatalos eredményhirdetés két hét múlva

Tisztújítás a Kárpátaljai Református Egyházkerületben

2002. május 10., 02:00 , 69. szám

Lezajlott a négyévente esedékes tisztújítás a Kárpátaljai Református Egyházkerületben. Megválasztották az egyházkerület püspökét, főjegyzőjét, világi főjegyzőjét és főgondnokát. Ugyanezen alkalommal választják meg az egyházkerület három egyházmegyéjének espereseit, gondnokait, a lelkészi és világi tanácsi bírákat, a lelkészi és világi jegyzőket is.

Az idei választások különlegessége, hogy a korábbi évektől eltérően, amikor kizárólag egyházmegyei tisztségviselők alkották az egyházkerület zsinatát, ezúttal a megyék esperesein és gondnokain kívül külön jelölték és választották meg a zsinati képviselőket.

Mint Czirók Béla főjegyző lapunknak elmondta, az idei választásokat nagyfokú érdeklődés kísérte, a gyülekezetek mintegy kilencvenöt százalékában valamennyi presbiter leadta szavazatát, ami azért örvendetes, mivel a református egyházszervezet alapja az úgynevezett zsinati-presbiteri rendszer, melynek lényege, hogy a világiak is megjeleníthessék és képviselhessék az egyházzal kapcsolatos elképzeléseiket annak valamennyi döntéshozó fórumán.

A szavazatok megszámlálását követően a választások eredményeit a megyei gyűlések és a zsinat hivatott – várhatóan egy-két héten belül kihirdetni, ezt követően kerülhet majd sor a megválasztottak ünnepélyes beiktatására. Értesüléseink szerint a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökévé újabb négy esztendőre Horkay László püspököt, egyházkerületi lelkészi főjegyzővé Zán-Fábián Sándor mezővári lelkészt, világi főjegyzővé Nagy Bélát, a diakóniai osztály vezetőjét, főgondnokká pedig Szilágyi Lajost, a Nagyberegi Református Líceum igazgatóját választották. Az egyházmegyei választások hivatalos eredményére még várni kell, nem hivatalos értesülések szerint ugyanakkor ismertté vált, hogy az Ugocsa-Máramarosi Egyházmegye esperesévé Seres János tivadarfalui lelkészt, a Beregi Egyházmegye esperesévé Kopasz Gyula mezőgecsei lelkészt, az Ungi Egyházmegye esperesévé pedig Balogh János tiszasalamoni lelkészt választották.