Pünkösd ünnepében...

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
Taracközi Gerzson

Húsvét után ötven nappal ismét ünnepre készül a keresztyén világ. Pünkösd ünnepéhez ugyan nem kapcsolódik olyan nagy várakozás, mint például a karácsonyhoz, sokak számára nem is jelent többet egy piros betűs napnál a kalendáriumban, az egyház életében azonban igen jeles alkalomnak számít. Taracközi Gerzson beregszászi református lelkipásztorral pünkösddel kapcsolatos élményeiről, az ünnep üzenetéről beszélgettünk.

– Mi jut eszébe, ha azt hallja, pünkösd?

– A Szentlélek kitöltetésének az ünnepe, ekkor kapták meg a Szentlelket azok a krisztusi tanítványok, akiknek az Úr ezt megígérte, és akik ebben az időben Jeruzsálemben várták. Ezt az ünnepet tekintik az egyház megalakulása időpontjának is, bár az egyház sokkal korábban alakult, hiszen azt valljuk, hogy Isten a világ teremtése óta, annak végezetéig egy gyülekezetet hív magának egybe. Hitre jutásom után sokáig vágytam arra, hogy valami rendkívüli történjen velem, rendkívüli istenélményem legyen, tüzes nyelvekre és más csodás dolgokra vártam pünkösd ünnepekor, egészen addig, míg az Úr meg nem szólított egy igével a János evangéliumából. Akkor értettem meg, hogy a Lélek eljött, általa jutottam hitre, nem kell külön lélekkeresztségen átesnem. A Lélek jelenléte azt jelenti az életemben, hogy összeköt az Istennel, és ennél drágább, csodálatosabb ajándék nem is kell. Nem az a lényeg, hogy nyelveken tudjak az Istenhez imádkozni, hanem hogy imádkozzak, s ezt pontosan a Lélek végzi el a szívemben, ő mutatja meg, miért és hogyan kell imádkoznom.

– Mit kell, hogy jelentsen ez az ünnep ma?

– Ugyanezt kellene, hogy jelentse a ma emberének is. Attól kezdve, hogy átéli a Szentlélek munkáját, ugyanez a változás megtörténik az ő életében is. Lesz jövőképe, reménysége, erő, ami az életét alakítja. A Szentlélektől az emberek nagyon sokszor valami különlegeset, valami rendkívülit várnak, s csupán a nyelveken szólást kapcsolják vele össze, vagy egyéb lelki ajándékot. Ez óriási hiba, mert a Szentlélek nem elsősorban a nyelveken szólást jelenti. A lélek vezet el az Istenhez, az Istent a maga teljességében jelenti ki nekünk, vezet bennünket nap mint nap, erősít, bátorít. Benne valósul meg a jézusi mondás, hogy „íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”.

– Mivel magyarázható, hogy az emberek megítélésében pünkösd nem olyan nagy ünnep, mint például a karácsony vagy a húsvét?

– Pünkösd ünnepének megítélésében az jelenti a nehézséget, hogy csak azok értik a Lélek munkájának lényegét, akik részesülnek a Szentlélekben. A többiek értetlenül állnak előtte, mint tette azt Nikodémus is, mert nem tudják jelentősége szerint megítélni. Amikor az ember megérti, hogy a Lélek eleveníti meg az Isten szavát, bizonyságot tesz az üdvösség felől, bátorít, megújít és új utakat nyit meg, új gondolatokat ad, elvezet az Istenhez, ez a felismerés vezet el a valódi élményhez. Míg a húsvétban van valami kézzel fogható: Jézus meghalt, majd feltámadt; a karácsony a szeretet ünnepe lett, addig pünkösddel ugyanezt nem lehet megtenni, mert természetfeletti.

– Milyen személyes élménye kapcsolódik pünkösdhöz?

– Teológus koromban egy pünkösdi legáció előtt rám tört a felismerés, hogy milyen vétkeim vannak és mennyire nem tudok fehér ruhában odaállni az emberek elé pünkösd üzenetét hirdetni. Rám szakadt, hogy bűnös ember vagyok, s ha prédikálni kezdek, akkor hazudok. Ekkor kaptam egy igét, miszerint a Lélek vezet el a bűn felismeréséig, a teljes igazságig. Akkor jöttem rá, hogy pont az a csodálatos áldása a pünkösdnek, hogy megláthatom a bűneimet a Lélek által, és ő mutatja meg azt is, hová tehetem le őket. Ezután óriási felszabadultsággal és a bűnbocsánat örömével tudtam hirdetni pünkösdkor az örömüzenetet, hogy a Lélek azért jött közénk, hogy mindenkinek ezt a bűnbocsátó örömöt adja.

– Hogyan ünnepelje a keresztyén ember a pünkösdöt?

– Minden ünnep azért adatott, hogy emlékezzünk. Engedjük, hogy ma is megtörténjen, ami az első pünkösdkor történt, vagyis hogy az Isten Lelke megújítson bennünket. Figyeljünk az Istenre, és engedjük, hogy a Lélek megmutassa a bűneinket és a szabadulás útját, formáljon bennünket, és megajándékozzon az ő csodálatos megújító örömével. Úgy hiszem, ha ez történik, pünkösd olyan ünnep lesz, amilyet még soha nem éltünk át.

Olasz Tímea