A KMKSZ választmányának nyilatkozata a kedvezménytörvény ügyében

2002. május 31., 02:00 , 72. szám

A KMKSZ üdvözölte a kedvezménytörvény elfogadását, s aktív szerepet vállalt a törvény kárpátaljai végrehajtásának szervezésében. Vidékünkön óriási érdeklődés mutatkozik a törvény iránt, amit az is bizonyít, hogy eddig több mint 72000 kárpátaljai igényelte a magyar igazolványt, arányaiban messze a legtöbben a Kárpát-medencében.

A sikerhez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy az átgondolt szervezésnek köszönhetően az igénylőknek a lakhelyükön volt módjuk a kérvényeket beadni. Sajnálatos tény, hogy az igazolványok kiállítása és kézbesítése vontatottan halad, ami a feladat nagyságának és a megfelelő tapasztalatok hiányának tudható be. Úgy véljük, hogy a megfelelő szerveknek sürgős intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy az érintettek időben értesüljenek igazolványaik elkészültéről, s a dokumentumok kiállításának ütemét a lehetőségekhez mérten gyorsítani kell.

A kedvezménytörvény fogadtatása az ukrán politika részéről mindeddig kedvező volt, ami pozitív hatással volt a kárpátaljai magyarság közérzetére és megkönnyítette a szervezőmunkát. Pozitívan nyilatkozott a törvénnyel kapcsolatban Leonyid Kucsma elnök, Anatolij Kinah miniszterelnök, nem emelt kifogást a kárpátaljai végrehajtást illetően Hennagyij Moszkal kormányzó sem. Egyetlen komoly ukrán politikai párt sem fogalmazott meg kifogást a törvény ellen.

Az ukrajnai és magyarországi választások után azonban disszonáns vélemények is megjelentek a törvénnyel kapcsolatban. Oreszt Klimpus, Ukrajna budapesti nagykövete és Tóth Mihály kijevi lakos, az UMDSZ elnöke a „Népszabadság”-ban megjelent cikkek szerint fenntartásaikat hangoztatták a törvénnyel kapcsolatosan.

Oreszt Klimpus kétségbe vonja az ukrajnai magyarok jogát arra, hogy igénybe vehessék a munkavállalási kedvezményt, illetve hogy a szülők részesülhessenek az oktatási-nevelési támogatásban. Tóth Mihály, az ukrán nagykövettel egyetértésben nem engedélyezné a társadalmi szervezetek részvételét a törvény ukrajnai lebonyolításának elősegítésében.

A KMKSZ választmányának véleménye szerint a kedvezménytörvény nem ütközik a hatályos ukrán jogszabályokba. A katasztrofális munkanélküliséggel sújtott, nehéz anyagi körülmények között élő kárpátaljai magyarok számára döntő fontosságú, hogy igénybe vehessék a munkavállalási kedvezményt, amelyet célszerű lenne bővíteni. A gyermekeiket magyar oktatási intézményekben taníttató szülők pluszköltségeit enyhíti az oktatási-nevelési támogatás. A társadalmi szervezetek segítsége nélkül a törvény végrehajthatatlan, túlterheli a konzulátusokat, távoli utazásokra, sorbaállásra kényszeríti az igénylőket. Lehet, hogy egy Kijevben élő magyar számára sem lenne gond felkeresni a magyar nagykövetséget, Kőrösmezőről Ungvárra utazni azonban jelentős költség és fáradság.

Véleményünk szerint rendkívüli módon árt a kárpátaljai magyarságnak, az ukrán–magyar kapcsolatoknak az, hogy néhány politikus, önös érdekből, megpróbál hangulatot kelteni a törvény körül. A KMKSZ továbbra is kiáll a kedvezménytörvénynek a maga teljességében történő végrehajtása mellett, s felhívja a felelős ukrán és magyar politikusokat, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradásának érdekében ne akadályozzák, hanem segítsék elő annak alkalmazását.